|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. május 13.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
1 évig hatásos a zsírleszívás
Hiába a plasztikai sebészet: egy tanulmány szerint az eltüntetett zsírréteg egy éven belül újra megjelenik a test más tájain.
Legtöbben a combjukról, az alhasukról és a fenekükről szívatják le a zsírt, amely azonban egy év múlva rendszerint visszatér a vállra, a felső hasra és a karokra - állítják amerikai kutatók. Az egyszerű, de még nem egészen kiforrott műtét során egy csövet juttatnak a bőr alá, amely segítségével kiszívják a felesleges hájréteget. Ezáltal olyan eredményt érnek el, amely gyakran hónapok diétázása árán sem sikerül. Tavaly Nagy-Britanniában több mint háromezer ilyen beavatkozást végeztek el, és az iránta való érdeklődés évről-évre nő. Az új felfedezés azonban könnyen a diadalmenet végét jelentheti.
A vizsgálatba 32 átlagos testsúlyú harmincas éveiben járó nőt vontak be, akik állapotát 14 olyan hölgyével hasonlították össze, akik csípőjéről és combjáról leszívtak egy kevés zsírt. A harmadik csoportba 18 olyan nő tartozott, akik még nem estek át a műveleten. Mindannyian megígérték, hogy a megfigyelés ideje alatt nem fognak változtatni az életmódjukon.
Hat hét eltelte után a műtött csoport tagjai átlagosan 2,1 százalékos zsírveszteséget tudhattak magukénak, szemben a kontrollcsoport 0,28 százalékával. Egy év múlva azonban már nem találtak jelentős különbséget. Az eltűnt háj visszatért - csak éppen a test más területeire.
Nem minden nő értékelte azonban negatívan az eredményt. Azok, akik alávetették magukat az operációnak, boldogok voltak, hogy legalább egy kis időre megszabadultak a feleslegtől, és nem zavarta őket, hogy a zsírpárnák máshova csoportosultak. A kontrollcsoport tagjainak felét pedig - akik csak tervezték a műtétet - szintén nem tántorította el a felfedezés.
A vizsgálatot Teri Hernandez, a Coloradói Egyetem munkatársa vezette. Elmondta, hogy a leszívott zsír leginkább a test felső részeire, a karra, a vállakra és a hasra telepedett vissza, és hozzátette, hogy a kísérleti patkányok esetében is hasonló jelenséget figyeltek meg.
Rudolph Liebel elhízáskutató az eredményekre reagálva elmondta, hogy a zsírleszívás tönkreteszi a bőr alatti részeket, ez lehet annak a magyarázata, hogy a háj nem ugyanoda tér vissza, ehelyett új zsírsejtek keletkeznek. ”Szemléletes bizonyítása annak, hogy nem játszhatjuk ki a természetet.” - véli a szakember.
A zsírleszívás a hetvenes években indult hódító útjára, ma csak az Egyesült Államokban évi 450 ezer ilyen műtétet végeznek. Tudni kell, hogy a zsírsejtek egész életünk során folyamatosan pusztulnak, a helyükre pedig újak kerülnek. Egy ilyen sejt élettartama átlagosan hét év.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Agy- és gerincsérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Sziget-betegség, Bursitis, Gázmérgezés, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Erythema nodosum, Orbánc, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Seborrheás dermatitisz, Napszúrás, Lapostetű, Ótvar, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Ajak- és szájüregi rák, Gyomorrák, Vastagbélrák, Lipoma, Kötőszöveti eredetű daganatok, Bőrrák, Hüvelydaganatok, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Reflux, Epekőbetegség, Aranyér, Whipple-kór, Epehólyag-gyulladás, Zollinger-Ellison szindróma, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Hiperkinézis, Turner-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Bilharziózis, Herezacskóvisszeresség, Fitymafék (rövid), Korai magömlés, Fitymaszűkület, Klinefelter-szindróma, Kleinefelter-szindróma, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Tetanusz, Tuberkulózis (TBC), Feketehimlő, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Kullancs-enkefalitisz, Kandidiázis (candida), Gnathostoma-fertőzés, Rubeola (rózsahimlő), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Siketség, Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Diszpraxia, Reumás láz, Felső húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, Szamárköhögés, Galaktozémia, Krupp, Farkastorok, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Migrén, Alzheimer-kór, Anozognózia, Myastenia gravis, Guillain-Barré-kór, Bartter-szindróma, Prozopagnózia, Polyneuropathia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Leiden mutáció, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Genitális herpesz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Lumbágó, Lúdtalp, Csontritkulás (oszteoporózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dupuytren-kontraktúra , Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Borderline személyiségzavar, Asperger-szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Depresszió, Egyéb függőségek, Kényszerbetegség, Alkoholizmus, delírium tremens, Stockholm-szindróma , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Köszvény, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Szürkehályog (katarakta), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Keratoconus, Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Kancsalság, Szemhéjgörcs, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Coarctatio aortae , Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Szívelégtelenség, Anémia, Endocarditis, Szívizom betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Bartholin ciszta, Petefészekgyulladás, Mióma, Terhességi rendellenességek, toxémia, Premenstruációs tünetegyüttes, Preeklampszia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Alultápláltság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Anorexia, Bulimia, Angol-kór, Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Atelektázia, Légmell, Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Heveny glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|