|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. november 30.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Álmokkal a rossz emlékek ellen
Érzelmi megterhelés időszakában sokan nem mernek elaludni, mert - akárcsak Hamlet - félnek attól, milyen álom vár rájuk. Pedig a szakemberek szerint az álom valójában segít a rossz emlékek feldolgozásában.
A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint álmodás alatt történik a napi események feldolgozása, és ez enyhíti bizonyos emlékek fájdalmát is. Az erről szóló tanulmány szerzője, Els van der Helm így magyarázta a jelenséget: ”Az alvás REM-fázisa alatt újra lejátsszuk, összerendezzük és egymáshoz kapcsoljuk az emlékeket olyan módon, hogy a stresszt okozó vegyületek el legyenek nyomva.”
A kísérletbe 35 egészséges felnőttet vontak be, akiket két csoportra osztottak. Mindegyiküknek kétszer mutattak 12 órás időközzel különböző érzelmi hatásokat kiváltó képeket, miközben agyműködésüket MRI-készülékkel monitorozták. Az egyik csoportnak reggel majd ugyanazon a napon este mutatták a képeket, míg a másiknak először este, majd az éjszakai alvást követően reggel.
Azok, akik a két alkalom között alhattak egyet, másnap jóval kevésbé reagáltak érzékenyen a látottakra. Az MRI vizsgálat szerint az alvás drámaian lecsökkentette az agy amygdala nevű részének reakciókészségét - ez a terület felelős az érzelmek feldolgozásáért. Így lehetősége nyílt a ”földhözragadtabb” elülső agykéregnek arra, hogy kontrollálja a résztvevők érzelmi reakcióit. Az alvás alatti monitorozás pedig azt mutatta, hogy a stresszt okozó vegyületek mennyisége is lényegesen lecsökkent.
A tanulmány társszerzője, Matthew Walker így nyilatkozott: ”Az álom egész éjszakán át tartó terápiát nyújt számunkra. Olyan hűsítő balzsam ez, amely tompítja a nap emlékeinek fájdalmát.”
A felfedezés azt is megmagyarázza, hogy a poszttraumás stresszben (PTSD) szenvedő emberek, mint például a háborús veteránok miért szenvednek visszatérő rémálmoktól. A kutatók szerint az ő esetükben nem működik megfelelően az alvás terápiás hatása, vagyis az érzelmek nem válnak le álmodás közben az emlékekről.
Életünk egyharmadát töltjük alvással, ám ennek pontos funkciója egyelőre nem bizonyított tudományosan. A Current Biology című folyóiratban megjelent cikk bepillantást enged az ágyban töltött idő 20 százalékát kitevő a REM-alvás feladatába. Walker professzor szerint az álom gyengíti az érzelmi hatásokat. ”Ébredés után úgy érezzük, meg tudunk birkózni a nehézségekkel” - fogalmazott.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Latexallergia, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ételfertőzés és -mérgezés, Gombamérgezés, Bursitis, Vegyszerek okozta belső sérülések, Nyílt sebek, Sziget-betegség, Égési- és fagyási sérülések, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Vitiligo, Seborrheás dermatitisz, Korpásodás, Kaposi-szarkóma, Ekcéma, Rühesség, Akne - pattanásos bőr, Ruhatetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Végbélrák, Vesedaganatok, Lipoma, Agydaganat, Hererák, Wilms-tumor, Gyomorrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyelőcsőfekély, Irritábilis bélszindróma (IBS), Alkoholos májkárosodás, Anális fisszúra, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Botulizmus, Gyomorhurut, Crohn-betegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Autizmus, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Marfan-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Prosztata-megnagyobbodás, Fitymafék (rövid), Herezacskóvisszeresség, Here vízsérv (hydrocele testis), Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), ... |
|
Fertőző betegségek
Álomkór, Feketehimlő, Agyhártyagyulladás, Rubeola (rózsahimlő), Legionárius betegség (legionellosis), Candida fertőzés, Herpangina, Gnathostoma-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, Arcüreg-gyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Down-kór, Reumás láz, Alsó húgyúti fertőzés, Bölcsőhalál, Krupp, Nyitott gerinc, Farkastorok, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Wernicke-féle enkefalopátia, Disztónia, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Myastenia gravis, Tay–Sachs-szindróma, Williams-szindróma, Alvászavarok, Bell parézis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Vészes vérszegénység, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Lágyfekély, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Gerincferdülés (scoliosis), Dupuytren-kontraktúra , Scheuermann-kór, Lumbágó, Csontritkulás (oszteoporózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Dongaláb, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Korszakov-szindróma, Kábítószerfüggőség, Stockholm-szindróma , Borderline személyiségzavar, Gyógyszerfüggőség, Depresszió, Kiégés-szindróma (burnout), ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Köszvény, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Léprepedés, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Szemhéjgörcs, Sárgafolt elfajulás, Keratoconus, Stargardt-szindróma, Glaukóma (zöld hályog), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kötőhártya-gyulladás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Von Willebrand szindróma, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Endocarditis, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Klimaktérium, Endometriózis, Bartholin ciszta, Premenstruációs tünetegyüttes, Meddőség, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Alultápláltság, Anorexia, Lisztérzékenység, Bulimia, Farkasvakság, Kóros soványság, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtályog, Meghűlés, megfázás, Atelektázia, Légmell, Asztma, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Veseciszta, Heveny glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|