|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. április 18.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Pénzért mindent
Oriel FeldmanHall, a Cambridge Egyetem munkatársa tanulmányában arról számolt be, hogy egész mást mondanak az emberek arról, hogy egy adott helyzetben mit tennének, mint amit azután valós helyzetben ténylegesen tesznek.
Amikor például azt a kérdést teszik fel számukra, hogy pénzért okoznának-e valakinek áramütést, a legtöbben tagadólag válaszolnak. Ugyanakkor valós helyzetben egész más eredmény született. FeldmanHall tanulmányában a kísérleti alanyoknak pénzt ajánlottak fel minden egyes áramütésért, amit a szomszéd szobában levő személyre mértek. Eközben videón láthatták is az illetőt, volt, aki csak a karját, de volt, aki az arcát is. Maximálisan húsz áramütést lehetett a másikra mérni.
Az előzetes felmérés során a résztvevők 64 százaléka azt vallotta, hogy soha nem okozna másnak fájdalmat pénz fejében, a valós helyzetben azonban 96 százalékuk megtette. A különbség csak annyiban jelentkezett, hogy akik csak a kézrángatózást látták az áramütést kapottakon, azok átlagosan 15,77 fontig mentek el, akik az arcukat is, azok csak 11,55 fontig.
A tanulmány arra is rámutatott, hogy mikor ezeknek az egyéneknek valamilyen erkölcsi dilemmát vezettek föl, az agyuknak az érzelmekkel kapcsolatban álló fele aktívabb volt. FeldmanHall szerint az érzelmek és a valós dilemmák hiányoznak ezekből a hipotetikus felvetésekből.
Az ilyen jellegű tanulmányoktól azt várják a tudósok, hogy rávilágítanak arra, milyen módon veszi rá az embert az agya a szánalom érzésére vagy az erkölcsös viselkedésre.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Shock (sokk), Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, Sziget-betegség, Ficamok, rándulások, Bursitis, Ételfertőzés és -mérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Rosacea, Fejtetű, Lapostetű, Körömgombásodás, Seborrheás dermatitisz, Pinta, Festékes anyajegy, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Májrák, Agydaganat, Leukémiák, Hólyagrák, Bőrrák, Kaposi-szarkóma, Gégerák, Vastagbélrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorfekély, Hepatitis B, Epehólyag-gyulladás, Anális fisszúra, Reflux, Tárolási betegségek, Aranyér, Gasztrosztóma , ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Bilharziózis, Korai magömlés, Kleinefelter-szindróma, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Mellékhere-gyulladás, Herezacskóvisszeresség, Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Kullancs-enkefalitisz, Rubeola (rózsahimlő), Gnathostoma-fertőzés, Ebola, Campylobacteriózis, Herpangina, Tetanusz, Kandidiázis (candida), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, A gége egyéb betegségei, Siketség, Orrpolip, Nyálmirigyek betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Torokgyík (Diftéria), Ewing-szarkóma, Oltási szövődmények, Krupp, Járványos gyermekbénulás, Nyitott gerinc, Mumpsz, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Addison-kór, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Creutzfeldt-jakob kór, Epilepszia, Arcidegzsába, Amiotrófiás laterálszklerózis, Tay–Sachs-szindróma, Huntington chorea, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Demencia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Vészes vérszegénység, Hemofília, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, Lágyfekély, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Metatarsalgia , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Gyógyszerfüggőség, Poszttraumatikus stressz szindróma, Kiégés-szindróma (burnout), Depresszió, Stockholm-szindróma , Diszlexia, Kábítószerfüggőség, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Köszvény, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kancsalság, Szemhéjgörcs, Távollátás, Stargardt-szindróma, Rövidlátás, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbillentyű-betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Endocarditis, Szívizom betegségek, Dilatatív kardiomiopátia, Von Willebrand szindróma, Anémia, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Preeklampszia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, Spontán vetélés, Petefészek-ciszták, Endometriózis, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Kóros soványság, Beri-beri, Angol-kór, Bulimia, Alultápláltság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Meghűlés, megfázás, Tüdőgyulladás, Légmell, Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Veseciszta, Vesekőbetegség, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|