|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. április 8.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Roncsolják a fogakat a sportitalok
Bár egyesek szerint a sportitalok egészségesebbek, mint a szóda, egy a napokban közzétett vizsgálat eredményei szerint citromsavtartalmuk károsíthatja a fogakat, és fogyasztásuk után javasolt a fogmosás elhalasztása.
A New York-i Egyetem Fogorvostudományi Karán tehenek fogaival végeztek kísérleteket. Félbevágták a fogakat, és népszerű sportitalokban helyezték a darabokat 90 percre. A másfél óra ázás hasonló hatással lehet a kutatók szerint, mint a napközbeni üdítőiszogatás. A 90 perc elteltével a fokat zománcborításának egy része egyszerűen kioldódott, ami lehetővé tette, hogy az ital a zománc alatti csontszerű anyaghoz hozzáférjen, és ezzel vékonyítsa és gyengítse a fogakat. A fogak eróziója (mely a fogszuvasodással ellentétben nem egy ponton, hanem a károsító anyagnak kitett egész fogfelszínen érinti a fogat) súlyos fogkárosodáshoz és fogvesztéshez vezethet kezeletlen esetben.
"Most először sikerült kimutatni összefüggést a sportitalok citromsavtartalma és a fogak eróziós károsodása között" - jelentette ki a kutatás vezetője, Dr. Mark Wolff a kariológia és komprehenzív ellátás elnöke. Az eredményekről a Fogászati Kutatások Nemzetközi Szövetségének konferenciáján pénteken a floridai Miami Beach-ben számoltak be. Talán meglepő, hogy a sportitalok utáni közvetlen fogmosás tovább fokozhatja a fogkárosodást, mivel a felpuhult zománc sérülékenyebb, ezért többet árthat neki a fogkrém dörzsölő hatása, magyarázta Wolff. A fogkárosodás megelőzése érdekében Wolff mérsékelt sportitalfogyasztást, valamint legalább 30 perces várakozást ajánl az italfogyasztás és a fogmosás közt. Egyeseknek savközömbösítő remineralizáló (ásványianyag újraépítő) fogkrémre is szükségük lehet.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Csonttörések, Ételfertőzés és -mérgezés, Ficamok, rándulások, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Pinta, Ótvar, Lichen ruber planus, Szemölcs, Ekcéma, Furunkulus, Akne - pattanásos bőr, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Agydaganat, Kaposi-szarkóma, Gyomorrák, Krónikus limfoid leukémia, Végbélrák, Lipoma, Petefészekrák, Hólyagrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Tárolási betegségek, Hepatitis B, Zsírmáj, Nyombélfekély, Hepatitis C, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Botulizmus, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Fenilketonuria, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Férfi meddőség, Klinefelter-szindróma, Herecsavarodás (torsio testis), Bilharziózis, Fitymafék (rövid), Here vízsérv (hydrocele testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Amőbiázis, Chikungunya-láz, Hastífusz, Anthrax, Tularémia, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Agyhártyagyulladás, Calicivírus-fertőzés , ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nyálmirigyek betegségei, Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Nagyothallás, Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Down-kór, Krupp, Oltási szövődmények, Galaktozémia, Ewing-szarkóma, Felső húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Bell parézis, Esszenciális tremor, Bartter-szindróma, Alvási apnoe, Prozopagnózia, Creutzfeldt-jakob kór, Disztónia, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Dongaláb, Lumbágó, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerincferdülés (scoliosis), Izombetegségek, Metatarsalgia , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Korszakov-szindróma, Kényszerbetegség, Depresszió, Mániás depressziós elmezavar, Alkoholizmus, delírium tremens, Exorexia , Egyéb függőségek, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, Álköszvény, Köszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Keratoconus, Kötőhártya-gyulladás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Makula degeneráció, Glaukóma (zöld hályog), Rövidlátás, Stargardt-szindróma, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Endocarditis, Angina pectoris, Érelmeszesedés, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Preeklampszia, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Mióma, Meddőség, Klimaktérium, Spontán vetélés, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Farkasvakság, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Elhízás, Kóros soványság, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, COPD, Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Atelektázia, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Heveny glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Vizeletinkontinencia, Veseciszta, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|