|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. szeptember 30.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A Magyar Pszichiátriai Társaság nekimegy a Kékfénynek
A Magyar Pszichiátriai Társaság közleményben tilatkozik a Kékfény hétfői adásával kapcsolatban. A Társaság közleménye változtatás nélkül.
A Magyar Televízió M1-es csatornáján futó Kékfény című műsor 2010. szeptember 27-i adásában - többek között - egy feltehetően mentális betegséggel élő személy esetével is foglalkozott. Az adott szituáció kapcsán, az adásban a konkrét tények és történések összefoglalása során, olyan megközelítésben mutatták be az egyedi esetet, ami messzemenően alkalmas volt a mentális betegséggel élők megbélyegzésére, kirekesztésük fokozására, illetve a velük kapcsolatos félelemkeltésre.
Mind az adás hangneme, mind az ott elhangzott esetenként valótlan álltások, továbbá az adásban használt pontatlan és szakszerűtlen megfogalmazások és nyelvhasználat távol állnak mind a modern pszichiátriai, mind az adott esetben szükséges modern igazságügyi megközelítéstől.
A Magyar Pszichiátriai Társaság a leghatározottabban visszautasít minden olyan a magyar médiában megjelenő közlést, ami alkalmas a mentális betegséggel élők megbélyegzésére, a velük kapcsolatos előítéletek fokozására.
Különösen sajnálatos, hogy mindez érzékeny területen, a mentális betegséggel élők társadalmi beilleszkedési nehézségeivel, természetes környezetben történő létükkel kapcsolatos témában történt. Véleményünk szerint, a magas színvonalú közszolgálati adón futó igényes közéleti műsortól elvárható, hogy egy ilyen kényes kérdést az elvárható maximális szakmai körültekintéssel, a tények feltárásának igényével mutasson be.
Nem célunk, hogy a mentális betegséggel élők társadalmi beilleszkedési nehézségeiből adódó problémákat a legkisebb mértékben is elfedjük. Azonban az érdekeiket nehezen képviselő pácienseink nevében is elvárjuk, hogy az ezekről történő kommunikáció a modern pszichiátria, - és ha ez a jelenleg hatályos jogszabályok alapján indokolt - a megfelelő jogszabályok elveinek, gyakorlatának, és fogalomrendszerének megfelelően történjen.
Hangsúlyozzuk, minden megváltozott képességű, fogyatékkal vagy mentális betegséggel élő ember elfogadása és társadalmi beilleszkedésének segítése nem szakfeladat, hanem az egész társadalom közös felelőssége.
A Magyar Pszichiátriai Társaság Elnöksége
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), Csonttörések, Égési- és fagyási sérülések, Sziget-betegség, Gombamérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Rosacea, Ruhatetű, Szemölcs, Vitiligo, Orbánc, Basalioma, Furunkulus, Akne - pattanásos bőr, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Csontdaganatok, Wilms-tumor, Nyelőcsőrák, Tüdőrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Krónikus limfoid leukémia, Petefészekrák, Hasnyálmirigy-rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Hasnyálmirigy gyulladás , Gasztrointesztinális perforáció, Botulizmus, Hepatitis C, Tárolási betegségek, Epekőbetegség, Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Autizmus, Mellkas fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymafék (rövid), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Andropauza, Korai magömlés, Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymaszűkület, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), ... |
|
Fertőző betegségek
Ebola, Dengue-láz, Kandidiázis (candida), Trichomoniázis, Kullancs-enkefalitisz, Mononukleózis, Tetanusz, Sárgaláz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Siketség, Nagyothallás, Gégegyulladás, Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , ... |
|
Gyermekgyógyászat
Reumás láz, Bölcsőhalál, Diszpraxia, Ewing-szarkóma, Alsó húgyúti fertőzés, Krupp, Torokgyík (Diftéria), Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Addison-kór, Conn-betegség, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Amiotrófiás laterálszklerózis, Disztónia, Esszenciális tremor, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Vitustánc , Fantom végtag, Bartter-szindróma, Williams-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Chlamydia, Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Metatarsalgia , Dupuytren-kontraktúra , Lúdtalp, Lumbágó, Izombetegségek, Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Skizofrénia, Borderline személyiségzavar, Diszlexia, Borderline szindróma, Poszttraumatikus stressz szindróma, Gyógyszerfüggőség, Egyéb függőségek, Alkoholizmus, delírium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Köszvény, Álköszvény, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Szürkehályog (katarakta), Stargardt-szindróma, Jégárpa, Kancsalság, Rövidlátás, Szemhéjgörcs, Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Magasvérnyomás-betegség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Érelmeszesedés, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Dilatatív kardiomiopátia, Endocarditis, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Méhgyulladás, Preeklampszia, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészek-ciszták, Bartholin ciszta, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Beri-beri, Alultápláltság, Lisztérzékenység, Skorbut, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőkeringés betegségei, COPD, Asztma, Atelektázia, Hörghurut, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Húgycsőgyulladás, Vesemedence-gyulladás, Vizelet-inkontinencia, Vesekőbetegség, Heveny hólyaggyulladás, Veseciszta, Inkontinencia, Nephrosis szindróma, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|