|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. június 11.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Szex alvás közben- a különös betegség
Bár az alvási rendellenességek közül talán nem a szexomnia a legrosszabb, de az biztos, hogy az egyik legkellemetlenebb. A szexomnia ugyanis alvás közbeni szexet jelent.
A mostani felmérések szerint a szexomnia előfordulása 7.6 százalékos az alvási rendellenességekkel foglalkozó központokban. Az éjszakai közösülés férfiak esetében jóval gyakoribb, mint nőknél (11 és 4 százalék).
Korábbi kutatások során kiderült, hogy vannak néhányan - főleg férfiak - akik az orgazmusig is eljutnak álmukban anélkül, hogy emlékeznének rá. Az alvás közbeni szexre csak a partnerek beszámolója derít fényt.
A mostani felmérésben összesen 832 önkéntes vett részt, akik korábban mind küzdöttek valamilyen alvási rendellenességgel. "Korábban nem voltak adataink a szexomnia előfordulásának gyakoriságáról - nyilatkozta Sharon A. Chung, a Toronto Egészségügyi Egyetem pszichiátriai osztályának munkatársa - Bár a nyolc százalékos előfordulás igen nagy aránynak tűnhet, mindenképp le kell szögeznünk, hogy a felmérést egy alvási rendellenességekkel foglalkozó klinikán végeztük. A betegség előfordulása az átlagemberek körében sokkal kisebb."
A szexomnia tünetei hasonlóak a többi alvási rendellenességéhez, vagyis leggyakrabban álmatlanság, fáradtság és depresszió formájában jelentkezik. A különbség csak annyi, hogy a szexomniás betegek csak a legritkább esetben beszélnek orvosuknak problémáik jellegéről.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agy- és gerincsérülések, Csonttörések, Shock (sokk), Gázmérgezés, Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Kaposi-szarkóma, Rosacea, Vitiligo, Festékes anyajegy, Napszúrás, Orbánc, Szemölcs, Akne - pattanásos bőr, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Papillaris carcinoma, Gyomorrák, Végbélrák, Nyelőcsőrák, Csontdaganatok, Hasnyálmirigy-rák, Agydaganat, Lipoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Reflux, Tárolási betegségek, Gyomorfekély, Gyomorhurut, Nyombélfekély, Hepatitis B, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Anális fisszúra, ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Diszkalkulia, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Heregyulladás (orchiditis), Here vízsérv (hydrocele testis), Korai magömlés, Prosztata-megnagyobbodás, Herezacskóvisszeresség, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Álomkór, Rubeola (rózsahimlő), Kanyaró, Campylobacteriózis, Legionárius betegség (legionellosis), Mononukleózis, Toxoplazmózis, Tetanusz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Gégegyulladás, Tinnitus (fülzúgás), A fül egyéb betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, Hangszalag polip, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Nyitott gerinc, Szamárköhögés, Cisztás fibrózis, Alsó húgyúti fertőzés, Farkastorok, Krupp, Járványos gyermekbénulás, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Arcidegzsába, Porckorongsérv, Huntington chorea, Angelman-szindróma, Migrén, Epilepszia, Myastenia gravis, Creutzfeldt-jakob kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Chlamydia, HIV (AIDS), Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Lúdtalp, Porcbetegségek (kondromalácia), Dongaláb, Izombetegségek, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Depresszió, Kényszerbetegség, Értelmi fogyatékosság, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Korszakov-szindróma, Kábítószerfüggőség, Szorongásos kórképek, Asperger-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Fibrosus dysplasia, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Léprepedés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Szemhéjgörcs, Szürkehályog (katarakta), Keratoconus, Rövidlátás, Távollátás, Stargardt-szindróma, Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívbillentyű-betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívizom betegségek, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Mióma, Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, Meddőség, Spontán vetélés, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Alultápláltság, Lisztérzékenység, Kóros soványság, Farkasvakság, Anorexia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Légmell, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Húgycsőgyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|