|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. január 6.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Elkerülhető, hogy a gyermekek rövidlátóvá váljanak
Ausztrál kutatók kedden bejelentették, naponta néhány óra szabadban tartózkodással elkerülhető, hogy a gyermekek rövidlátóvá váljanak.
Naponta két-három óra erős fény behatása segít szabályozni a szem növekedését, ami rendkívüli mértékben visszaszorítja a myopia kockázatát - derült ki az Ausztrál Kutatási Tanács egyik tanulmányából.
Ian Morgan professzor, a kutatás vezetője az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy a hagyományosan a magasan iskolázottak körében gondot okozó rövidlátás rekord méreteket öltött Kelet-Ázsiában. Egyre több hongkongi, taiwani, japán, koreai és kínai gyermeknek van problémája a látásával, Szingapúrban pedig a gyermekek 90 százaléka visel szemüveget, mire elvégzi az iskolát.
"Ezzel szemben Ausztráliában ugyanez az arány mindössze 20 százalék. Nagyon kíváncsivá tett bennünket ez a különbség, vagyis az, hogy egy olyan országban, mint Ausztrália, amelyben elég jó az iskolázottság mértéke, miért ilyen alacsony a rövidlátás előfordulása" - nyilatkozta Morgan.
Az összehasonlító tanulmány szerint már a hat-hét éves szingapúri gyermekek 30 százalékában kialakult a betegség, míg az ugyanilyen életkorú ausztrál gyermekek körében ez az arány csak 1,3 százalék.
Hasonló adatokat kaptak akkor is, amikor kínai származású gyermekeket hasonlítottak össze a két országban úgy, hogy a kutatók az etnikumot nem vették számításba meghatározó tényezőként. A populációk között egyedül a szabadban töltött idő bizonyult jelentős különbségnek: a szingapúri gyerekek átlagosan 30 percet töltöttek a levegőn naponta, míg az ausztrálok átlagosan két órát. Mindkét csoport körülbelül ugyanannyi időt töltött olvasással, tévénézéssel és számítógépes játékokkal, ami ellentmond annak az elméletnek, hogy a villózó képernyő elrontja a gyerekek szemét.
"A rövidlátás kialakulásának egyik kiváltó tényezője az iskolázottság" - állítja Morgan. "A myopia kialakulásának egyik megelőző tényezője pedig az, hogy kimegyünk a szabadba. Úgy véljük, hogy Kelet-Ázsiában teljesen felborították az egyensúlyt."
A tanulmány a kormány látással kapcsolatos hosszú távú vizsgálatsorozatának keretében készült.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agy- és gerincsérülések, Bursitis, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Sziget-betegség, Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Akne - pattanásos bőr, Lichen ruber planus, Ekcéma, Napszúrás, Rühesség, Basalioma, Pikkelysömör (psoriasis), ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Wilms-tumor, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Méhnyakrák, Ajak- és szájüregi rák, Vesedaganatok, Kötőszöveti eredetű daganatok, Nyelőcsőrák, Hasnyálmirigy-rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Irritábilis bélszindróma (IBS), Hepatitis C, Reflux, Nyombélfekély, Whipple-kór, Gasztrointesztinális perforáció, Gyomorfekély, Crohn-betegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Fenilketonuria, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Marfan-szindróma, Hiperkinézis, Diszkalkulia, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Kleinefelter-szindróma, Fitymaszűkület, Here vízsérv (hydrocele testis), Prosztata-megnagyobbodás, Klinefelter-szindróma, Korai magömlés, Bilharziózis, Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Vérhas, Kolera, Anthrax, Kullancs-enkefalitisz, Malária, Hastífusz, Szalmonella-fertőzés, Bárányhimlő, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, A fül egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Siketség, Orrpolip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Torokgyík (Diftéria), Down-kór, Diszpraxia, Fenilketonúria, Cisztás fibrózis, Járványos gyermekbénulás, Farkastorok, Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alzheimer-kór, Cluster-fejfájás , Demencia, Guillain-Barré-kór, Polyneuropathia, Creutzfeldt-jakob kór, Vitustánc , Esszenciális tremor, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Lágyfekély, Genitális herpesz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Dongaláb, Izombetegségek, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lumbágó, Metatarsalgia , Gerincferdülés (scoliosis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kábítószerfüggőség, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Asperger-szindróma, Korszakov-szindróma, Pánikbetegség, Diszlexia, Stockholm-szindróma , Poszttraumatikus stressz szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Álköszvény, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Rövidlátás, Jégárpa, Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szemhéjgörcs, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Coarctatio aortae , Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Endocarditis, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívizom betegségek, Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Bartholin ciszta, Méhgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Preeklampszia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Anorexia, Skorbut, Elhízás, Farkasvakság, Lisztérzékenység, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, Légmell, COPD, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, Veseciszta, Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|