|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. szeptember 10.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Csak illúzió a kávé hatása?
Ha az a típus vagy, aki el sem tudja képzelni a reggelt a megszokott koffeinlöket nélkül, valószínűleg már a koffeinmentes kávé gondolatától is elálmosodsz.
Egy új tanulmány szerint azonban nem kell aggódnunk azért, hogy esetleg valaki véletlenül koffeinmentesre cseréli a kávét a főzőben, ugyanis amíg azt hisszük, hogy a koffeines kávét isszuk, valószínűleg ennek megfelelően reagálunk. Boldogabbá és mentálisan éberebbé válunk, ugyanúgy, mintha valóban egy adag méregerős feketelevest gurítottunk volna le.
Vagyis a kutatók szerint a koffein nem feltétlenül a csészénkben, hanem az elménkben van.
A University of London kutatói 88 tizennyolc és negyvenhét év közötti hallgató részvételével vizsgálták ezt a placebo hatást. Az alanyok naponta legalább egy csésze koffeines kávét fogyasztottak szokás szerint. A résztvevők úgy tudták, hogy a kutatók a koffein kedélyállapotra és agyi teljesítőképességre gyakorolt hatását vizsgálják.
A résztvevőket négy csoportra osztották. Az első kettő koffeines kávét kapott, de az egyik csoport tagjai úgy tudták, hogy a kávé koffeinmentes.
A másik két csoport tagjai egy csésze koffeinmentes kávét kaptak, az egyik csoport tagjainak azonban azt mondták, hogy koffeines kávét isznak. A hallgatók öt perc alatt ihatták meg kávéjukat, majd 55 percet pihentek, és tesztekkel vizsgálták kedélyállapotukat és agyműködésüket.
Az eredmény azt mutatta, hogy a koffein valós fogyasztása és maga a hit, hogy koffeint fogyasztottak egyaránt javította a résztvevők figyelmét és feladatmegoldó sebességét, amivel pszichomotoros funkciójukat mérték.
Az Appetite folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt javasolják, hogy ha például házastársunk olyan sok koffeint fogyaszt, hogy már nem tud tőle elaludni, érdemes titokban koffeinmentesre cserélni a kávét. A placebo hatás persze csak akkor működik, ha a fogyasztó nem tud róla, ezért igyekezzünk eltüntetni a koffeinmentes kávé csomagolását, nehogy kiderüljön a turpisság.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Latexallergia, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Vegyszerek okozta belső sérülések, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Ételfertőzés és -mérgezés, Gázmérgezés, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Ruhatetű, Szemölcs, Festékes anyajegy, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Rühesség, Korpásodás, Vitiligo, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kaposi-szarkóma, Lipoma, Papillaris carcinoma, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Végbélrák, Vesedaganatok, Vesemedencerák, Tüdőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrointesztinális perforáció, Zollinger-Ellison szindróma, Epekőbetegség, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Botulizmus, Gyomorhurut, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Anális fisszúra, ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Autizmus, Mellkas fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Kleinefelter-szindróma, Fitymaszűkület, Klinefelter-szindróma, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Andropauza, Fitymafék (rövid), Herecsavarodás (torsio testis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Calicivírus-fertőzés , Mononukleózis, Campylobacteriózis, Trichomoniázis, Tuberkulózis (TBC), Tularémia, Legionárius betegség (legionellosis), Hastífusz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A gége egyéb betegségei, Gégegyulladás, Siketség, Nyálmirigyek betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Bölcsőhalál, Alsó húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, Galaktozémia, Nyitott gerinc, Down-kór, Diszpraxia, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Prozopagnózia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Esszenciális tremor, Huntington chorea, Schwannomatózis, Alvászavarok, Alvási apnoe, Bell parézis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, Vashiányos anaemia, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, HIV (AIDS), Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Izombetegségek, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Scheuermann-kór, Porcbetegségek (kondromalácia), Dupuytren-kontraktúra , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Disztímia, Kábítószerfüggőség, Asperger-szindróma, Depresszió, Exorexia , Kényszerbetegség, Egyéb függőségek, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Álköszvény, Köszvény, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Szürkehályog (katarakta), Jégárpa, Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Távollátás, Sárgafolt elfajulás, Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbillentyű-betegségek, Dilatatív kardiomiopátia, Magasvérnyomás-betegség, Érelmeszesedés, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívelégtelenség, Szívizom betegségek, Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Endometriózis, Klimaktérium, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Elhízás, Angol-kór, Lisztérzékenység, Skorbut, Kóros soványság, Bulimia, Alultápláltság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Asztma, Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Légmell, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Veseciszta, Heveny glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, Heveny hólyaggyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|