|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. június 19.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Diákok tanácsai, hogy lehet leszokni a dohányzásról
Lezárult a Help dohányfüstmentes életért program rajzpályázata, melyre az ország minden tájáról félezer diák küldte be dohányzás elleni tippjét. A húsz legjobb alkotás a Múzeumok Éjszakáján tekinthető meg.
Idén áprilisban hirdetett rajzversenyt a Help - a dohányfüstmentes életért program általános és középiskolás diákok számára. Feladatuk az volt, hogy szabadon választható technikával rajzlapnyi felületen kellett megfogalmazniuk a dohányzásról való leszokást segítő ötletüket.
Összesen 469 pályamunka közül választotta ki a legjobb alkotásokat a képzőművészekből és a Help kampány képviselőjéből álló zsűri, melynek tagjai főként a kreativitást és az egyediséget díjazták, de nagyon fontos szempont volt az is, hogy a diákok hogyan közelítették meg a dohányzás témáját. "Örömmel láttuk, hogy ennyire megmozgatta ez a téma a fiatalokat, rendkívül szép és ötletgazdag alkotást küldtek be a pályázatra" - mondta R. Nagy András, a Help kampány magyarországi szóvivője. "Éppen ezért a dohányzás ellenes küzdelemben optimizmusra ad okot, hogy ilyen lelkesen vettek részt a rajzpályázatban a diákok" - tette hozzá.
Akadtak olyanok, akik azt festették le, hogy a szüleik hogyan tették le a cigarettát, de volt olyan kisdiák is, aki a dohányzás káros hatásaira hívta fel a figyelmet színes ceruzarajzával. "Mivel nagyon nehéz volt ennyi remek munkából kiválasztanunk a legjobbakat, ezért úgy döntöttünk, 10 alkotás helyett 20-at állítunk ki 2010. június 19-én, Budapesten a Múzeumok Éjszakáján, a Hősök terén" - fejtette ki R. Nagy András. Valamint a három legjobb pályamű alkotója további nyereményben részesül: szeptemberben ugyanis iskolájukba látogat majd a Help csapata, és egész napon át tartó rendezvényen mérhetik meg a diákok és tanáraik szén-monoxid szintjüket, valamint hasznos tanácsok mellett értékes ajándékokkal lehetnek gazdagabbak.
A három legjobb munka készítője:
Szabó Tímea (11. osztály) - Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola, Debrecen
Soós László (19 éves) - Speciális Szakiskola, Győr
Miskolci Mercédesz (13 éves) - Kaffka Margit Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Miskolc
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Bursitis, Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Gombamérgezés, Égési- és fagyási sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Kontaktekcéma, Korpásodás, Festékes anyajegy, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Rosacea, Körömgombásodás, Akne - pattanásos bőr, Ótvar, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hólyagrák, Méhnyakrák, Lipoma, Végbélrák, Leukémiák, Nyelőcsőrák, Májrák, Ajak- és szájüregi rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyombélfekély, Aranyér, Epehólyag-gyulladás, Gyomorfekély, Epekőbetegség, Irritábilis bélszindróma (IBS), Gyomorhurut, Hasnyálmirigy gyulladás , ... |
Fejlődési rendellenességek
Diszkalkulia, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Marfan-szindróma, Fenilketonuria, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Fitymaszűkület, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herecsavarodás (torsio testis), Heregyulladás (orchiditis), Herezacskóvisszeresség, Prosztata-megnagyobbodás, ... |
|
Fertőző betegségek
Dengue-láz, Lyme-kór, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Skarlát, Rubeola (rózsahimlő), Lépfene, Campylobacteriózis, Álomkór, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Tinnitus (fülzúgás), Gégegyulladás, Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, Nyálmirigyek betegségei, A fül egyéb betegségei, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Galaktozémia, Fenilketonúria, Felső húgyúti fertőzés, Reumás láz, Cisztás fibrózis, Torokgyík (Diftéria), Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Narkolepszia, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Arcidegzsába, Izomdisztrófia, Migrén, Alvászavarok, Amiotrófiás laterálszklerózis, Polyneuropathia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Chlamydia, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, HIV (AIDS), ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Porcbetegségek (kondromalácia), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Dongaláb, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Scheuermann-kór, Lúdtalp, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Paranoia, Delirium tremens, Borderline szindróma, Gyógyszerfüggőség, Skizofrénia, Korszakov-szindróma, Depresszió, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Jégárpa, Glaukóma (zöld hályog), Szemhéjgörcs, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Távollátás, Keratoconus, Stargardt-szindróma, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívelégtelenség, Angina pectoris, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Premenstruációs tünetegyüttes, Terhességi rendellenességek, toxémia, Spontán vetélés, Petefészekgyulladás, Mióma, Klimaktérium, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Skorbut, Angol-kór, Elhízás, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Anorexia, Farkasvakság, Alultápláltság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, Hörghurut, Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, Légmell, Asztma, Légúti allergia, szénanátha, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Vizelet-inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Heveny glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Idült glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|