|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. május 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A tartós szerelem titka
Köztudott, hogy abból a gyerekből válik szeretni képes felnőtt, akit gyerekkorában szerettek. De mi teszi képessé az embert a tartós elköteleződésre? És mi történik, ha egy kapcsolatban az egyik fél részéről erősebb az elköteleződés, mint a másikéról?
A Szent Olaf Főiskola, a Minnesota Egyetem, valamint az Illinois Egyetem kutatói megpróbáltak választ találni a fenti kérdésekre, és eredményeiket a Psychological Science című folyóirat június számában fogják közzétenni. Kutatásaik során arra jutottak, hogy a csecsemőkorban megélt támogató, anyai gondoskodás, továbbá a tinédzserkor során elsajátított konfliktuskezelő képesség nyújtják a legmegfelelőbb hátteret ahhoz, hogy felnőttkorban az illető képes legyen tartós kapcsolatok kialakítására.
Érdekes módon azonban a legdöntőbb dolog nem az, hogy egy adott egyén milyen szinten képes kötődni egy másikhoz, sokkal inkább az, hogy egy adott pár két tagjának az elköteleződéshez való hozzáállása mennyire egyezik meg. Két ragaszkodó típus nyilván könnyebben kitart egymás mellett, ugyanakkor két kevésbé ragaszkodót kevésbé rázza meg, ha egyikük kilép a kapcsolatból. A baj akkor jelentkezik, ha a pár egyik tagja jobban elköteleződött a kapcsolatban, mint a másik.
M. Minda Orina, a kutatók egyike így összegezte tapasztalataikat: ”Kisgyermek- és tinédzserkorban tanuljuk meg azt, hogyan kezeljük saját és a minket körülvevő, rólunk gondoskodók igényeit. Ekkor tanuljuk meg, érdemes-e megosztani gondjainkat, mit várhatunk el a másiktól, illetve, hogyan viselkedjünk ahhoz, hogy a végén mindenki elégedett legyen.”
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Agy- és gerincsérülések, Nyílt sebek, Csonttörések, Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), Agyrázkódás, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Szemölcs, Basalioma, Rühesség, Ruhatetű, Ótvar, Körömgombásodás, Pikkelysömör (psoriasis), ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Emlőrák, Gyomorrák, Hólyagrák, Vesemedencerák, Csontdaganatok, Kötőszöveti eredetű daganatok, Végbélrák, Krónikus limfoid leukémia, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Hepatitis B, Gasztrointesztinális perforáció, Tárolási betegségek, Zsírmáj, Hepatitis C, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Anális fisszúra, ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Kromoszóma rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Turner-szindróma, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Bilharziózis, Klinefelter-szindróma, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Herezacskóvisszeresség, Kleinefelter-szindróma, Prosztata-megnagyobbodás, Mellékhere-gyulladás, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), ... |
|
Fertőző betegségek
Amőbiázis, Tetanusz, Skarlát, Tuberkulózis (TBC), Veszettség (Rabies lyssa), Hastífusz, Szalmonella-fertőzés, Tularémia, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Torok- és mandulagyulladás, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, Nagyothallás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Felső húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Oltási szövődmények, Krupp, Farkastorok, Reumás láz, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Cukorbetegség, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Parkinson-kór, Porckorongsérv, Prozopagnózia, Alzheimer-kór, Sclerosis multiplex, Cluster-fejfájás , Guillain-Barré-kór, Vitustánc , ... |
|
Immunológia, hematológia
Autoimmun betegség, Aplasztikus vérszegénység, Hodgkin-kór, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Chlamydia, HIV (AIDS), Lágyfekély, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Csontritkulás (oszteoporózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Dupuytren-kontraktúra , Scheuermann-kór, Lúdtalp, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Izombetegségek, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Kényszerbetegség, Alkoholizmus, delírium tremens, Asperger-szindróma, Gyógyszerfüggőség, Disztímia, Skizofrénia, Korszakov-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Köszvény, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Lábszárfekély, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Sárgafolt elfajulás, Stargardt-szindróma, Makula degeneráció, Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, Kancsalság, Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Anémia, Von Willebrand szindróma, Magasvérnyomás-betegség, Endocarditis, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Dilatatív kardiomiopátia, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Bartholin ciszta, Mióma, Méhgyulladás, Klimaktérium, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Alultápláltság, Beri-beri, Bulimia, Angol-kór, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Asztma, Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Veseciszta, Idült glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|