|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. szeptember 1.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Meddőséget okozhat a passzív dohányzás
Egy okkal több a dohányzásról való leszokásra: a Rochester Egészségügyi Központ kutatóinak állítása szerint a passzív dohányos nők körében jóval gyakrabban fordulnak elő termékenységi problémák és vetélések, mint az egészséges környezetben élők esetében.
A kutatók összesen 4800 egészséges nemdohányzó nő egészségi állapotát vizsgálták meg. Az eredmények szerint azoknak, akik naponta legalább hat órán keresztül vannak dohányfüstnek kitéve, 68 százalékkal nagyobb az esélyük a termékenységi problémák, valamint a meddőség és a spontán vetélés kialakulására.
A kutatásban részt vevő nők több mint háromnegyede vallotta, hogy élete során volt már olyan helyzetben, ahol huzamosabban is el kellett tűrnie a passzív dohányzás káros hatásait. A nők közel fele olyan családban nőtt fel, ahol a szülők dohányoztak. A résztvevő nők több mint negyven százalékának voltak problémái a gyermekvállalással, illetve szenvedtek el vetélést.
"Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a passzív dohányzás is veszélyes. A dohányfüst belélegzésének is hosszantartó káros hatásai vannak, különösen a termékeny korban lévő nőkre - nyilatkozta Dr. Luke J. Peppone, a Rochester James P. Wilmot Rákkutatási Központjának professzora.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), Agyrázkódás, Bursitis, Vegyszerek okozta belső sérülések, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Seborrheás dermatitisz, Ótvar, Akne - pattanásos bőr, Lapostetű, Kontaktekcéma, Korpásodás, Basalioma, Rosacea, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Vastagbélrák, Lipoma, Hererák, Wilms-tumor, Gyomorrák, Emlőrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Végbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Hepatitis B, Crohn-betegség, Gyomorhurut, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Hepatitis A (heveny májgyulladás), Aranyér, Reflux, ... |
Fejlődési rendellenességek
Húgyúti fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Diszkalkulia, Autizmus, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Prosztata-megnagyobbodás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Korai magömlés, Mellékhere-gyulladás, Fitymaszűkület, ... |
|
Fertőző betegségek
Dengue-láz, Anthrax, Lyme-kór, Malária, Kullancs-enkefalitisz, Szalmonella-fertőzés, Kandidiázis (candida), Trichomoniázis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, Gégegyulladás, Siketség, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Torokgyík (Diftéria), Ewing-szarkóma, Nyitott gerinc, Galaktozémia, Down-kór, Krupp, Cisztás fibrózis, Mumpsz, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Conn-betegség, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Epilepszia, Polyneuropathia, Parkinson-kór, Wernicke-féle enkefalopátia, Alzheimer-kór, Narkolepszia, Migrén, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Szifilisz, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Porcbetegségek (kondromalácia), Izombetegségek, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kényszerbetegség, Mániás depressziós elmezavar, Skizofrénia, Paranoia, Gyógyszerfüggőség, Szorongásos kórképek, Kábítószerfüggőség, Diszlexia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Léprepedés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Szürkehályog (katarakta), Rövidlátás, Jégárpa, Keratoconus, Glaukóma (zöld hályog), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Szívbillentyű-betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Angina pectoris, Szívizom betegségek, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Méhgyulladás, Petefészekgyulladás, Klimaktérium, Meddőség, Endometriózis, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Kóros soványság, Skorbut, Alultápláltság, Elhízás, Angol-kór, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtályog, Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Légmell, Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|