Ortopédia

A rendszeres testmozgás csökkenti az öregkori csonttörés kockázatát

MTI


A fiatalkori rendszeres testmozgás segíthet csökkenteni az öregkori csonttörés kockázatát - derült ki egy új tanulmányból, amelynek megállapításait az Amerikai Sportorvosi Ortopédiai Társaság (AOSSM) chicagói rendezvényén ismertették a szakemberek.

"Eredményeink szerint a gyermekkori rendszeres testmozgás összefüggésben lehet a későbbi csonttörés alacsonyabb kockázatával, méghozzá annak a csúcscsonttömegben bekövetkező növekedésnek köszönhetően, amely a rendszeres fizikai aktivitást végző, fejlődésben lévő fiataloknál figyelhető meg" - mondta a tanulmány vezető szerzője, Bjorn Rosengren, a malmői Skane Egyetemi Kórház munkatársa.

A tanulmány 7 és 9 éves kor közötti, Malmőben élő gyerekek bevonásával készült, akiket hat éven keresztül követtek figyelemmel a szakemberek. A 362 lány és 446 fiú alkotta "aktív" csoportban a résztvevők 40 perces testedzést végeztek naponta az iskolában, míg a 780 lányból és 807 fiúból álló kontrollcsoport tagjai hetente egy órát edzettek - ismertette a tanulmány részleteit a ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportál.

A kutatók figyelemmel követték a vizsgált időben történt csonttöréseket és a gyerekek csontozatának éves fejlődését. A tanulmány ideje alatt 72 csonttörést jegyeztek fel a fizikailag aktívak között, és 143 esetet a kontroll csoportban, vagyis a csonttörési kockázat aránya szinte azonos volt a két csoportban. A gerincoszlop csontsűrűségének növekedése azonban magasabb volt az aktív csoport fiú és lány tagjainál egyaránt.

Szintén a tanulmány ideje alatt a kutatók retrospektív keresztmetszeti tanulmányt készítettek 709 korábbi férfi atlétával, akiknek átlagéletkora 69 év volt, valamint a kontrollcsoportot alkotó 1368 férfival, akiknek átlagéletkora 70 év volt, hogy megnézzék, közülük hányan szenvedtek csonttörést, illetve megvizsgálják az alanyok csontsűrűség-veszteségének arányát. Az egykori atléták csoportjában a csontsűrűség minimálisan csökkent +1,0-ről +0,7-re, szemben a kontroll csoporttal, amelynek tagjainál jelentősebb volt az eltérés.

"A fiatalkorban végzett fokozott fizikai aktivitás hozzájárult a magasabb csontsűrűség kialakulásához, a lányoknál pedig növelte a csontváz méretét anélkül, hogy fokozta volna a csonttörés kockázatát - húzta alá Rosengren. - Tanulmányunk ismételten rávilágít arra, hogy a gyerekeknek miért van szükségük rendszeres napi testmozgásra a jelenlegi és jövőbeli egészségük erősítése érdekében."

Forrás: MTI


Csonttörések

A csonttörések rendszerint balesetek (otthoni, közlekedési, munkahelyi, sport stb.) következményei, de idősebb korban, csontritkulás esetén már kisebb erőbehatásra is bekövetkezhetnek (patológiás csonttörés). A gyógyulás többnyire teljes, esetenként a végtag működése beszűkül, illetve enyhébb-súlyosabb fájdalom marad vissza. A gyógyulás során ügyelni kell, hogy a hosszantartó inaktivitás miatt nő a trombózis, így a tromboembóliás szövődmények kockázata.

Eddigi bejegyzések

Éva111 ( 69 éves nő ) Zselickislak , 1 kórtörténet | időpont: 2012. október 3. 14:16

Történet: 3 évvel ezelőtt felkartörésem volt, vállsérüléssel. A csonttörést megműtötték, majd a rögzítőcsavarokat eltávolították. Mindkét műtét után Fragmin 5000 NE injekciókat kellett otthon beadnom magamnak, 20 darabot.
Novemberre előjegyeztek vállprotézis műtétre.
Kérdésem, hogy a fenti injekció helyettesíthető-e tablettával, hogy ne kelljen injekciókat beadni magamnak?
Ha helyettesíthető mi a gyógyszer neve? Kérhetem-e műtét előtt, hogy tablettát kapjak injekció helyett, a műtét után.
Válaszukat várva, tisztelettel: Vanderer Józsefné vanderere@freemail.hu
Meggyógyult:    nem

boka ( 71 éves nő ) Budapest , 2 kórtörténet | időpont: 2012. május 25. 20:50

Történet: előzőekben már írtam 2010 jun. bokatörésemről. Azóta 2011 jun. itt Budapesten a Balesetiben kiszedték a fémeket karmoslemezt tűződrótokat, feszitőhurkot és csavarokat. A járás egészen jól megy a gugolást mostanára tudtam ujra megcsinálni. A sebeim azóta mivel a dr. ugyan ott vágta illetve csak meghosszabbitotta a vágásokat szépen begyógyultak. De a lábam még mindig dagad, illetve én ugy látom, hogy vastagabb.
Második műtét után már nem kellett gyógytornára járni a csontok nagyon szépen összeforrottak. Gyalogolni is kényelmes cipőben akár 3 km. -t megteszek. A láb dagadságom nem tudom mikor fog elmullani. Időváltozást mindig megérzem akkor eléggé fáj. Van hogy fájdalomcsillapitót kell bevennem.
Kórház, rendelő: Zala Megyei Kórház (Zala megye, Zalaegerszeg)
Gyógyszerek: concord, amirolid, atorva, D vitamin, kataflán
Alternatív gyógymódok:: gyógytorna
Meggyógyult:    igen
Rehabilitáció: torna

boka ( 71 éves nő ) Budapest , 2 kórtörténet | időpont: 2011. január 8. 16:00

Történet: 2010 juniusában bokatörésem volt. Bel- külső bokám és még a sarok csontom is eltörött. Mindez vidéken a telkemen történt, így a legközelebb eső kórházat választottam a mielőbbi segítségre. Zalaegerszegen röntgen után ami késő este volt másnap megoperálták a lábamat, belbokámba 2 db tűződrót és dróthurkok, a külboka törést karmoslemez, Volkman-háromszög törését egy malleolarcsavar rögziti. Juli-8-28-ig voltam kórházban közben mivel Budapesten lakom a kórházban maradtam mig kiszedik a varratokat. Mütét utáni napokban egyik sebemen orvosom szerint bulla keletkezett, ezt körbe vágta a fertőzés veszélye miatt. Azután jöttek a varratok kiszedése, itt a belbokámnál bőr hyperaemiáját észeleltek. Ezt a seb szellőztetésével megszünt. 28-án végül is mentővel hazahoztak. Aug. 2-án jelentkeztem az Országos Baleseti Sebészeten ott kaptam járógipszet ami az 5dik volt. Aug. 25-én végre levették a gipszet ami után alig birtam lábra állni. Szeptember óta kontrollokra járok ésw a gyógytornára. Most az utolsó konrollon félév mulra azaz juniusba kell mennem, hogy megbeszéljük a továbbiakat. A lábam nagyon sokat javuolt már botok nélkül tudok járni, igaz még sok minden nem megy gugulás és a lépcsön való járás, és minden lassabban megy. Kérdésem hol vegyék ki a fémeket a bokámból?
Kórház, rendelő: Zala Megyei Kórház (Zala megye, Zalaegerszeg)
Gyógyszerek: Vérnyomás problémám is van Amilorid, Concor5, és Atorva a koleszterinre, Xanax férjem halála óta. Baleset után fájdalom csillapitó Kataflán, illetve Rantudil Forte, a sebre körömvirág kenőcs illetve a dagadságra fekete nadálytő krém.
Alternatív gyógymódok:: Hévizen két hét torna áztatás nem tul meleg de nem is hideg vizben illetve szeptembertől gyógytorna egy héten 2- szer 3szor.
Meggyógyult:    igen
Rehabilitáció: Rehabilitáció még tart mert még sajnos gugolni nem tudok, és lábujhegyen se tudok megállni 2 lábon se nem még 1 lábon, lépcsőn járás lefelé menet a jó lábammal nem megy mert így nagyon hajlitani kell a balt és az achilesz inamat szerintem még nyujtanom kell. A dagadság alább hagyott de még mindig másfélszámmal nagyobb cipőt tudok erre a lábamra huzni. Remélem majd nyáron ha kiveszik a fémeket jobb lesz. Bizom benne

t900e ( 33 éves nő ) Fegyvernek , 1 kórtörténet | időpont: 2010. január 4. 1:33

Történet: Külbokatörésem volt, fémmel rögzítették az elvált csontdarabot. Ettől begyulladt a bokám, mert fémérzékeny vagyok. 6 hét fekvő, 3 hét járógipsz. Közben folyamatosan váladékozott a seb. 2 hónap után fémkivétel. Ezután erős antibiotikum mellett is csak 1,5 hónap alatt gyógyult be a seb.
Kezdeti tünetek: Ideg-, csont- és izomrendszer:
egyes izomcsoport(ok) mozgatásának nehézsége, járási nehézség, lábfájdalom
Általános tünetek:
végtag fájdalom
Későbbi tünetek: Ideg-, csont- és izomrendszer:
csont duzzanata, csökkent izomtónus, egyes izomcsoport(ok) mozgatásának nehézsége, járási nehézség, láb duzzanata, kékes elszíneződése, lábfájdalom
Kórház, rendelő: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet (Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szolnok)
Gyógyszerek: véralvadásgátló, fájdalomcsillapítók , gyulladáscsökkentők, antibiotikum (algopirin, contramal, xefo, donalgin, augmentin...)
Alternatív gyógymódok:: gyulladáscsökkentő kenőcsök, borogatás
Meggyógyult:    igen
Rehabilitáció: teljes sebgyógyulás után gyógytorna

maya32 ( 43 éves nő ) Budaörs , 1 kórtörténet | időpont: 2009. július 2. 18:56

Történet: egy balaesetem volt és a lumbális egyes kettes csgjám fedölemeze betört és a jobb sarka letört most már a csipöm is nagyon fáj és néha alig birok ráálni
Kezdeti tünetek: Ideg-, csont- és izomrendszer:
beszűkült mozgás (főleg mellkas, gerinc, medence), csonttörés már kis erőbehatásra is, gerincferdülés, járási nehézség
Későbbi tünetek: Ideg-, csont- és izomrendszer:
alsó végtagok duzzanata, csontfájdalom, járási nehézség, lábfájdalom, medencetáji fájdalom és merevség
Kórház, rendelő: Erzsébet Kórház-Rendelőintézet (Csongrád megye, Hódmezővásárhely)
Gyógyszerek: nem nagyon ritkán fédlom csilapitot
Alternatív gyógymódok:: fizko terápiás kezelés
Meggyógyult:    nem
Rehabilitáció: nem