|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. november 24.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az Európa Parlamament szorgalmazza a HIV/AIDS korai diagnózisát és kezelését
Az Európa Parlament csütörtökön döntést hozott, hogy összehívják a minisztertanácsot, valamint az Európai Bizottságot, hogy kidolgozzanak egy stratégiát a HIV korai felismerésének promotálására.
A döntés értelmében csökkenteni kell az anonim tesztek akadályait, továbbá a két testület közti kommunikációt szorgalmazza a korai terápia előnyeinek kérdésében. A döntést 480 szavazattal, 4 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett fogadták el.
Az Európai Parlament az Európai Betegségmegelőzési és ellenőrzési Központot kérte fel a megfigyelésre és a felügyeletre. A képviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy pontosabb becslés álljon rendelkezésre a még fel nem derített esetekről. A döntés értelmében az EU tagállamainak rendeletet kell hozniuk a HIV/AIDS betegek hátrányos megkülönböztetése ellen, különösen ami a szabad mozgásukat korlátozó megszorításokra vonatkozik. Továbbá felkérik őket, hogy szolgáltassanak információt illetve indítsanak kampányt a megelőzéssel, a vizsgálattal és a kezeléssel kapcsolatban, mivel az új HIV-fertőzések 11 %-a a 25 év alatti fiatalok körében található.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Orbánc, Pikkelysömör (psoriasis), Erythema nodosum, Kaposi-szarkóma, Szemölcs, Fejtetű, Basalioma, Lichen ruber planus, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Wilms-tumor, Krónikus limfoid leukémia, Kaposi-szarkóma, Májrák, Méhnyakrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Ajak- és szájüregi rák, Hólyagrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Tárolási betegségek, Crohn-betegség, Botulizmus, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Aranyér, Gyomorhurut, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, Turner-szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Here vízsérv (hydrocele testis), Bilharziózis, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Andropauza, Kleinefelter-szindróma, Korai magömlés, Mellékhere-gyulladás, ... |
|
Fertőző betegségek
Sárgaláz, Amőbiázis, Lyme-kór, Campylobacteriózis, Kolera, Gnathostoma-fertőzés, Malária, Legionárius betegség (legionellosis), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, Orrpolip, Nyálmirigyek betegségei, Siketség, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Down-kór, Bölcsőhalál, Reumás láz, Diszpraxia, Torokgyík (Diftéria), Felső húgyúti fertőzés, Fenilketonúria, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Bell parézis, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Migrén, Guillain-Barré-kór, Wernicke-féle enkefalopátia, Huntington chorea, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Neglekt szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Agranulócitózis, Hemofília, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Lágyfekély, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Izombetegségek, Lumbágó, Gerincferdülés (scoliosis), Dupuytren-kontraktúra , Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Stockholm-szindróma , Poszttraumatikus stressz szindróma, Borderline szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Korszakov-szindróma, Szorongásos kórképek, Skizofrénia, Értelmi fogyatékosság, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, Makula degeneráció, Rövidlátás, Távollátás, Szürkehályog (katarakta), Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Von Willebrand szindróma, Érelmeszesedés, Szívizom betegségek, Endocarditis, Szívbillentyű-betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívelégtelenség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Klimaktérium, Mióma, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Spontán vetélés, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Kóros soványság, Alultápláltság, Farkasvakság, Elhízás, Beri-beri, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Meghűlés, megfázás, Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőkeringés betegségei, COPD, Tüdőtályog, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Vesicoureteralis reflux, Inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|