|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. május 22.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Féltik a szextől gyerekeiket az apák
Egy a Child Development május-júniusi számában megjelent tudományos cikk szerint az összetartó családokban védettebbek a tizenévesek a túl korai, ezáltal veszélyes szexualitással szemben.
Rebekah Levine Coley és munkatársai azt is kiderítették, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben - melyek szerint gyermekük szexuális életének megkezdéséről értesülve a szülők lazítanak a gyermekhez fűződő addigi szoros kapcsolatukon - az apák éppen ilyenkor fordítanak több figyelmet a kamaszra. Hirtelen érdekli őket a fiatal szabadidős tevékenysége és baráti köre. Nem bizonyosodott be azonban, hogy a nagyobb apai figyelem védelmet nyújt-e a veszélyes szexualitással szemben.
Szociológus kutatók szerint tizenévesek esetében a szexuális élet minden esetben nem kívánatos, azaz veszélyes. Az évtizedes önmegtartóztatásra biztató kampányok ellenére becslések szerint a fiatalok negyede átesik első szexuális kapcsolatán 15 éves korára. 18 éves korra a szüzességüket elvesztők aránya már kétharmad.
Coley a Bostoni Egyetem alkalmazott fejlődéstan és oktatáspszichológia docense. A most megjelent közleményben a tinédzserkori szexualitással kapcsolatban a nagyon is kézzelfogható veszélyeket - a nem kívánt terhességet és a nemi betegségeket - emelte ki. Az 1997. óta és jelenleg is folyó vizsgálatba 3206 tinédzsert és családjaikat vonták be. Kiderült, hogy a közös programokat szervező családok védik a gyerekeket a veszélyes szexuális magatartástól. Az olyan tevékenységek, mint a közös vacsora, a templomba járás, a sportolás és játék, vagy akár egy mozi is, a mindennapi gyerek-szülő kommunikációt és a bensőséges kapcsolatot segítik elő. Az ilyen együttlét során a szülők át tudják adni értékszemléletüket, ami segít a fiataloknak a döntéshozatalban.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Sziget-betegség, Bursitis, Ficamok, rándulások, Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Csonttörések, Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Orbánc, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Rühesség, Rosacea, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Furunkulus, Körömgombásodás, Herpesz, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Papillaris carcinoma, Ajak- és szájüregi rák, Gégerák, Emlőrák, Gyomorrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Hüvelydaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Aranyér, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Hasnyálmirigy gyulladás , Májzsugor, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gyomorhurut, Zsírmáj, Gyomorfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Diszkalkulia, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Prosztata-megnagyobbodás, Herecsavarodás (torsio testis), Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymafék (rövid), Andropauza, Mellékhere-gyulladás, Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Veszettség (Rabies lyssa), Agyhártyagyulladás, Mononukleózis, Candida fertőzés, Bárányhimlő, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Agyvelőgyulladás, Dengue-láz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Torok- és mandulagyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Nyálmirigyek betegségei, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Fenilketonúria, Mumpsz, Farkastorok, Bölcsőhalál, Down-kór, Cisztás fibrózis, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Huntington chorea, Alvási apnoe, Sclerosis multiplex, Parkinson-kór, Tourette-szindróma, Migrén, Schwannomatózis, Esszenciális tremor, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Genitális herpesz, Chlamydia, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lumbágó, Dupuytren-kontraktúra , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Izombetegségek, Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Depresszió, Mániás depressziós elmezavar, Borderline szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Szorongásos kórképek, Gyógyszerfüggőség, Skizofrénia, Korszakov-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Álköszvény, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Keratoconus, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Makula degeneráció, Glaukóma (zöld hályog), Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Anémia, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Endocarditis, Szívbillentyű-betegségek, Angina pectoris, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, Méhgyulladás, Mióma, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Terhességi rendellenességek, toxémia, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Farkasvakság, Beri-beri, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Kóros soványság, Alultápláltság, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Légmell, Tüdőgyulladás, Tüdőtályog, COPD, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|