Szem, látás

Már kérhetünk beültethető kontaklencsét is


A módszer segítségével jelentős látásjavulás érhető el, de ennek ellenére csak azoknak ajánlható, akiknek rövidlátása valóban súlyos.

A belső kontaktlencse beültetése során az orvosok a szem írisze mögé ültetnek be egy új lencsét, ami segíti korrigálni a szem hibáit. Az intraokuláris lencsék 2004 óta elérhetők az Egyesült Államokban, és bár igen hatékonyak, mégis vannak, akiknek inkább a hagyományos lézeres eljárást ajánlják.

A lézeres kezelés során a sebészek lemetszik a szaruhártya egy részét, így korrigálják a szem fókuszát. Abban az esetben azonban, amikor már valóban súlyos a rövidlátás, a szaruhártya annyira elvékonyodhat, hogy a lézeres szemműtét nem végezhető el. Ekkor jön képbe a mesterséges lencse. A beültetéséhez egy három milliméteres bemetszést ejtenek a szemen, majd beillesztik a mesterséges lencsét az írisz mögé.

A lencse hasonló a hagyományos kontaktlencsékhez, azaz szinte észrevétlenül végzi feladatát. A lencse egy életen át viselhető, és probléma vagy sérülés esetén tetszőlegesen cserélhető. Az eljárás lényegesen olcsóbb, mint a lézeres műtét, körülbelül a felébe kerül. Az orvosok ennek ellenére csak a 13 dioptriánál nagyobb szemüveget viselőknek ajánlják az eljárást, az ugyanis nem veszélytelen: a szervezet szöveteitől idegen anyag jelenléte gyulladást, fertőzést és szürkehályogot válthat ki.


Rövidlátás

A közellátó (rövidlátás, myopia) élesen látja a közeli tárgyakat, ám távolra csak homályosan lát. Emiatt távolra nézéskor hajlamos kancsalítani. Vagy a szemgolyó túlzott hossza, vagy a túl erős törőerő okozza. Szövődményt a kontaktlencse viselése, a lézeres beavatkozás okozhat. A rövidlátás ideghártya (retina, látóhártya) leválásra hajlamosít.

Eddigi bejegyzések

gabrielle ( 30 éves nő ) Nyíregyháza , 2 kórtörténet | időpont: 2011. január 11. 22:43

Történet: Gyerekkorom óta szemüveges vagyok.
Kezdeti tünetek: Szem:
a szem megerőltetése, égő szem, érzékeny szemhéj, homályos látás, könnyezés, szemszárazság
Általános tünetek:
fejfájás, szem fájdalom
Későbbi tünetek: Szem:
a szem megerőltetése, égő szem, erős csillogás látásproblémát okoz, különösen éjszakai vezetésnél, érzékeny szemhéj, könnyezés, látáscsökkenés, szemgyulladás, szemszárazság, szemüvegrendelés gyakori változása, szemviszketés
Gyógyszerek: Szemüveg, Artelac cl szemcsepp rendszeresen
Meggyógyult:    nem

Ducshika ( 25 éves nő ) Megyaszó , 1 kórtörténet | időpont: 2010. február 11. 18:34

Történet: Az én betegségem örökletes, mert nagymamámnak és édesanyámnak is ez a betegsége. Anyukám lágy kontaktlencsét hord úgy 6-7 éve. Az a szerencsém hogy bírja a szemem a kemény kontaktllencsét.
Kezdeti tünetek: Szem:
látáscsökkenés
Későbbi tünetek: Szem:
homályos látás
Gyógyszerek: szemüveg és kontaktlencse (-8 bal -7,5 jobb)
Alternatív gyógymódok:: még szemüveg és kemény kontaktlencse később műtét
Meggyógyult:    nem
Rehabilitáció: Már nem romlik annyira a szemem mint korábban.

Nico1984 ( 36 éves nő ) Budapest , 6 kórtörténet | időpont: 2010. január 14. 21:09

Kezdeti tünetek: Szem:
látáscsökkenés
Gyógyszerek: nincs
Alternatív gyógymódok:: szemüveg, majd kontaktlencse (-4,25)
Meggyógyult:    nem

Sam ( 30 éves férfi ) Veszprém , 3 kórtörténet, 1 kórház értékelés, 1 wellness értékelés | időpont: 2009. május 22. 10:43

Kezdeti tünetek: Szem:
homályos látás, látáscsökkenés, látászavar
Kórház, rendelő: Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet (Veszprém megye, Veszprém)
Gyógyszerek: Szemüveg -1,7
Meggyógyult:    nem

Panita75 ( 44 éves nő ) Budapest , 5 kórtörténet, 1 kórház értékelés | időpont: 2009. január 19. 16:12

Történet: 2007 óta "vagyok" hivatalosan rövidlátó. eleinte csak nagyon sokat hunyorogtam. aztán már nem láttam tisztán távolra.

lakásban, munkahelyen, üzletekben nagyon zavar a szemüveg. az utcán jó szemüvegben lenni.
ha sokat van rajtam szemüveg, akkor utána sokkal jobban hiányzik; így próbálom minél kevesebbszer hordani.

nyáron a sima (nem dioptriás) napszemüvegben majdnem tökéletesen látok!
Kezdeti tünetek: Szem:
a szem megerőltetése
Általános tünetek:
fejfájás
Későbbi tünetek: Szem:
a szem megerőltetése, homályos látás, könnyezés, tompa, elmosódott látás
Általános tünetek:
fejfájás
Gyógyszerek: szemüveg -0,75 mindkét szemre
Meggyógyult:    nem