|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. október 11.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A változatos szex gyönyörködtet
Egy új, az eddigi legnagyobb felmérés szerint az amerikaiak igen változatos szexuális életet élnek, mely között szerepel az orális, az anális, a vaginális szex, valamint a társas maszturbációi is.
A felmérés azt is megállapította, hogy a serdülők felelősségteljesebben viselkednek, mint azt róluk tartják, 70-80 százalék számolt be gumióvszer használatáról utolsó szexuális együttlétük alkalmával.
Debra Herbenick kollégáival az Indianai Egyetemen megállapította, hogy az amerikaiak ritkán ragadnak le egyféle szexuális aktivitásnál. A leggyakoribb még mindig a vaginális közösülés, de ezen kívül is igen sokfajta a szexuális együttlétek módja. Persze, ez egyénenkénti változatosságot mutat. A tanulmány a The Journal of Sexual Medicine című lapban látott napvilágot, és a Church & Dwight kondomgyártó cég támogatta.
Az internetes kérdőív segítségével mintegy hatezer, 14 és 94 év közötti tizenévest és felnőttet tanulmányoztak. A tanulmány főbb következtetései között szerepel, hogy egy szexuális együttlét alkalmával általában több aktusra is sor kerül. Míg a férfiak mintegy 85 százaléka gondolta úgy, hogy partnere a legutolsó alkalomkor orgazmust élt át, addig a nők valójában csak mintegy 64 százalékban jutottak el a csúcsra az utolsó összebújáskor. Míg a férfiak inkább a vaginális szex során elégültek ki, addig a nőknek ehhez változatosabb szexuális aktivitásra volt szükségük. A téma szakértője, Pepper Schwartz, a Washingtoni Egyetem (Seattle) professzora szerint a tanulmány ismét rávilágított a férfi és a női orgazmus közötti különbségekre.
A felmérés szerint házasságban élő párok esetén négy esetből egyszer használnak gumióvszert, mely főként a fekete és a latin-amerikai származású pároknál terjedt el. A legalacsonyabb a kondomhasználat aránya a 40 év felettiek között. A felnőttek és a tizenévesek szerint nem befolyásolta a szexuális aktus élvezeti értékét a kondomhasználat - köszönhetően annak, hogy a mai óvszerek fejlettebbek, mint a régebbiek.
A közhiedelemmel ellentmondásban, a tizenévesek többsége nem csinálja fűvel-fával: a 17 évesek 40 százaléka számolt be egy éven belül vaginális aktusról, de csak 27 százaléknak volt szexuális élménye az elmúlt három hónapban. A férfiak és nők 8, illetve 7 százaléka vallotta magát azonos, vagy mindkét nemhez vonzodónak. Viszont a korábbi becsléseknél magasabb arányban, a nők 30 százaléka számolt be szexuális aktushoz kapcsolódó fájdalomról.
Ugyan a tanulmányt a Church & Dwight, egy ismert amerikai óvszergyártó támogatta, azonban nem avatkozott be vizsgálat tervezésébe és menetébe.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Égési- és fagyási sérülések, Gombamérgezés, Bursitis, Csonttörések, Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Ótvar, Kaposi-szarkóma, Ekcéma, Napszúrás, Orbánc, Lichen ruber planus, Festékes anyajegy, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Ajak- és szájüregi rák, Emlőrák, Hererák, Kaposi-szarkóma, Papillaris carcinoma, Agydaganat, Kötőszöveti eredetű daganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Alkoholos májkárosodás, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Zsírmáj, Anális fisszúra, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Tárolási betegségek, Gasztrointesztinális perforáció, Hepatitis C, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Autizmus, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Here vízsérv (hydrocele testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heregyulladás (orchiditis), Herezacskóvisszeresség, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Kleinefelter-szindróma, Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Kandidiázis (candida), Trichomoniázis, Herpangina, Vérhas, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Mononukleózis, Campylobacteriózis, Rubeola (rózsahimlő), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Siketség, Torok- és mandulagyulladás, A fül egyéb betegségei, Orrpolip, Nyálmirigyek betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Szamárköhögés, Torokgyík (Diftéria), Bölcsőhalál, Krupp, Alsó húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Izomdisztrófia, Myastenia gravis, Prozopagnózia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Agnózia, Parkinson-kór, Alzheimer-kór, Huntington chorea, ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Genitális herpesz, Lágyfekély, Chlamydia, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Gerincferdülés (scoliosis), Dupuytren-kontraktúra , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Izombetegségek, Porcbetegségek (kondromalácia), Dongaláb, Metatarsalgia , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Egyéb függőségek, Korszakov-szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Skizofrénia, Paranoia, Delirium tremens, Kábítószerfüggőség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Szürkehályog (katarakta), Szemhéjgörcs, Keratoconus, Stargardt-szindróma, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Von Willebrand szindróma, Magasvérnyomás-betegség, Endocarditis, Érelmeszesedés, Coarctatio aortae , Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Méhgyulladás, Meddőség, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Endometriózis, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Bartholin ciszta, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Alultápláltság, Skorbut, Beri-beri, Lisztérzékenység, Anorexia, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Atelektázia, Tüdőtályog, Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Inkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Veseelégtelenség, Húgycsőgyulladás, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|