|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. március 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Pisztáciával a merevedési zavarok ellen
Új lehetőség bukkant fel a merevedési zavarral küzdők számára. Friss tanulmányok szerint, a pisztácia - egyéb jótékony hatásai mellett - segíteni tud ezen a kellemetlen problémán is.
A merevedési zavar komoly szexuális gond, amely lényegében annyit jelent, hogy az illető pénisze képtelen az erekcióra aktus közben. A jelenségnek számos oka lehet, többet között a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, perifériás vaszkuláris betegségek, vagy szívproblémák.
A pisztácia gazdag proteinben, élelmi rostokban és főleg antioxidánsokban, emellett bővelkedik telítetlen zsírsavakban is, és kis mértékben telített zsírsavat is tartalmaz. Fogyasztása javítja a pénisz szöveteinek vérkeringését, és így elősegíti az erekciót. A diófélék jót tesznek szívkoszorúér-gondok esetén is, akik hetente legalább ötször fogyasztanak belőle, akár ötven százalékkal is csökkenthetik a betegség esélyét szervezetükben.
A tanulmány során tizenhét nős férfit figyeltek meg több mint egy éven át. A háromhetes pisztácia-kúra látványos javulást eredményezett mindannyiuknál, és emellett az alanyok szérum lipid szintje is csökkent. A vizsgálat eredményeit az International Journal of Impotence Research című lapban tették közzé, a szűk kísérleti minta miatt azonban természetesen még további kutatásokra is szükség lesz a tanulmányban foglaltakkal kapcsolatban.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Sziget-betegség, Gombamérgezés, Ficamok, rándulások, Nyílt sebek, Csonttörések, Ételfertőzés és -mérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Pikkelysömör (psoriasis), Ruhatetű, Vitiligo, Lichen ruber planus, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Szemölcs, Furunkulus, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vesemedencerák, Hasnyálmirigy-rák, Papillaris carcinoma, Prosztatarák, Májrák, Agydaganat, Emlőrák, Csontdaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hasnyálmirigy gyulladás , Nyombélfekély, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Epekőbetegség, Gasztrointesztinális perforáció, Tárolási betegségek, Nyelőcsőfekély, Gyomorfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Autizmus, Kromoszóma rendellenességek, Hiperkinézis, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Korai magömlés, Klinefelter-szindróma, Férfi meddőség, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Heregyulladás (orchiditis), Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Influenza, Álomkór, Anthrax, Candida fertőzés, Agyvelőgyulladás, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Kullancs-enkefalitisz, Feketehimlő, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Nyálmirigyek betegségei, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Nagyothallás, Orrpolip, Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Down-kór, Oltási szövődmények, Mumpsz, Nyitott gerinc, Alsó húgyúti fertőzés, Farkastorok, Krupp, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Addison-kór, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Sclerosis multiplex, Migrén, Schwannomatózis, Prozopagnózia, Angelman-szindróma, Guillain-Barré-kór, Porckorongsérv, Vitustánc , ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Hemofília, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, HIV (AIDS), Chlamydia, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Porcbetegségek (kondromalácia), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Lumbágó, Dupuytren-kontraktúra , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Játékszenvedély (patológiás gambling) , Stockholm-szindróma , Gyógyszerfüggőség, Kényszerbetegség, Asperger-szindróma, Paranoia, Egyéb függőségek, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Köszvény, Sjögren-szindróma, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Léprepedés, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Rövidlátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Kötőhártya-gyulladás, Makula degeneráció, Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívelégtelenség, Szívbillentyű-betegségek, Von Willebrand szindróma, Angina pectoris, Magasvérnyomás-betegség, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Coarctatio aortae , ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Preeklampszia, Petefészekgyulladás, Endometriózis, Bartholin ciszta, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Elhízás, Bulimia, Kóros soványság, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, Meghűlés, megfázás, COPD, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), Hörghurut, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Veseciszta, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|