|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. január 7.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A dohányosok feleslegesen szednek több antibiotikumot
A dohányos betegeknek hajlamosak az orvosok több antibiotikumot felírni, mint nemdohányos társaiknak, erre azonban semmi szükség nem lenne, hiszen a dohányosokon sem segít a több gyógyszer.
"A dohányosok nagyobb eséllyel kapnak el légzőszervi megbetegedéseket, és nagyobb az esélyük a tüdőgyulladás kialakulására is - nyilatkozta Dr. Naomi Stanton, a Cardiff Egyetem kutatója - Az azonban, hogy a krónikus köhögés tovább tartana náluk, vagy hogy az antibiotikumok az ő esetükben hatásosabbak lennének, egyelőre nem bizonyított."
Ezzel együtt az antibiotikum rezisztens baktériumok száma egyre nő, és ez részben az antibiotikumok túl nagy arányban történő használatának köszönhető.
Dr. Stanton és kollegái 13 országból összesen 2500 beteget vizsgáltak meg, akik legfeljebb 28 napig köhögtek. A vizsgált betegek 28 százaléka volt dohányos, 24 százalékuk ex-dohányos, 48 százalékuk pedig sosem dohányzott.
Az eredmények szerint a dohányosok közül többen panaszkodtak légszomjra és nehézlégzésre, de a tünetek mindhárom csoportban hasonló súlyosságúak voltak. A kezelőorvosok dohányosoknál az esetek 60 százalékában írtak fel antibiotikumot. Ex-dohányosoknál ugyanez az arány 51 százalék volt, nemdohányzóknál pedig 53 százalék.
A dohányosok általában hajlamosabbak voltak azt hinni, hogy az antibiotikumok majd segítenek rajtuk, akkor is, ha a köhögés tartóssá válik.
Az eredmények szerint az antibiotikum terápián lévő dohányosok semmivel nem gyógyultak gyorsabban, mint az ex-dohányosok, vagy a nemdohányzók.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Nyílt sebek, Ficamok, rándulások, Shock (sokk), Csonttörések, Gázmérgezés, Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Kontaktekcéma, Napszúrás, Ruhatetű, Akne - pattanásos bőr, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Seborrheás dermatitisz, Vitiligo, Kaposi-szarkóma, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Végbélrák, Leukémiák, Hasnyálmirigy-rák, Prosztatarák, Tüdőrák, Hólyagrák, Gégerák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epehólyag-gyulladás, Hasnyálmirigy gyulladás , Crohn-betegség, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Reflux, Májzsugor, Alkoholos májkárosodás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Fenilketonuria, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Korai magömlés, Heregyulladás (orchiditis), Fitymafék (rövid), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Here vízsérv (hydrocele testis), Herecsavarodás (torsio testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Trichomoniázis, Álomkór, Kandidiázis (candida), Mononukleózis, Campylobacteriózis, Toxoplazmózis, Kanyaró, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Tinnitus (fülzúgás), Nagyothallás, Siketség, A fül egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, Orrpolip, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Oltási szövődmények, Down-kór, Reumás láz, Szamárköhögés, Alsó húgyúti fertőzés, Krupp, Mumpsz, Járványos gyermekbénulás, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Myastenia gravis, Angelman-szindróma, Migrén, Wernicke-féle enkefalopátia, Creutzfeldt-jakob kór, Narkolepszia, Izomdisztrófia, Arcidegzsába, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Chlamydia, Szifilisz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Lúdtalp, Scheuermann-kór, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dongaláb, Lumbágó, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Delirium tremens, Kábítószerfüggőség, Alkoholizmus, delírium tremens, Korszakov-szindróma, Depresszió, Mániás depressziós elmezavar, Borderline szindróma, Asperger-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Keratoconus, Kötőhártya-gyulladás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Távollátás, Sárgafolt elfajulás, Jégárpa, Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Angina pectoris, Szívelégtelenség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Magasvérnyomás-betegség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Endometriózis, Petefészek-ciszták, Premenstruációs tünetegyüttes, Méhgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészekgyulladás, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Kóros soványság, Alultápláltság, Bulimia, Angol-kór, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtályog, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Vizelet-inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Idült glomerulonephritis, Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|