|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. április 30.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Eddzünk 2 és fél órát egy héten!
Az amerikai kormány által kiadott irányelv szerint a felnőtteknek hetente legalább 2 és fél órát kellene mozogniuk, a gyerekeknek pedig naponta 1 órán át futkározni és játszani.
Az irányelvet úgy dolgozták ki, hogy összecsengjen az Ételpiramis nevű táplálkozási tanácsadóval, és olyan tanulmányok alapján állították össze, melyek világosan kimutatják a rendszeres, visszafogott testedzés előnyös hatásait. "A felnőttek több mint 59 %-a nem mozog eleget, negyedrészük pedig egyáltalán nem tölti a szabad idejét testmozgással." - mondta el telefonos interjújában Michael Leavitt, az Egészségügyi és Emberi Szolgálat titkára. "Véleményem szerint ez az első átfogó kormányzati irányelv a testmozgással kapcsolatban."
Sok tanulmány kimutatta már, hogy a rendszeres, visszafogott testedzés csökkenti a szívbetegségek, sok rákfajta, a csontritkulás, cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a depresszió és más betegségek kockázatát.
"A gyerekek és fiatalok esetében a testmozgás a keringési és légzőszervrendszer edzettségét fejleszti, de a csontok egészséges fejlődéséhez is hozzájárul." - mondta Leavitt.
Az Amerikai Betegségmegelőzési és Kezelési Központok által legutóbb, júliusban kiadott adatai szerint az amerikaiak 25,6 %-a orvosi szempontból elhízott. Mindezekért a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód egyaránt felelős.
2002-ben az Amerikai Orvostudományi Intézet kijelentette, hogy az amerikai lakosságnak naponta legalább egy teljes órát kellene edzenie, hogy megőrizze a testsúlyát és egészségét. Az új irányelv egy kicsit lazábban kezeli a kérdést, és heti öt napon fél óra mozgást javasol.
Melissa Johnson, az elnöki tanács fizikai állóképesség és sport osztályának vezérigazgatója szerint minden alkalmat meg kellene ragadni a testmozgásra. Erre kiváló példa lehet a gyors séta.
A gyermekeknek napi 60 perc mozgásra van szükségük, mondta Penelope Royall, az egészségügyi minisztérium felelős államtitkára. "Szeretnénk támogatni az izomerőt fejlesztő tevékenységeket is. Képzeljék csak el, ahogy a gyerekek a játszótéren mászókáznak, vagy kötélhúzást játszanak." - mondta Royall."Nem szeretnénk, ha a konditermekben súlyzóznának."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Ficamok, rándulások, Sziget-betegség, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Csonttörések, ... |
|
Bőrbetegségek
Festékes anyajegy, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Fejtetű, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Lichen ruber planus, Erythema nodosum, Akne - pattanásos bőr, Rühesség, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Emlőrák, Krónikus limfoid leukémia, Hólyagrák, Tüdőrák, Vastagbélrák, Méhnyakrák, Hererák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Reflux, Zsírmáj, Tárolási betegségek, Májzsugor, Gyomorhurut, Zollinger-Ellison szindróma, Epekőbetegség, Crohn-betegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Fenilketonuria, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Here vízsérv (hydrocele testis), Bilharziózis, Fitymafék (rövid), Korai magömlés, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Kleinefelter-szindróma, Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Álomkór, Kandidiázis (candida), Agyvelőgyulladás, Toxoplazmózis, Kullancs-enkefalitisz, Gnathostoma-fertőzés, Candida fertőzés, Kolera, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nyálmirigyek betegségei, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Cisztás fibrózis, Felső húgyúti fertőzés, Járványos gyermekbénulás, Farkastorok, Ewing-szarkóma, Diszpraxia, Krupp, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvászavarok, Alvási apnoe, Migrén, Disztónia, Esszenciális tremor, Epilepszia, Porckorongsérv, Bell parézis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Vészes vérszegénység, Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, Szifilisz, HIV (AIDS), Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Porcbetegségek (kondromalácia), Metatarsalgia , Lumbágó, Csontritkulás (oszteoporózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kábítószerfüggőség, Szorongásos kórképek, Paranoia, Stockholm-szindróma , Alkoholizmus, delírium tremens, Borderline személyiségzavar, Borderline szindróma, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Léprepedés, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Makula degeneráció, Kancsalság, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Sárgafolt elfajulás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Távollátás, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Dilatatív kardiomiopátia, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Klimaktérium, Méhgyulladás, Petefészek-ciszták, Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Farkasvakság, Alultápláltság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Elhízás, Skorbut, Anorexia, Bulimia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), COPD, Atelektázia, Meghűlés, megfázás, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Heveny glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Vesemedence-gyulladás, Inkontinencia, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|