Ortopédia

Újra járnak a lebénult kutyák az orrsejtátültetés után


Kutatóknak sikerült kutyákban visszafordítaniuk a bénulást azzal, hogy orrnyálkahártyájukból származó sejtekkel oltották be őket. Az állatok korábban gerincsérülés következtében nem tudták használni a hátsó lábukat.

A Cambridge-i Egyetem kutatói azt remélik, hogy a módszer az emberek kezelésében is szerephez juthat a jövőben.

A Brain szakfolyóiratban megjelent kutatásban a szakértők a szaglóhámból kinyert sejteket (OEC - olfactory ensheathing cell) tenyésztettek laboratóriumi körülmények között. Az igazoló vizsgálatban a 34 kutyából 23-nál beültették a sejteket a sérülés helyére, a többit pedig semleges folyadékkal oltották be. A sejtbeültetésen átesett állatok közül sokan jelentős mértékű javulást mutattak, és hám segítségével járni tudtak a futópadon. A kontrollcsoport tagjai közül viszont egyetlen állat sem nyerte vissza hátsó lábai működőképességét.

A tanulmány társszerzője, Robin Franklin professzor úgy véli, az eredmények azért számottevőek, mert első alkalommal bizonyítják, hogy az ilyen típusú sejtek beültetése a súlyosan sérült gerincvelőbe jelentős javulást eredményezhet. Franklin szerint az eljárást a gyógyszeres kezelésekkel együtt lehetne alkalmazni az idegrostok regenerációjának elősegítésére.

A kutatók elmondták, hogy a beültetett sejtek regenerálták az idegrostokat a gerinc sérült területén, ami lehetővé tette a kutyáknak, hogy újra használhassák a hátsó lábukat, és összehangolják annak mozgását a mellső lábukkal. Az új idegi összeköttetések azonban nem hosszú távon alakultak ki, ami az agy és a gerincvelő kapcsolatához lenne szükséges. A kutatók szerint ez létfontosságú lenne a gerincvelősérülésben szenvedő emberek esetében, akik elveszítették nemi működésüket, valamint bél- és hólyagműködésük szabályozását.

Geoffrey Raisman, a University College London professzora, aki 1985-ben felfedezte a szaglóidegeket burkoló OEC sejteket, így nyilatkozott az eredményekről: "Ez egyelőre nem számít az emberi gerincvelősérülés gyógymódjának, arra még sokáig kell várni. Ennek ellenére évek óta ez a legígéretesebb előrelépés az e cél elérése felé vezető úton."