|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. március 29.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A túlsúlyos embereknek a csontjaik is nagyobbak
A törvényszéki orvostudomány egyik fehér foltja volt idáig, hogy hogyan lehet megállapítani pusztán a csontváz alapján az áldozat korábbi testsúlyát. Az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatói közel kerültek a probléma megoldásához, mikor rájöttek, hogy a combcsont alakjából következtetni lehet az ember súlyára.
A kutatás eredményeként pusztán a combcsont szerkezete és egyéb tulajdonságai alapján meg lehet állapítani, hogy az áldozat például túlsúlyos volt-e életében, mondja Dr. Ann Ross, a tanulmány társszerzője, az Észak-Karolinai Egyetem antropológia docense. A pontos testsúlyt természetesen ezzel a módszerrel sem lehet megállapítani, teszi hozzá Dr. Ross.
A kutatók megfigyelték, hogy minél nagyobb súlyú volt az illető, annál szélesebb volt a combcsontjának a szára. A tudósok feltételezése alapján a túlsúlyos emberek combcsontja azért robosztusabb, mert nagyobb súlyt kell mozgatniuk, valamint a túlsúlyos emberek a normál testsúlyúakhoz képest általában egy kicsit másként járnak, hogy kompenzálni tudják a nagyobb tömeget.
A tanulmány során a kutatók 121 fehérbőrű férfi combcsontját tanulmányozták. Azért vizsgálták kizárólag a fehér férfiak csontszerkezetét, hogy a kutatók biztosan ki tudják zárni a különböző rasszokra és nemekre vonatkozó jellemvonásokat.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Sziget-betegség, Agyrázkódás, Nyílt sebek, Gombamérgezés, Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Erythema nodosum, Lapostetű, Ekcéma, Herpesz, Lichen ruber planus, Rühesség, Korpásodás, Szemölcs, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Gégerák, Ajak- és szájüregi rák, Bőrrák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Vesedaganatok, Májrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epekőbetegség, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Tárolási betegségek, Hepatitis B, Gasztrosztóma , Whipple-kór, Nyelőcsőfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Turner-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Autizmus, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Klinefelter-szindróma, Here vízsérv (hydrocele testis), Prosztata-megnagyobbodás, Heregyulladás (orchiditis), Mellékhere-gyulladás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Lyme-kór, Kullancs-enkefalitisz, Chikungunya-láz, Malária, Anthrax, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Legionárius betegség (legionellosis), Lépfene, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nyálmirigyek betegségei, Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, Hangszalag polip, A gége egyéb betegségei, Orrpolip, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Galaktozémia, Diszpraxia, Alsó húgyúti fertőzés, Down-kór, Fenilketonúria, Krupp, Nyitott gerinc, Ewing-szarkóma, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Addison-kór, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Disztónia, Sclerosis multiplex, Alvászavarok, Cluster-fejfájás , Fantom végtag, Guillain-Barré-kór, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Williams-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Agranulócitózis, Hemofília, Autoimmun betegség, Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Guillain-Barre szindróma, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Szifilisz, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Dupuytren-kontraktúra , Scheuermann-kór, Dongaláb, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Alkoholizmus, delírium tremens, Stockholm-szindróma , Disztímia, Poszttraumatikus stressz szindróma, Borderline személyiségzavar, Borderline szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Léprepedés, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Makula degeneráció, Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Szívbillentyű-betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Szívelégtelenség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Endocarditis, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Von Willebrand szindróma, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Bartholin ciszta, Preeklampszia, Mióma, Klimaktérium, Meddőség, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Lisztérzékenység, Kóros soványság, Alultápláltság, Skorbut, Angol-kór, Elhízás, Beri-beri, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Tüdőtágulat (emphysema), Légmell, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Atelektázia, Hörghurut, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Vesemedence-gyulladás, Nephrosis szindróma, Heveny glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Inkontinencia, Vesekőbetegség, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|