|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. december 24.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Az ünnepek ártanak a fogaknak
A közelgő ünnepek során nem csak plusz kilókat szedhetünk fel, ha nem vigyázunk, a fogainkon is megmutatkozhat a sok vörösbor és cukros étel hatása.
”Az emberek általában az ünnepek alatt több cukros ételt és alkoholos italt fogyasztanak, mint máskor. Ráadásul a szoros programok miatt észrevettem, hogy a betegeimnél előfordul, hogy megfeledkeznek az alapvető szájápolásról is” - magyarázza Dr. George Shepley, az Amerikai Általános Fogorvosok Szövetségének szóvivője.
Persze a szakember szerint sem kell lemondanunk a finom falatokról, néhány dologra azonban ilyenkor érdemes odafigyelni. Pár apró trükkel ugyanis megelőzhetjük, hogy a dőzsölés nagyobb károkat okozzon a fogainkon.
Hogy csökkentsük a vörös-és fehérborok okozta ártalmakat - amelyek savas hatásuk miatt szétmarják a fogzománcot - két pohárka vagy korty bor között mindig igyunk egy kis vizet is. Ez a módszer egyébként a másnaposság ellen is kitűnő.
Az isteni karácsonyi sütiket sem kell kihagynunk. Ehetünk bátran a frissen sült bejgliből is, de utána használjunk fogselymet, vagy legalább cukormentes rágógumit, ami fokozza a nyáltermelést és csökkenti a baktériumok szaporodását.
Végül Dr. Shepley szerint ilyenkor még az is hajlamos lehet a stresszes alvás alatti ”fogcsikorgatásra”, aki amúgy egyébként nem. Ezért, ha fájó állkapoccsal ébredünk, próbáljunk ki valamilyen stresszkezelési technikát, vagy keressük fel a fogorvosunkat, hogy személyre szabott módszert ajánljon.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Agy- és gerincsérülések, Csonttörések, Agyrázkódás, Shock (sokk), Gombamérgezés, Nyílt sebek, Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Orbánc, Lichen ruber planus, Seborrheás dermatitisz, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Ekcéma, Körömgombásodás, Pinta, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Wilms-tumor, Agydaganat, Májrák, Nyelőcsőrák, Hererák, Kaposi-szarkóma, Gégerák, Gyomorrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epehólyag-gyulladás, Hepatitis B, Whipple-kór, Epekőbetegség, Reflux, Májzsugor, Gasztrosztóma , Zsírmáj, ... |
Fejlődési rendellenességek
Turner-szindróma, Autizmus, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Hiperkinézis, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Herecsavarodás (torsio testis), Andropauza, Fitymafék (rövid), Kleinefelter-szindróma, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Kullancs-enkefalitisz, Bárányhimlő, Influenza, Álomkór, Mononukleózis, Skarlát, Febris recurrens, Veszettség (Rabies lyssa), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Gégegyulladás, Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Felső húgyúti fertőzés, Szamárköhögés, Torokgyík (Diftéria), Galaktozémia, Járványos gyermekbénulás, Farkastorok, Krupp, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Cukorbetegség, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Epilepszia, Sclerosis multiplex, Guillain-Barré-kór, Idegenkéz-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, Alvászavarok, Alzheimer-kór, Prozopagnózia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Guillain-Barre szindróma, Agranulócitózis, Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Vészes vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Lúdtalp, Gerincferdülés (scoliosis), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Lumbágó, Dupuytren-kontraktúra , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Disztímia, Egyéb függőségek, Skizofrénia, Diszlexia, Szorongásos kórképek, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Poszttraumatikus stressz szindróma, Paranoia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Glaukóma (zöld hályog), Keratoconus, Kancsalság, Kötőhártya-gyulladás, Jégárpa, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Érelmeszesedés, Szívelégtelenség, Dilatatív kardiomiopátia, Endocarditis, Magasvérnyomás-betegség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Premenstruációs tünetegyüttes, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Meddőség, Endometriózis, Klimaktérium, Bartholin ciszta, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Skorbut, Alultápláltság, Kóros soványság, Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Bulimia, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Tüdőtályog, Meghűlés, megfázás, Asztma, Légmell, Atelektázia, Légúti allergia, szénanátha, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesemedence-gyulladás, Heveny glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Idült glomerulonephritis, Inkontinencia, Vesekőbetegség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|