|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. augusztus 26.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A HPV elleni oltás mellékhatásai
Az amerikai orvosszövetség folyóiratának (JAMA) augusztusi 19-i számában a humán papillomavírus (HPV) elleni vakcina mellékhatásairól jelent meg egy tanulmány. Az eredmények szerint ez az oltás nem jár nagyobb kockázattal, mint más oltások, viszont azoknál gyakrabban eredményez ájulást, illetve vérrögképződést.
2006 júniusában engedélyezte az amerikai gyógyszerellenőrzési hatóság (FDA) a hpv 6-os, 11-es, 16-os és 18-as típusa ellen védő, úgynevezett kvadrivalens vakcinát, mely 9 és 26 év közötti nőknek adható be. Az Egyesült Államokban rutinszerűen 11 és 12 éves kor közt oltanak fél év alatt 3 dózisban, majd 13 és 26 éves kor között még egy emlékeztető oltást adnak be. "A HPV 16-os és 18-as típusa okozza világszerte a méhnyakrákok 70 százalékát, de egyéb rosszindulatú folyamatokban is szerepet játszhat. A 6-os és 11-es típus pedig a nemi szerv szemölcseinek okozója" - fejtik ki a szerzők.
A vakcina engedélyezését klinikai vizsgálatok előzték meg, összesen több mint 21 000 nő bevonásával. A mellékhatások általános előfordulási gyakorisága megegyezett az oltást és a placebót kapó csoportban (59, illletve 60 százalék), súlyos mellékhatás mindkét csoportban az oltottak kevesebb, mint 0.1 százalékánál következett be.
Dr. Barbara A. Slade egy atlantai betegségmegelőzéssel foglalkozó központban munkatársaival a 2006. június elejétől 2008. december végéig beadott 23 millió oltás adatait összesítette. Megállapításaik szerint minden 100 000 oltásból 53.9 okozott nemkívánatos mellékhatást, ami az esetek 40 százalékában lépett fel az oltás napján, 60 százalékuk az első, 25 százalékuk a második, 13 százalékuk pedig a harmadik dózist követően. 6.2 százalékuk volt súlyos, összesen 32 haláleset is történt ezekkel összefüggésben. Minden 100 000 oltásra 8.2 ájulás és 7.5, az oltás helyén fellépő lokális reakció jutott, 6.8 esetben tapasztaltak az oltottak szédülést, 5 esetben hányingert, 4.1 esetben fejfájást, 3.1 esetben túlérzékenységi reakciót, 2.6 esetben kiütést. 0.2 esetben figyeltek meg vérrögképződést, ugyanilyen arányban autoimmun megbetegedést, illetve az úgynevezett Guillan-Barré szindrómát, ami a perifériás idegrendszer immuneredetű bénulása. Körülbelül minden egymilliomodik eset végződött anafilaxiával vagy halállal.
Az összes mellékhatás közül az ájulás és a vérrögképződés bizonyult más oltásokhoz képest gyakoribbnak. "Az előzetes klinikai tesztelések alapján ilyen mellékhatásprofilt vártunk. Az ok-okozati kapcsolatok felderítésére további megfigyeléseket és értékeléseket végzünk" - összegzik a cikk szerzői.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Gázmérgezés, Bursitis, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Herpesz, Kontaktekcéma, Napszúrás, Furunkulus, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Kaposi-szarkóma, Rühesség, Basalioma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hüvelydaganatok, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Krónikus limfoid leukémia, Hererák, Nyelőcsőrák, Hólyagrák, Agydaganat, Papillaris carcinoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Májzsugor, Hepatitis C, Anális fisszúra, Botulizmus, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Nyombélfekély, Alkoholos májkárosodás, Hepatitis A (heveny májgyulladás), ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, Diszkalkulia, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Prosztata-megnagyobbodás, Korai magömlés, Bilharziózis, Fitymafék (rövid), Here vízsérv (hydrocele testis), Kleinefelter-szindróma, Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Kandidiázis (candida), Ebola, Herpangina, Kullancs-enkefalitisz, Trichomoniázis, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Tularémia, Candida fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nyálmirigyek betegségei, Gégegyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Orrpolip, A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Bölcsőhalál, Torokgyík (Diftéria), Cisztás fibrózis, Oltási szövődmények, Mumpsz, Felső húgyúti fertőzés, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-betegség, Conn-szindróma, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Vitustánc , Bartter-szindróma, Alvászavarok, Schwannomatózis, Narkolepszia, Alzheimer-kór, Guillain-Barré-kór, Demencia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Chlamydia, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Porcbetegségek (kondromalácia), Gerincferdülés (scoliosis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Scheuermann-kór, Lúdtalp, Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Pánikbetegség, Depresszió, Kiégés-szindróma (burnout), Szorongásos kórképek, Alkoholizmus, delírium tremens, Diszlexia, Mániás depressziós elmezavar, Poszttraumatikus stressz szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Álköszvény, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Makula degeneráció, Rövidlátás, Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Endocarditis, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Spontán vetélés, Mióma, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Klimaktérium, Terhességi rendellenességek, toxémia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Elhízás, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Beri-beri, Bulimia, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Meghűlés, megfázás, Asztma, Atelektázia, Tüdőgyulladás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|