|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. november 23.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Szájvízzel a fogszuvasodás ellen
A Kaliforniai Egyetem mikrobiológusa által kifejlesztett új szájvíz rendkívül hatékonynak bizonyult a Streptococcus mutans baktérium ellen, amely a fogszuvasodás és a lyukas fogak első számú kórokozója.
A Caries Research szaklapban megjelent friss tanulmányból kiderül, hogy a kísérletben részt vevő 12 alanyban, akik mindössze egyszer öblítettek a kísérleti szájvízzel, szinte teljesen eltűntek az S. mutans baktériumok a négynapos kísérleti időszak egészében.
A fogszuvasodás az egyik leggyakoribb és legtöbb kiadással járó fertőző betegség az Egyesült Államokban, amely a gyermekek több mint 50 százalékát, és a 18 éven felüliek döntő többségét érinti. Az amerikaiak évente több mint 70 milliárd dollárt költenek fogászati kezelésekre, melyek többsége a fogszuvasodással függ össze.
Az új szájvizet a Kaliforniai Egyetem Fogászati Karának kutatócsoportja fejlesztette ki közel egy évtizedes kutatást követően Wenyuan Shi vezetésével. STAMP (specifically targeted anti-microbial peptides - specifikusan célzott antimikrobiális peptidek) néven kifejlesztettek egy új antimikrobiális technikát, és a szájvízhez egy C16G2 elnevezésű STAMP-et használtak fel.
Az emberi szervezetben több millió különféle baktérium él, melyek közül néhány betegségeket, többek között fogszuvasodást okoz, de a nagy részük létfontosságú a jó egészség megőrzéséhez. A legtöbb széles spektrumú antibiotikum, köztük a hagyományos szájvizek, válogatás nélkül elpusztítják a jóindulatú és a rosszindulatú organizmusokat egyaránt, és erre ráadásul csak 12 óráig képesek. A széles spektrumú antibiotikumok túlzott alkalmazása súlyosan felboríthatja a szervezet normális ökológiai egyensúlyát, ezáltal fogékonyabbá teszik azt a bakteriális, gombás és parazitafertőzésekre.
A most kifejlesztett kísérleti C16G2 STAMP a klinikai kísérletek során ”intelligens bombaként” viselkedett, amely kizárólag a kártékony baktériumokat pusztította el, és hosszabb időre fejtette ki hatását. A kutatók engedélyezési eljárást kezdeményeztek az USA Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatalánál (FDA), a szélesebb körű kísérletek várhatóan 2012 márciusában kezdődhetnek meg.
|
|
|
| |
| |
|
A fogszuvasodás (régebbi nevén: fogszú,) egy idült folyamat, amely a fogak keményszöveteinek a roncsolódásával jár és a felszínről a fogbél (pulpa) felé halad. Ez az elváltozás eleinte egy visszafordítható folyamat, amely az idő elteltével tovább terjedhet, egy visszafordíthatatlan destrukciót előidézve, amely gyakran fájdalommal, gyulladással, a fognak az elvesztésével és a legsúlyosabb esetben akár halállal is járhat. A fogszuvasodást savképző baktériumok okozzák, azáltal, hogy bizonyos szénhidrátokat lebontanak, mint például cukor, fruktóz, glükóz, stb. Ezekből az anyagokból a baktériumok melléktermékként savat képeznek, mely károsítja fogakat. (Wikipédia) |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: horanna (36 éves nő) | időpont: 2008. november 29. 15:07 |
 |
| Történet: |
A bölcsességfogam szuvasodott el, ezért ki kellett húzni. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: arcduzzanat, arcfájdalom, étvágytalanság, fáradtság, fogfájás
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, fogfájás, ingerültség |
| Kórház, rendelő: |
Budapesti Szent Ferenc Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: imre (24 éves férfi) | időpont: 2008. november 21. 19:20 |
 |
| Történet: |
Egy rossz harapásnál kezdett el fájni az egyik fogam megállás nélkül. Kiderült komoly problémák vannak azzal a fogammal, csak addig ez nem derült ki, tünetmentes volt. Fogorvos kezelte. Többször mentem kontrollra, hogy ne kelljen gyökérkezelni. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: arcduzzanat, arcfájdalom, fejfájás, fogfájás, ingerültség
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Későbbi tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek |
| Kórház, rendelő: |
Állami Egészségügyi Központ (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító |
| Alternatív gyógymódok: |
helyes fogmosás |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: farkasju (23 éves nő) | időpont: 2008. november 7. 17:30 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, fogfájás
Szájüreg: fogazat rendellenességei (késői fogfejlődés, fogszerkezet rendellenességei, fogszuvasodás), fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás, ínygyulladás |
| Kórház, rendelő: |
Szent Imre Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A fogászati kezelés után jópár óráig nem ettem |
|
|
 |
| |
| beküldte: madarili (39 éves nő) | időpont: 2008. október 29. 08:06 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás, ínyvérzés, szájszárazság
Általános tünetek: fogfájás, szorongás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
panadol a fájdalomra, aztán irány a fogorvos |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Panna (37 éves nő) | időpont: 2008. október 25. 14:23 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fogfájás
Szájüreg: fogszuvasodás, szájszárazság |
| Kórház, rendelő: |
SZTE Fogorvostudományi kar (Csongrád megye, Szeged) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító, másnap irány a fogorvos |
| Alternatív gyógymódok: |
az alkohol érzéstelenít némiképp, de a problémát nem oldja meg |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A fogorvos kezelte. |
|
|
 |
| |
| beküldte: Patri (27 éves nő) | időpont: 2008. október 20. 19:09 |
 |
| Történet: |
Fogszuvasodás tüneteivel mentem orvoshoz. A fogorvos meglepődött, hogy nem "őrültem" bele a fájdalomba, azonnal megröngenezte. Én sem értem, miért nem fájt jobban, mert végül gyökérkezelni kellett, akkora volt a lyuk. |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogazat rendellenességei (késői fogfejlődés, fogszerkezet rendellenességei, fogszuvasodás)
Általános tünetek: fogfájás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Maros M (25 éves nő) | időpont: 2008. október 14. 18:48 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: rekap (25 éves nő) | időpont: 2008. október 4. 16:56 |
 |
| Történet: |
Fogászati megbetegedésekre egy jó orvosság van: fogorvoshoz kell menni |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: kóros fogképződés, szájszárazság |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: farkasju (23 éves nő) | időpont: 2008. szeptember 26. 18:13 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Kórház, rendelő: |
Szent János Kórház (Budapest, Budapest) |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Szilvi86 (25 éves nő) | időpont: 2008. július 25. 14:25 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fehér felrakódások (könnyen eltávolítható), ínyvérzés, szájszárazság |
| Későbbi tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás (a gyakori hánytatás miatt), ínyvérzés |
| Kórház, rendelő: |
Városi Kórház-Rendelőintézet (Veszprém megye, Tapolca) |
| Gyógyszerek: |
elmex |
| Alternatív gyógymódok: |
tömés |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: ewe (33 éves nő) | időpont: 2008. június 25. 18:50 |
 |
| Történet: |
szokásos fogászati ellenőrzésen kiszűrt lyukas fogak kezelése:) |
| Kórház, rendelő: |
Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet (Somogy megye, Nagyatád) |
| Gyógyszerek: |
semmi |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Égési- és fagyási sérülések, Sziget-betegség, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Gombamérgezés, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Pinta, Ruhatetű, Kontaktekcéma, Rosacea, Korpásodás, Basalioma, Ekcéma, Festékes anyajegy, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hasnyálmirigy-rák, Krónikus limfoid leukémia, Csontdaganatok, Hererák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Kötőszöveti eredetű daganatok, Lipoma, Májrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyelőcsőfekély, Alkoholos májkárosodás, Hepatitis B, Epekőbetegség, Crohn-betegség, Whipple-kór, Anális fisszúra, Májzsugor, ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Andropauza, Heregyulladás (orchiditis), Fitymaszűkület, Herezacskóvisszeresség, Kleinefelter-szindróma, Férfi meddőség, Bilharziózis, ... |
|
Fertőző betegségek
Álomkór, Febris recurrens, Skarlát, Influenza, Calicivírus-fertőzés , Malária, Hastífusz, Ebola, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, Siketség, Hangszalag polip, Nyálmirigyek betegségei, Arcüreg-gyulladás, A fül egyéb betegségei, A gége egyéb betegségei, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Fenilketonúria, Krupp, Torokgyík (Diftéria), Cisztás fibrózis, Járványos gyermekbénulás, Alsó húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Conn-szindróma, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Sclerosis multiplex, Disztónia, Cluster-fejfájás , Fantom végtag, Arcidegzsába, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Demencia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, HIV (AIDS), Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Gerincferdülés (scoliosis), Metatarsalgia , Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Scheuermann-kór, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Pánikbetegség, Kényszerbetegség, Poszttraumatikus stressz szindróma, Korszakov-szindróma, Borderline szindróma, Exorexia , Mániás depressziós elmezavar, Depresszió, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, Sjögren-szindróma, Köszvény, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szemhéjgörcs, Glaukóma (zöld hályog), Távollátás, Keratoconus, Kancsalság, Astigmia (fénytörési rendellenességek), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbillentyű-betegségek, Érelmeszesedés, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Magasvérnyomás-betegség, Endocarditis, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Von Willebrand szindróma, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Petefészek-ciszták, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Preeklampszia, Petefészekgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Beri-beri, Bulimia, Alultápláltság, Kóros soványság, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőtágulat (emphysema), Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, Tüdőtályog, Atelektázia, Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Veseciszta, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|