|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. március 11.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Életmeghosszabbító testmozgás
Meghosszabbítja az élettartamot a középkorúak esetében a fokozott testmozgás, bár nem árt kitartónak lenni: az eredmények 5-10 éven belül mutatkoznak, olvashatjuk a bmj.com-on.
Bár a fizikai aktivitás jót tesz az egészségnek, a nyugaton élő középkorú férfiak körülbelül fele nem mozog rendszeresen. Eddig azonban nem tudtuk, hogy a testgyakorlás fokozása az élet folyamán csökkenti-e a halálozási arányt, ezért svéd kutatók 2205 férfi bevonásával fogtak vizsgálatba. Céljuk a középkorúak mozgásmennyiségének növelése és a halálozás közti összefüggés elemzése mellett az volt, hogy megállapítsák, érdemesebb-e letenni a cigarettát, mint elkezdeni erőteljesebben sportolni.
A kutatók 1970-73 között Uppsalában élő 50 év feletti résztvevőket választottak. Kérdőíves felmérés alapján alacsony, közepes és magas aktivitású csoportokban sorolták őket. Az idő előrehaladtával 60, 70, 77, majd 82 éves korukban is felmérték a fizikai aktivitást, valamint meg is vizsgálták a résztvevőket. Minden kérdőív rákérdezett továbbá a testtömegindexre, vérnyomásra, koleszterinszintre, dohányzásra és az alkoholfogyasztásra.
Ötvenévesen a férfiak csaknem fele tartozott a magas aktivitású csoportba, ami minimum heti három óra szabadidős sporttevékenységet, vagy igénybevevő kertészkedést jelentett. Kicsit több mint egyharmaduk (36 %) volt közepesen aktív, vagyis sétált és kerékpározott, 15 százalékuk ülő életmódot folytatott. Az összesített halálozási arány magasabbnak bizonyult a keveset mozgók esetében, mint a legaktívabbak csoportjában.
Meglepő módon az első öt éven belül a mozgásmennyiséget emelőknél magasabb halálozást számítottak, mint a korábbi aktivitási szinten maradóknál. Mivel azonban az ilyen halálesetek száma nagyon alacsony volt, a kutatók úgy vélik, ezek az eredmények inkább statisztikai okokból alakultak így. Tíz év elteltével már kiegyenlítődött a két csoport halálozása, és a mortalitás csökkenése a dohányzás elhagyásával járó csökkenéshez hasonlított arányaiban.
Más kockázati tényezők figyelembe vételével a kutatók szerint az ötvenévesen legaktívabban élők 2,3 évvel tovább élnek, mint az ülő életmód kedvelői, és 1,1-del tovább, mint a közepesen aktívak. A fokozott fizikai aktivitás meghosszabbítja a középkorú és idősebb férfiak életét, bár 5-10 év szükséges a hatás megjelenéséhez.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, Gázmérgezés, Gombamérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Agy- és gerincsérülések, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Festékes anyajegy, Fejtetű, Napszúrás, Pinta, Ótvar, Vitiligo, Szemölcs, Erythema nodosum, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hüvelydaganatok, Leukémiák, Hólyagrák, Hererák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Wilms-tumor, Krónikus limfoid leukémia, Végbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis A (heveny májgyulladás), Botulizmus, Aranyér, Nyombélfekély, Epehólyag-gyulladás, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Irritábilis bélszindróma (IBS), Gyomorfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Kleinefelter-szindróma, Fitymaszűkület, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herecsavarodás (torsio testis), Here vízsérv (hydrocele testis), Klinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Campylobacteriózis, Mononukleózis, Agyvelőgyulladás, Rubeola (rózsahimlő), Herpangina, Lyme-kór, Malária, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Arcüreg-gyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A fül egyéb betegségei, Siketség, Orrpolip, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Cisztás fibrózis, Fenilketonúria, Nyitott gerinc, Krupp, Galaktozémia, Felső húgyúti fertőzés, Járványos gyermekbénulás, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Huntington chorea, Arcidegzsába, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Alvászavarok, Parkinson-kór, Narkolepszia, Vitustánc , Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Hemofília, Leiden mutáció, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Porcbetegségek (kondromalácia), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Dupuytren-kontraktúra , Izombetegségek, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Dongaláb, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Disztímia, Kiégés-szindróma (burnout), Kábítószerfüggőség, Stockholm-szindróma , Skizofrénia, Delirium tremens, Korszakov-szindróma, Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Glaukóma (zöld hályog), Kötőhártya-gyulladás, Jégárpa, Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, Makula degeneráció, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívelégtelenség, Szívizom betegségek, Coarctatio aortae , Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Érelmeszesedés, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Endocarditis, Anémia, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Vérzési, menstruációs rendellenességek, Klimaktérium, Endometriózis, Preeklampszia, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Lisztérzékenység, Elhízás, Farkasvakság, Kóros soványság, Bulimia, Alultápláltság, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Tüdőtágulat (emphysema), Atelektázia, Légmell, Tüdőtályog, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Veseciszta, Veseelégtelenség, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|