|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. június 26.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Kövérnek érzi magát, vagy tényleg kövér?
A magukat kövérnek képzelő fiatalok életminősége rosszabb azokénál, akik valóban túlsúlyosak. Ezt a következtetést vonta le a Robert Koch Intézet által a gyermekek és fiatalok körében végzett egészségügyi felmérése (KiGGS), melyet Barbel-Maria Kurth és Ute Ellert adott közre a Deutsches Arzteblatt International legfrissebb számában.
A KiGGS-tanulmány során csaknem hétezer 11 és 17 év közötti fiút és lányt mértek meg, és kérdezték ki őket a testalkatukkal kapcsolatban. Mindegyikük kitöltött egy kérdőívet az életminőségére vonatkozóan is. Az elemzések azt mutatták, hogy a fiatalok nagyjából háromnegyede normál testsúlyú. A lányok majdnem 55 %-a, míg a fiúknak csak a 36 %-a vélte úgy, hogy túl kövér, pedig mindössze 18 %-ukról lehetett elmondani, hogy valóban túlsúlyos.
Az életminőség rosszabb a túlsúlyos fiatalok esetében. Ez nagymértékben kapcsolódik az önértékeléshez. Ha úgy vélik, hogy túlságosan kövérek, azzal romlik az életminőségük a valóságos testsúlyuktól függetlenül, különösen a lányok esetében. Ha normálisnak érzik a testsúlyukat, akkor a normális súlyú gyerekekével megegyező az életminőségük, még akkor is, ha a testsúlyuk valójában a normálistól eltér. A magukat kövérnek tartó fiatalok száma sokkal nagyobb ütemben növekszik, mint azoké, akik valóban elhízottak.
Egy kapcsolódó cikkben Johannes Hebebrand rámutatott, hogy a fiatalokra meglehetős társadalmi nyomás nehezedik, hogy maradjanak vékonyak. Szerinte figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek 40 %-a gondolta, hogy a testsúlya normális, a sovány ideálkép és a kövérek megbélyegzése ellenére.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, Sziget-betegség, Shock (sokk), Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Gombamérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Rosacea, Körömgombásodás, Szemölcs, Akne - pattanásos bőr, Ruhatetű, Kaposi-szarkóma, Herpesz, Lapostetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Gyomorrák, Hererák, Petefészekrák, Gégerák, Ajak- és szájüregi rák, Papillaris carcinoma, Csontdaganatok, Lipoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis A (heveny májgyulladás), Reflux, Tárolási betegségek, Gyomorhurut, Hepatitis C, Irritábilis bélszindróma (IBS), Fekélyes vastagbél-gyulladás, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Fenilketonuria, Autizmus, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Kromoszóma rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Fitymafék (rövid), Prosztata-megnagyobbodás, Fitymaszűkület, Here vízsérv (hydrocele testis), Mellékhere-gyulladás, Heregyulladás (orchiditis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), ... |
|
Fertőző betegségek
Dengue-láz, Campylobacteriózis, Veszettség (Rabies lyssa), Skarlát, Kullancs-enkefalitisz, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Lyme-kór, Agyvelőgyulladás, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, A gége egyéb betegségei, Gégegyulladás, Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Bölcsőhalál, Nyitott gerinc, Szamárköhögés, Oltási szövődmények, Torokgyík (Diftéria), Reumás láz, Felső húgyúti fertőzés, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Tourette-szindróma, Huntington chorea, Polyneuropathia, Migrén, Sclerosis multiplex, Creutzfeldt-jakob kór, Amiotrófiás laterálszklerózis, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Hodgkin-kór, Aplasztikus vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Chlamydia, Szifilisz, Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Gerincferdülés (scoliosis), Lumbágó, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lúdtalp, Scheuermann-kór, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Delirium tremens, Kábítószerfüggőség, Gyógyszerfüggőség, Alkoholizmus, delírium tremens, Diszlexia, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Lábszárfekély, Bélelzáródás, Léprepedés, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Szürkehályog (katarakta), Kancsalság, Keratoconus, Stargardt-szindróma, Távollátás, Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Magasvérnyomás-betegség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívizom betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Méhgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Spontán vetélés, Klimaktérium, Endometriózis, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Beri-beri, Farkasvakság, Lisztérzékenység, Elhízás, Skorbut, Anorexia, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), COPD, Légmell, Asztma, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Hörghurut, Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Idült glomerulonephritis, Vesekőbetegség, Heveny glomerulonephritis, Veseciszta, Veseelégtelenség, Vizeletinkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|