|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. július 11.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Minél előbb, annál jobb
Egy internetes felmérés alapján kevésbé zavarja meg a spermadonorok gyermekeinek érzéseit, ha kisgyermekkorban elárulják nekik fogantatásuk körülményeit. A felmérés eredményeiről az Európai Humán Reprodukció és Embriológia Társaság 24. éves kongresszusán hangzott el előadás Barcelonában.
A vizsgálatot egy amerikai adatbázis, a Donor Testvérek Regisztere adatainak felhasználásával indították el. 165 spermaadományozásból született utód töltötte ki a kérdőívet. A résztvevők életkora 13-61-ig terjedt, többségük (körülbelül háromnegyed részük) nő, és 2 százalék brit kivételével mindannyian amerikaiak. Dr. Vasanti Jadva, a brit Cambridge Egyetem kutatója megállapította, hogy a gyermeküket egyedül nevelő anyák, illetve az azonos nemű szülők általában (63, illetve 56 százalékban) még a gyermek három éves kora előtt közölték származásának részleteit, míg a heteroszexuális szülők csak 9 százalékban tettek így. Utóbbi családokban az utódok 33 százaléka csak 18 éves kora után, ketten közülük pedig nem is saját szüleiktől tudták meg az igazságot, míg a másik két családtípusban ilyesmi egyetlen esetben sem fordult elő.
Az eredményekből az is kitűnik, hogy minél fiatalabban tudja meg valaki nem szokványos fogamzásának körülményeit, annál kevésbé sokkolóak a hírek. Azok, akiket 4-11 évesen világosítottak fel, ritkábban (37 %) számoltak be arról, hogy összezavarodtak volna, mint a 12-18 évesen (52 %), vagy felnőttként (69 %) történt volna mindez. Az érzelmi sokkhatás is hasonlóképpen alakult a fenti korcsoportokban (27, 58, illetve 75 százalékkal) csakúgy, mint a szomorúság (16, 23 és 44 %), a megkönnyebbülés, illetve a megdöbbenés (mindkettő 6, 26 és 38 %), valamint a düh érzése (12, 13 és 38 %).
Az oldalon olvasható nyilatkozatokból is kitűnik, hogy nehezebben viselték az igazságot azok, akik később értesültek róla. Sokan érezték magukat becsapva, és a legtöbbjüknek rosszul esett, hogy addig hazugságban éltek. Szintén ugyanezekben a korcsoportokban a hazugság miatt 12, 29, illetve 47 százalék dühös volt, míg becsapva 12, 23, illetve 34 százalék érezte magát. Ezek az érzések rendszerint az anyával szemben léptek fel, az apát nem érintették. Jelenlegi érzéseikkel kapcsolatban a legtöbben (69 %) kíváncsiságot éreznek. Sokan próbálják közülök megtalálni donortestvéreiket, akiknek a száma általában 4-13 közt mozog.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Csonttörések, Agyrázkódás, Sziget-betegség, Ételfertőzés és -mérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Agy- és gerincsérülések, Nyílt sebek, ... |
|
Bőrbetegségek
Fejtetű, Korpásodás, Ekcéma, Furunkulus, Akne - pattanásos bőr, Rosacea, Pikkelysömör (psoriasis), Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hólyagrák, Gyomorrák, Vesemedencerák, Csontdaganatok, Hasnyálmirigy-rák, Bőrrák, Krónikus limfoid leukémia, Petefészekrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Anális fisszúra, Zsírmáj, Epehólyag-gyulladás, Nyombélfekély, Gyomorhurut, Crohn-betegség, Nyelőcsőfekély, Aranyér, ... |
Fejlődési rendellenességek
Kromoszóma rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Marfan-szindróma, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Bilharziózis, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Prosztata-megnagyobbodás, Klinefelter-szindróma, Mellékhere-gyulladás, Herecsavarodás (torsio testis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Amőbiázis, Veszettség (Rabies lyssa), Legionárius betegség (legionellosis), Szalmonella-fertőzés, Chikungunya-láz, Feketehimlő, Kanyaró, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Gégegyulladás, Siketség, Orrpolip, Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Cisztás fibrózis, Diszpraxia, Oltási szövődmények, Torokgyík (Diftéria), Galaktozémia, Mumpsz, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Addison-kór, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Huntington chorea, Schwannomatózis, Tourette-szindróma, Alvási apnoe, Anozognózia, Demencia, Bell parézis, Polyneuropathia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Hemofília, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Aplasztikus vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Szifilisz, HIV (AIDS), Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Metatarsalgia , Gerincferdülés (scoliosis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Izombetegségek, Dupuytren-kontraktúra , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Scheuermann-kór, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Korszakov-szindróma, Poszttraumatikus stressz szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Diszlexia, Borderline személyiségzavar, Kényszerbetegség, Delirium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Keratoconus, Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Glaukóma (zöld hályog), Távollátás, Szürkehályog (katarakta), Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Dilatatív kardiomiopátia, Szívelégtelenség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Coarctatio aortae , Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Endocarditis, Anémia, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Spontán vetélés, Méhgyulladás, Mióma, Petefészek-ciszták, Meddőség, Preeklampszia, Terhességi rendellenességek, toxémia, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Angol-kór, Elhízás, Anorexia, Bulimia, Alultápláltság, Lisztérzékenység, Farkasvakság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Légúti allergia, szénanátha, Asztma, Tüdőtágulat (emphysema), COPD, Meghűlés, megfázás, Tüdőkeringés betegségei, Atelektázia, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Veseciszta, Veseelégtelenség, Inkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|