|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. október 16.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A szex átmeneti emlékezetkiesést okozhat
A szexuális együttlét lehet felejthető, vagy akár észveszejtő is, de bizonyos emberek számára mindkettő lehet egyszerre, mégpedig szó szerinti értelemben.
Egy 54 éves amerikai nő egyszer csak megjelent a washingtoni Georgetown-i Egyetemi Kórház sürgősségi osztályán, és azt állította, hogy semmire sem emlékszik az elmúlt 24 órából, ráadásul az újabb emlékei is homályosak és részben hiányosak. Egyetlen dologra tudott csak visszaemlékezni az asszony, mégpedig, hogy az amnéziája pontosan egy órával azután kezdődött, hogy lefeküdt a férjével, derült ki a Journal of Emergency Medicine című magazin szeptemberi számából.
Az átmenetei globális amnéziában szenvedő emberek általában nem panaszkodnak semmiféle mellékhatásra, és a memóriazavarok idővel többnyire maguktól megszűnnek. Az ideiglenes amnézia egy meglehetősen ritkán előforduló jelenség, évente 100 000 emberből körülbelül 3-5 embert érint. A kutatók egyelőre nem biztosak benne, hogy mi okozza ezt az állapotot, és az sem világos, hogy az átmeneti amnéziás páciensek mitől maradnak mégis beszédesek és éberek, miközben a memóriájuk nagy része kiesett.
”Az okok egyelőre ismeretlenek az orvostudomány előtt” - mondta Dr. Sebastian Ameriso, a Buenos Aires-i Neurológiai Kutatóintézet ideggyógyásza. ”A szokatlan állapot sok esetben komoly riadalmat kelt a páciensek körében, pedig ennek semmi köze a stroke-hoz, nem okoz semmiféle agykárosodást, és többnyire teljesen ártalmatlan” - tette hozzá Dr. Ameriso.
A washingtoni asszony agyán MRI és CT vizsgálatokat is végeztek az orvosok, mint minden hasonló esetben, de semmiféle károsodást nem lehetett kimutatni, ráadásul mire a páciens elhagyta a sürgősségi osztály vizsgálóját az átmeneti amnézia tünetei szinte nyom nélkül eltűntek.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, Sziget-betegség, Csonttörések, Ficamok, rándulások, ... |
|
Bőrbetegségek
Vitiligo, Ekcéma, Lapostetű, Pinta, Erythema nodosum, Herpesz, Kontaktekcéma, Fejtetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszöveti eredetű daganatok, Kaposi-szarkóma, Végbélrák, Petefészekrák, Tüdőrák, Agydaganat, Hüvelydaganatok, Méhnyakrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Zollinger-Ellison szindróma, Anális fisszúra, Nyombélfekély, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Gasztrosztóma , Hepatitis C, Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Turner-szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Autizmus, Diszkalkulia, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herecsavarodás (torsio testis), Klinefelter-szindróma, Fitymaszűkület, Fitymafék (rövid), Kleinefelter-szindróma, Mellékhere-gyulladás, ... |
|
Fertőző betegségek
Feketehimlő, Trichomoniázis, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Lyme-kór, Hastífusz, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Lépfene, Candida fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, A fül egyéb betegségei, Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Fenilketonúria, Bölcsőhalál, Járványos gyermekbénulás, Mumpsz, Alsó húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, Nyitott gerinc, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Conn-betegség, Addison-kór, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Wernicke-féle enkefalopátia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Porckorongsérv, Myastenia gravis, Bartter-szindróma, Parkinson-kór, Schwannomatózis, Cluster-fejfájás , ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Genitális herpesz, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Scheuermann-kór, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Korszakov-szindróma, Borderline szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Alkoholizmus, delírium tremens, Szorongásos kórképek, Poszttraumatikus stressz szindróma, Diszlexia, Értelmi fogyatékosság, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Távollátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kötőhártya-gyulladás, Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, Szemhéjgörcs, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coarctatio aortae , Anémia, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Von Willebrand szindróma, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Méhgyulladás, Meddőség, Klimaktérium, Preeklampszia, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Angol-kór, Anorexia, Farkasvakság, Beri-beri, Alultápláltság, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), Asztma, Hörghurut, COPD, Meghűlés, megfázás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, Inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|