|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. december 2.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A férfiaknak nem is mindig azon jár az eszük
A férfiak valóban többet gondolnak a szexre, mint a nők, de közel sem igaz, hogy minden hetedik percben ez töltené ki a gondolatukat - derült ki egy új kutatásból.
Ha igaz lenne a fenti állítás, akkor az 16 órás ébren töltött nappal számolva 8000 szexre utaló gondolatot jelentene.
”Elképesztő, ahogyan az emberek elárasztják ezekkel a hamis statisztikákkal a világot, miszerint a férfiak állandóan a szexre gondolnak, vagy hogy sokkal többször jár a fejükben, mint a nőknek” - mondta a tanulmány szerzője, Terri Fisher, az Ohio Állami Egyetem kutatója. A szakember szerint ezek a tévhitek károsak is lehetnek, hiszen amikor egy férfi meghallja, úgy érezheti, vele valami baj van, ha nála nem stimmelnek a statisztikák.
Az egyetem kutatói - hogy utánajárjanak az igazságnak -, 163 nőt és 120 férfit, 18-és 25 év közötti egyetemi hallgatókat kértek fel arra, hogy vegyenek részt a vizsgálatukban. A résztvevőknek egy héten keresztül minden nap le kellett jegyezniük, ha éppen szexuális, vagy evéssel és alvással kapcsolatos gondolataik voltak. Az eredményekből kiderült, hogy a férfiak naponta átlagosan 19-szer, a nők pedig 10-szer gondolnak a szexre.
Bár ezek szerint a férfiakat valóban többet foglalkoztatja a szex, az adatok szerint azonban gyakran jut eszükbe az alvás és az evés is. ”A nők eredményei azt mutatták, hogy ők többet gondolnak a szexre, mint azt bárki is feltételezte volna. Nem is volt olyan nő, aki egyszer sem gondolt volna ilyesmire, vagyis bebizonyosodott, hogy a nők is gondolnak a szexualitásra” - fűzte hozzá a kutató. A tanulmány a Journal of Sex Research januári számában jelenik meg.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Nyílt sebek, Égési- és fagyási sérülések, Sziget-betegség, Gázmérgezés, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Rühesség, Orbánc, Ekcéma, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Akne - pattanásos bőr, Erythema nodosum, Fejtetű, Kontaktekcéma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Bőrrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Ajak- és szájüregi rák, Májrák, Kaposi-szarkóma, Krónikus limfoid leukémia, Nyelőcsőrák, Csontdaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Tárolási betegségek, Epekőbetegség, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Zollinger-Ellison szindróma, Whipple-kór, Alkoholos májkárosodás, Crohn-betegség, Zsírmáj, ... |
Fejlődési rendellenességek
Diszkalkulia, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Turner-szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymafék (rövid), Heregyulladás (orchiditis), Kleinefelter-szindróma, Andropauza, Férfi meddőség, Bilharziózis, Herezacskóvisszeresség, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), ... |
|
Fertőző betegségek
Kullancs-enkefalitisz, Tetanusz, Legionárius betegség (legionellosis), Herpangina, Kolera, Toxoplazmózis, Calicivírus-fertőzés , Dengue-láz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Nyálmirigyek betegségei, Gégegyulladás, Arcüreg-gyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Orrpolip, A fül egyéb betegségei, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Torokgyík (Diftéria), Felső húgyúti fertőzés, Down-kór, Bölcsőhalál, Farkastorok, Szamárköhögés, Oltási szövődmények, Nyitott gerinc, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Addison-kór, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Izomdisztrófia, Alvászavarok, Polyneuropathia, Epilepszia, Narkolepszia, Bartter-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, Esszenciális tremor, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Genitális herpesz, Szifilisz, HIV (AIDS), Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dongaláb, Dupuytren-kontraktúra , Gerincferdülés (scoliosis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lúdtalp, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline személyiségzavar, Exorexia , Diszlexia, Skizofrénia, Szorongásos kórképek, Depresszió, Mániás depressziós elmezavar, Kényszerbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Köszvény, Fibrosus dysplasia, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Léprepedés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Makula degeneráció, Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, Kancsalság, Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Anémia, Szívbillentyű-betegségek, Coarctatio aortae , Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Von Willebrand szindróma, Érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészekgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészek-ciszták, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Bartholin ciszta, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Lisztérzékenység, Alultápláltság, Farkasvakság, Bulimia, Skorbut, Anorexia, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Atelektázia, Légmell, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Vesicoureteralis reflux, Vizelet-inkontinencia, Inkontinencia, Veseciszta, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|