|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2012. január 1.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Óvatosan a koripályán
Bár hazánkban a nagy hideg még várat magára, egyre több nálunk is a jégpálya. Az időszakos jégpályák megjelenésének idején a brit Sportorvosok Szövetségének szakértői közleményben foglalták össze a korcsolyázás esetleges veszélyeit.
”Akár komoly sérüléseket is szerezhetünk korcsolyázás közben, ezért fontos, hogy megtegyük a megfelelő óvintézkedéseket. Korcsolyázás előtt mindenképp melegítsünk be és kerüljük a forralt bort” - írják a szövetség szakértői.
”Fontos, hogy korcsolyázás közben jól érezzük magunkat, de még fontosabb az óvatosság, hiszen sokan évente csak kétszer húznak korcsolyát” - nyilatkozta Graham Smith professzor, a Királyi Balesetmegelőzési Társaság igazgatója.
”Ne becsüljük túl saját képességeinket, különösen igaz ez az idősebbekre. Ha elesünk, húzzuk össze magunkat és próbáljunk meg gurulni, így elkerülhetjük a kézsérüléseket. Korcsolyázás előtt nyújtsunk és mozgassuk át testünket. Lassan, a külső sávban, a korláthoz közel haladjunk és lehetőség szerint ne fogyasszunk alkoholt” - javasolják a szakemberek.
”A szabadidős tevékenységek esetén nagyon fontos a biztonság” - figyelmeztet Peter Cornall, a Királyi Balesetmegelőzési Társaság munkatársa. ”Jó ötlet a védőkesztyű és a különböző protektorok viselése. Fontos továbbá, hogy ne próbáljuk a téli olimpián látott figurákat leutánozni a korcsolyapályán, ez ugyanis valószínűleg nem fog menni.”
|
|
|
BETEGSZOBA | | Balesetek, sérülések, mérgezések
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Gombamérgezés, Gázmérgezés, Ficamok, rándulások, Sziget-betegség, Bursitis, Agy- és gerincsérülések, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Erythema nodosum, Napszúrás, Akne - pattanásos bőr, Vitiligo, Ruhatetű, Herpesz, Rühesség, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Végbélrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Vesedaganatok, Papillaris carcinoma, Wilms-tumor, Lipoma, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Krónikus limfoid leukémia, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Nyombélfekély, Gasztrosztóma , Gyomorfekély, Gasztrointesztinális perforáció, Anális fisszúra, Botulizmus, Aranyér, ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Diszkalkulia, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Herezacskóvisszeresség, Prosztata-megnagyobbodás, Mellékhere-gyulladás, Andropauza, Bilharziózis, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Hastífusz, Tuberkulózis (TBC), Feketehimlő, Influenza, Toxoplazmózis, Rubeola (rózsahimlő), Kanyaró, Gnathostoma-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Tinnitus (fülzúgás), A fül egyéb betegségei, Siketség, Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Fenilketonúria, Cisztás fibrózis, Galaktozémia, Mumpsz, Diszpraxia, Szamárköhögés, Nyitott gerinc, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Conn-betegség, Addison-kór, Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Arcidegzsába, Polyneuropathia, Porckorongsérv, Williams-szindróma, Amiotrófiás laterálszklerózis, Vitustánc , Alvási apnoe, Huntington chorea, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Dupuytren-kontraktúra , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Dongaláb, Gerincferdülés (scoliosis), Porcbetegségek (kondromalácia), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Stockholm-szindróma , Szorongásos kórképek, Értelmi fogyatékosság, Pánikbetegség, Borderline személyiségzavar, Delirium tremens, Korszakov-szindróma, Skizofrénia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Lágyéksérv, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Távollátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szemhéjgörcs, Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Rövidlátás, Stargardt-szindróma, Makula degeneráció, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Érelmeszesedés, Coarctatio aortae , Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Von Willebrand szindróma, Anémia, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Endocarditis, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Meddőség, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Bartholin ciszta, Spontán vetélés, Mióma, Terhességi rendellenességek, toxémia, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Beri-beri, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Bulimia, Anorexia, Lisztérzékenység, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Tüdőtályog, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Atelektázia, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Vesicoureteralis reflux, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|