|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. december 18.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Csokoládé helyett séta
Ha legközelebb rád tör a csoki utáni vágy, mielőtt befalnál egy egész táblát, indulj el inkább sétálni. Egy, az Appetite folyóirat februári számában megjelenő új tanulmány szerint ugyanis napi 15 perc séta a felére mérsékli a csokoládé utáni sóvárgást.
”Tudjuk, hogy a magas kalóriatartalmú nassolás, mint például a csokoládéfogyasztás, rossz szokássá válhat, és jelentős súlygyarapodáshoz vezethet” - mondta Adrian Taylor, a tanulmány egyik szerzője, az Exeter Egyetem professzora.
A kutatásba 78 csokoládéfüggőt vontak be, akiket arra kértek, hogy két napig ne egyenek semmilyen csokit, a csoport felét ugyanakkor arra kérték, hogy sétáljanak napi 15 percet is. Az eredmények döbbenetesek voltak: azok, akik nem csináltak semmit, átlagosan 28 gramm csokoládét ettek, míg akik elmentek sétálni, körülbelül csupán 15 grammnyit.
”Gyakran azt érezzük, hogy ezek a finom falatok energialöketet adnak, vagy segítenek megbirkózni a stresszes munkahelyi helyzetekkel vagy az unalommal. Az emberek gyakran nehezen tudják mérsékelni a nassolást, de a tanulmány megmutatta, hogy napi 15 perc séta a felére csökkentheti a csokoládéfogyasztást” - fűzte hozzá a professzor.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Shock (sokk), Vegyszerek okozta belső sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Bursitis, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Pinta, Fejtetű, Erythema nodosum, Ekcéma, Rosacea, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Herpesz, Furunkulus, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kaposi-szarkóma, Hererák, Hólyagrák, Krónikus limfoid leukémia, Emlőrák, Gégerák, Leukémiák, Kötőszöveti eredetű daganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrosztóma , Reflux, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Hasnyálmirigy gyulladás , Hepatitis B, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Zollinger-Ellison szindróma, Zsírmáj, ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Marfan-szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Mellkas fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Férfi meddőség, Mellékhere-gyulladás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymafék (rövid), Andropauza, Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Szalmonella-fertőzés, Dengue-láz, Influenza, Feketehimlő, Agyvelőgyulladás, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Sárgaláz, Toxoplazmózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Siketség, A fül egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, A gége egyéb betegségei, Orrpolip, Nagyothallás, Arcüreg-gyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Diszpraxia, Alsó húgyúti fertőzés, Down-kór, Torokgyík (Diftéria), Ewing-szarkóma, Fenilketonúria, Mumpsz, Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Conn-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Sclerosis multiplex, Parkinson-kór, Alzheimer-kór, Schwannomatózis, Disztónia, Esszenciális tremor, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Porckorongsérv, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Aplasztikus vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Agranulócitózis, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Lágyfekély, Chlamydia, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Lumbágó, Dongaláb, Metatarsalgia , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Porcbetegségek (kondromalácia), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Alkoholizmus, delírium tremens, Disztímia, Paranoia, Delirium tremens, Exorexia , Diszlexia, Mániás depressziós elmezavar, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Léprepedés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Keratoconus, Jégárpa, Kancsalság, Szürkehályog (katarakta), Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Érelmeszesedés, Endocarditis, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Von Willebrand szindróma, Szívizom betegségek, Dilatatív kardiomiopátia, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Mióma, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Spontán vetélés, Bartholin ciszta, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Farkasvakság, Anorexia, Beri-beri, Elhízás, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Meghűlés, megfázás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légúti allergia, szénanátha, Atelektázia, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Veseelégtelenség, Vizelet-inkontinencia, Veseciszta, Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|