|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. augusztus 8.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az AIDS-apátia aggasztja a nemzetközi konferencia résztvevőit
Több tucat amerikai AIDS aktivista tüntetett a mexikóvárosi AIDS konferencián, hogy felszólítsa a Fehér Ház politikusait a HIV-megelőzés iránti nagyobb elkötelezettségre, mivel a szakértők szerint egyre erősebb közöny tapasztalható az amerikai közvélemény részéről a betegséggel szemben.
"Ez az érdektelenség a társadalom valamennyi jelentős szektorát érinti, és az egyik legdúlyosabb kihívást jelenti, mellyel a jövőben szembe kell néznünk" - nyilatkozta Kevin Fenton, az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) igazgatója.
A CDC, amely épp a múlt héten emelte meg a HIV-fertőzésre vonatkozó becslését 40 százalékkal 56300-ra, szerdán az új adatokra való reakcióként intézkedésre szólította fel az illetékeseket.
"Ezek az adatok figyelmeztető jelzésként szolgálnak mindnyájunknak" - mondta Fenton, és hozzátette, hogy szervezetük támogatja az aktivisták egy amerikai nemzeti HIV-terv létrehozására irányuló felhívását.
Az AIDS aktivisták üdvözölték kijelentéseit, ugyanakkor további intézkedésekre szólítottak fel az adatok mögött rejlő társadalmi problémák kezelésére. A legfrissebb számok azt mutatják, hogy a homoszexuális és biszexuális férfiak, valamint az afro-amerikai nők és férfiak alkotják a HIV-fertőzés által leginkább érintett társadalmi csoportokat.
"A HIV nem pusztán egy betegség, hanem a társadalmi igazságtalanság bizonyítéka is" - állt a tüntetők transzparensén, akik jobb lakhatási és egészségügyi támogatást követeltek a HIV-pozitív kisebbségek számára.
"Mikor fogjuk végre abbahagyni, hogy az e problémákat generáló dolgokat a háttérbe szorítjuk?" - tette fel a kérdést Kenyon Farrow, a New York-i Queers for Economic Justice szervezet munkatársa.
Mindeközben azt követően, hogy George W. Bush elnök a múlt hónapban aláírta azt a törvényt, mely megháromszorozza az AIDS, malária és tuberkulózis elleni harc finanszírozását a világ legszegényebb országaiban, sokan azt követelik, hogy az Egyesült Államokon belül is hozzanak létre hasonló tervezetet.
Az USA össznépességének 13 százalékát adó afro-amerikaiak tették ki a 2006-os új HIV-fertőzések 45 százalékát. "Ha fekete Amerika önálló nemzet lenne, a 16. helyen állna a nemzetközi HIV listán" - nyilatkozta Barbara Lee kongresszusi képviselő. "Úgy vélem, itt az idő egy nemzetki AIDS stratégia és nemzeti AIDS terv létrehozására."
A Nemzetközi AIDS konferencián résztvevő 22 000 kutató, politikus és aktivista azonban azon töpreng, hogyan lehetne a közvéleményt rávenni a fertőzöttek életben maradását biztosító retrovírus elleni gyógyszerek területén szükséges kezdeményezések támogatására.
"Félő, hogy maga az AIDS veszíteni fog erejéből és érdekességéből" - állítja Seth Berkley, a New York-i AIDS Vakcina Kezdeményezés (IAVI) elnök-vezérigazgatója. "Részben ezért történt meg, hogy mivel jelentős forrást fordítottunk rá, az emberek úgy érzik, már gondoskodtunk róla, pedig legjobb tudomásunk szerint még nem."
Azt is elmondta, hogy bár az amerikai adatokat alábecsülték, 10-15 éve stabilok, ami azt sugallja, hogy az AIDS megelőzési kampányok az elégedettség falába ütköztek.
Az AIDS 1981-es megjelenése óta több mint 25 millióan haltak meg a betegségben, és napjainkban 33 millió HIV-fertőzött él világszerte, kétharmaduk a Szaharától délre fekvő afrikai országokban.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Shock (sokk), Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Ficamok, rándulások, Gázmérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Napszúrás, Rosacea, Pinta, Rühesség, Pikkelysömör (psoriasis), Ótvar, Korpásodás, Vitiligo, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Prosztatarák, Vastagbélrák, Petefészekrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Méhnyakrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Májrák, Wilms-tumor, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Gasztrosztóma , Hasnyálmirigy gyulladás , Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Crohn-betegség, Hepatitis B, Tárolási betegségek, Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Fenilketonuria, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herecsavarodás (torsio testis), Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, Here vízsérv (hydrocele testis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Kandidiázis (candida), Malária, Tularémia, Skarlát, Febris recurrens, Candida fertőzés, Mononukleózis, Ebola, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Galaktozémia, Szamárköhögés, Krupp, Fenilketonúria, Cisztás fibrózis, Oltási szövődmények, Nyitott gerinc, Mumpsz, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Neglekt szindróma, Migrén, Alvászavarok, Epilepszia, Disztónia, Polyneuropathia, Esszenciális tremor, Porckorongsérv, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Chlamydia, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Dupuytren-kontraktúra , Csontritkulás (oszteoporózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Lúdtalp, Gerincferdülés (scoliosis), Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Skizofrénia, Disztímia, Korszakov-szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Asperger-szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Értelmi fogyatékosság, Egyéb függőségek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Álköszvény, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Köszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Léprepedés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Kötőhártya-gyulladás, Makula degeneráció, Jégárpa, Szürkehályog (katarakta), Rövidlátás, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívelégtelenség, Dilatatív kardiomiopátia, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívizom betegségek, Anémia, Érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Preeklampszia, Méhgyulladás, Petefészek-ciszták, Klimaktérium, Meddőség, Terhességi rendellenességek, toxémia, Bartholin ciszta, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Skorbut, Lisztérzékenység, Angol-kór, Elhízás, Alultápláltság, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Tüdőtágulat (emphysema), Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, Atelektázia, Meghűlés, megfázás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, Vesekőbetegség, Heveny hólyaggyulladás, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, Nephrosis szindróma, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|