|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. október 5.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A retinaleválás gyakoribb a gazdagok körében
A tehetősebbek körében kétszer gyakoribb a retinaleválás, mint a szegényebb emberek esetében - írják skót kutatók, akik keresik a jelenség okát. A retinaleválás - ami a szem ideghártyájának elválását jelenti a szem mélyebb rétegeitől - általában retinarepedés következtében jön létre. Ha a beteg nem kap sürgős kezelést, könnyen maradandó látótér-kieséshez vezet.
Jelen tanulmányban, a 2007-2008-as időszakban, 572 retinaleválással diagnosztizált skót beteget vizsgáltak. A leggazdagabbak körében 100 ezer főre 15,4 retinaleválásos eset jutott, a második legtehetősebbeknél 13,6, a harmadik körnél 9,3, míg a legszegényebbeknél 6,8 volt ez az arány.
Dr. David Yorston, a Glasgow-i Általános Kórház munkatársa szerint az eredmény nagyon meglepő volt: "Eleddig nem találtunk kielégítő magyarázatot a retinaleválás ilyen egyenlőtlen eloszlására. Valószínű, hogy a kockázati tényezők között vannak különbségek, például különbözhet a rövidlátók, illetve a korábbi szürkehályog-műtéten átesettek aránya. Azonban nem zárhatjuk ki az eleddig nem ismert kockázati tényezők lehetőségét sem."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Ételfertőzés és -mérgezés, Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Rosacea, Akne - pattanásos bőr, Korpásodás, Körömgombásodás, Ótvar, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Vitiligo, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Emlőrák, Petefészekrák, Tüdőrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Hólyagrák, Hererák, Hasnyálmirigy-rák, Májrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epekőbetegség, Crohn-betegség, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Gyomorfekély, Alkoholos májkárosodás, Irritábilis bélszindróma (IBS), Hepatitis A (heveny májgyulladás), Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Autizmus, Marfan-szindróma, Diszkalkulia, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Férfi meddőség, Bilharziózis, Korai magömlés, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Klinefelter-szindróma, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), ... |
|
Fertőző betegségek
Gnathostoma-fertőzés, Dengue-láz, Tuberkulózis (TBC), Anthrax, Vérhas, Influenza, Febris recurrens, Bárányhimlő, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Siketség, Nagyothallás, Orrpolip, A fül egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Krupp, Nyitott gerinc, Alsó húgyúti fertőzés, Járványos gyermekbénulás, Galaktozémia, Torokgyík (Diftéria), Fenilketonúria, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, Conn-betegség, Cushing-szindróma, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Arcidegzsába, Prozopagnózia, Wernicke-féle enkefalopátia, Alzheimer-kór, Izomdisztrófia, Polyneuropathia, Epilepszia, Porckorongsérv, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Agranulócitózis, Hemofília, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Lágyfekély, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Dupuytren-kontraktúra , Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Lúdtalp, Lumbágó, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Porcbetegségek (kondromalácia), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kényszerbetegség, Paranoia, Mániás depressziós elmezavar, Gyógyszerfüggőség, Delirium tremens, Depresszió, Kábítószerfüggőség, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Köszvény, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Léprepedés, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Jégárpa, Szemhéjgörcs, Makula degeneráció, Glaukóma (zöld hályog), Kancsalság, Távollátás, Keratoconus, Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Dilatatív kardiomiopátia, Coarctatio aortae , Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Spontán vetélés, Preeklampszia, Mióma, Premenstruációs tünetegyüttes, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Méhgyulladás, Petefészek-ciszták, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Lisztérzékenység, Elhízás, Farkasvakság, Alultápláltság, Angol-kór, Beri-beri, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, COPD, Tüdőtágulat (emphysema), Asztma, Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Vizeletinkontinencia, Idült glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|