|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. július 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Óvszer erőszak esetére?
A dél-afrikai Durban-ban megtartott Termékenységi és Meddőségi Világkongresszuson Pieter-Dirk Uys komikus azt mondta, hogy a nőknek rá kellene venniük támadóikat, hogy használjanak óvszert, a törvényt pedig meg kellene változtatni, hogy ha az ügy bíróság elé kerül, az áldozatokat meg lehessen védeni.
A komikus arra szólította fel a nőket, hogy hordjanak maguknál óvszert, arra az esetre, ha nemi erőszak áldozataivá válnának. "Igaz, erre a támadó védekezésül mondhatja azt a bíróságon, hogy az áldozat adott neki óvszert, ami a beleegyezés jele. Meg kell változtatni ezt a törvényt. Ezt jelenti a demokrácia. Azért jött létre, hogy megvédje asszonyainkat és gyermekeinket."- mondta Uys.
Miközben a komikus korábbi elnökök, P.W. Botha és Nelson Mandela illetve Desmond Tutu érsek megformálásával nevettette meg közönségét, mondanivalója halálosan komoly volt. Arról beszélt, hogy Dél-Afrikában naponta ezren halnak meg AIDS-ben, illetve csak a konferencia ideje alatt négyszeri annyi haláleset történik, mint amennyi 2001. szeptember 11-én érte Amerikát.
A showman szerint az apartheid (a faji megkülönböztetés politikája) volt az első vírus, ami megtizedelte Dél-Afrikát, a HIV pedig a második. A vírus még annál is rosszabb, mint gondolták, hiszen rengetegen betegszenek meg úgy, hogy nem is tudják, mi az oka. Arról a tévhitről is mesélt, miszerint sokan úgy gondolták, meggyógyulnak, ha szüzekkel létesítenek szexuális kapcsolatot.
"Nevetünk rajta, mert el sem hisszük, hogy van, aki ezt elhiszi. Az erőszak nem lehet orvosság semmire." - mondta, majd hozzátette: "Az ország vezetőinek és komikusainak a dolga, hogy őszintén beszéljenek erről. Hatvanegy éves vagyok, és azt gondolom, hogy én nem kaphatom el. Ó, dehogynem! Ez csak egy vírus, nem egy cunami."
Uys összehasonlításképpen elmondta, hogy ha egyel kevesebb stadiont építenének fel a foci világbajnokságra, abból a pénzből tökéletesíteni lehetne a női óvszert, és ezzel nők milliárdjainak segítenének abban, hogy megvédjék magukat. A kormány negyvennégymillió óvszert osztott szét, de ez édeskevés. A komikus szerint Dél-Afrikában az emberek többségének még az is problémát jelent, hogy milyen az óvszerek színe.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Bursitis, Csonttörések, Égési- és fagyási sérülések, Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Körömgombásodás, Akne - pattanásos bőr, Lichen ruber planus, Pikkelysömör (psoriasis), Napszúrás, Ekcéma, Rühesség, Szemölcs, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vesemedencerák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Papillaris carcinoma, Hólyagrák, Végbélrák, Májrák, Vastagbélrák, Tüdőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyelőcsőfekély, Tárolási betegségek, Hasnyálmirigy gyulladás , Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Whipple-kór, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Nyombélfekély, Epehólyag-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Klinefelter-szindróma, Herezacskóvisszeresség, Here vízsérv (hydrocele testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Andropauza, Heregyulladás (orchiditis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Febris recurrens, Gnathostoma-fertőzés, Tetanusz, Kullancs-enkefalitisz, Feketehimlő, Influenza, Kanyaró, Agyhártyagyulladás, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Siketség, Arcüreg-gyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Oltási szövődmények, Reumás láz, Alsó húgyúti fertőzés, Fenilketonúria, Torokgyík (Diftéria), Járványos gyermekbénulás, Diszpraxia, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Izomdisztrófia, Alzheimer-kór, Cluster-fejfájás , Disztónia, Sclerosis multiplex, Guillain-Barré-kór, Huntington chorea, Anozognózia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Hemofília, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Aplasztikus vérszegénység, Vészes vérszegénység, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Lágyfekély, Genitális herpesz, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Lumbágó, Metatarsalgia , Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Izombetegségek, Dupuytren-kontraktúra , Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Delirium tremens, Depresszió, Pánikbetegség, Alkoholizmus, delírium tremens, Szorongásos kórképek, Borderline személyiségzavar, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Stockholm-szindróma , ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Álköszvény, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Köszvény, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Léprepedés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Makula degeneráció, Stargardt-szindróma, Rövidlátás, Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Érelmeszesedés, Szívelégtelenség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívizom betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, Petefészek-ciszták, Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, Preeklampszia, Meddőség, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Kóros soványság, Anorexia, Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Farkasvakság, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Tüdőtályog, Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, Atelektázia, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Veseciszta, Inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Heveny hólyaggyulladás, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|