|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. április 14.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A gének határozzák meg a menstruáció kezdetét
Tudósok szerint nem az étrend, hanem a gének határozzák meg, hogy egy lánynak mikor kezdődik meg a menstruációs ciklusa. Korábban úgy vélték, hogy a környezeti hatások nagyobb jelentőséggel bírnak, de az újabb kutatások szerint az örökölt családi tényezők szerepe fontosabb.
A Londoni Egyetem Rákkutató Intézetének munkatársai azt figyelték meg, hogy az első menstruáció ideje összefüggésben van azzal, hogy a család többi női tagjának - beleértve az anyát, az idősebb nővért, a nagymamát vagy a nagynénit - mikor kezdődött az első ciklusa. Egy matematikai modell segítségével azt is ábrázolták, hogy ezek a genetikai tényezők 57 százalékban befolyásolják az első ciklus időpontját.
A menstruáció kezdetének ideje sok szempontból fontos tényező, mivel számos betegséggel - köztük a mellrákkal - is összefügghet. A mellrák kockázata ugyanis annál magasabb valakinél, minél korábban kezdett el menstruálni, illetve minél később jelentkezett nála a menopauza.
A gének mellett azért még maradt szerepe a környezeti hatásoknak is, amiket az előbbiekkel ellentétben befolyásolni is tudunk, így azoknak a lányoknak, akiknél a családban jellemző volt a korán kezdődő menstruáció, érdemes odafigyelni az életmódjukra, hogy ezáltal a mellrák kockázatát csökkenthessék életük későbbi szakaszában.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Sziget-betegség, Ételfertőzés és -mérgezés, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Gázmérgezés, Shock (sokk), Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Seborrheás dermatitisz, Vitiligo, Rühesség, Napszúrás, Pinta, Akne - pattanásos bőr, Ruhatetű, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Végbélrák, Prosztatarák, Hererák, Emlőrák, Nyelőcsőrák, Kaposi-szarkóma, Hólyagrák, Vesedaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Zsírmáj, Reflux, Irritábilis bélszindróma (IBS), Epehólyag-gyulladás, Hepatitis B, Májzsugor, Botulizmus, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Diszkalkulia, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Férfi meddőség, Mellékhere-gyulladás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Fitymafék (rövid), Prosztata-megnagyobbodás, Herecsavarodás (torsio testis), Heregyulladás (orchiditis), Herezacskóvisszeresség, ... |
|
Fertőző betegségek
Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Dengue-láz, Lyme-kór, Chikungunya-láz, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Szalmonella-fertőzés, Agyhártyagyulladás, Trichomoniázis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, Torok- és mandulagyulladás, A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Siketség, A fül egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Bölcsőhalál, Nyitott gerinc, Down-kór, Járványos gyermekbénulás, Felső húgyúti fertőzés, Torokgyík (Diftéria), Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Addison-kór, Cukorbetegség, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvási apnoe, Wernicke-féle enkefalopátia, Williams-szindróma, Anozognózia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Creutzfeldt-jakob kór, Bartter-szindróma, Huntington chorea, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Agranulócitózis, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Genitális herpesz, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Izombetegségek, Porcbetegségek (kondromalácia), Dupuytren-kontraktúra , Lumbágó, Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Mániás depressziós elmezavar, Stockholm-szindróma , Asperger-szindróma, Disztímia, Korszakov-szindróma, Egyéb függőségek, Exorexia , Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Léprepedés, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Stargardt-szindróma, Szemhéjgörcs, Makula degeneráció, Sárgafolt elfajulás, Rövidlátás, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Dilatatív kardiomiopátia, Coarctatio aortae , Endocarditis, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Endometriózis, Petefészekgyulladás, Méhgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Meddőség, Petefészek-ciszták, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Skorbut, Farkasvakság, Elhízás, Anorexia, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőtályog, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Veseciszta, Vesekőbetegség, Vesicoureteralis reflux, Heveny hólyaggyulladás, Inkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|