|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2012. január 20.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A gyümölcslé árt a fogaknak
Bár a szülők úgy gondolják, egészséges, ha a gyerekeiknek gyümölcslevet vagy turmixot adnak, ezzel mégis akaratlanul a fogszuvasodás veszélyeinek teszik ki a kicsiket.
A turmixok és a gyümölcslevek gyakori fogyasztása károsítja a gyermekek fogzománcát - állítja Kathryn Harley, vezető fogorvos. Ezt az amerikai országos felmérések is alátámasztják, amelyek szerint az ötéves gyerekek mintegy fele a sok üdítőital miatt már fogszuvasodásban szenved. A szakértő szerint az a probléma, hogy a mostani generációk gyermekei nem isznak vizet, mivel már egészen kicsi koruktól kezdve csak üdítőket és gyümölcsleveket kaptak. ”Nagyon sok szülővel találkozunk, aki azt mondja, hogy az ő gyereke nem iszik vizet. De ez érthető, ha a gyerekeket kiskoruk óta hozzászoktatták a gyümölcslevekhez. Később nagyon nehéz rávenni őket a vízivásra” - tett hozzá Dr. Harley.
A gyümölcslevek és a turmixok pedig nagyon savasak, a pH értékük ugyanis 2-3 között mozog. Ezért minden alkalommal, amikor a száj pH értéke 5,5 alá esik, nő a fogszuvasodás veszélye.
Dr. Harley szerint az emberek, bár már megértették, hogy a cukros ételek roncsolják a fogakat, és emiatt gyakran kerülik is azokat, a gyümölcslevekről azonban másképpen gondolkodnak. Mivel a gyártók azt sugallják, hogy termékeik egészségesek, nem is gondolnak arra, hogy a gyümölcslé vagy a turmix a gyümölcsökhöz hasonlóan savas hatású. A szakértő ezért hangsúlyozza, hogy minimalizálni kellene a gyümölcslevek káros hatását azzal, hogy csak étkezések alkalmával fogyasztjuk őket, hasonlóan a gyümölcsökhöz. Sőt azt is szeretné elérni, hogy a gyártók tüntessék fel a gyümölcslevek és a turmixok dobozán a fogászati veszélyeket, és a fogak egészsége szempontjából a napi ajánlott mennyiséget is.
|
|
|
| |
| |
|
A fogszuvasodás (régebbi nevén: fogszú,) egy idült folyamat, amely a fogak keményszöveteinek a roncsolódásával jár és a felszínről a fogbél (pulpa) felé halad. Ez az elváltozás eleinte egy visszafordítható folyamat, amely az idő elteltével tovább terjedhet, egy visszafordíthatatlan destrukciót előidézve, amely gyakran fájdalommal, gyulladással, a fognak az elvesztésével és a legsúlyosabb esetben akár halállal is járhat. A fogszuvasodást savképző baktériumok okozzák, azáltal, hogy bizonyos szénhidrátokat lebontanak, mint például cukor, fruktóz, glükóz, stb. Ezekből az anyagokból a baktériumok melléktermékként savat képeznek, mely károsítja fogakat. (Wikipédia) |
|
|
| |
|
| Eddigi bejegyzések: |
oldal:
1 |
|
| |
|
| beküldte: horanna (36 éves nő) | időpont: 2008. november 29. 15:07 |
 |
| Történet: |
A bölcsességfogam szuvasodott el, ezért ki kellett húzni. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: arcduzzanat, arcfájdalom, étvágytalanság, fáradtság, fogfájás
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Későbbi tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, fogfájás, ingerültség |
| Kórház, rendelő: |
Budapesti Szent Ferenc Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: imre (24 éves férfi) | időpont: 2008. november 21. 19:20 |
 |
| Történet: |
Egy rossz harapásnál kezdett el fájni az egyik fogam megállás nélkül. Kiderült komoly problémák vannak azzal a fogammal, csak addig ez nem derült ki, tünetmentes volt. Fogorvos kezelte. Többször mentem kontrollra, hogy ne kelljen gyökérkezelni. |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: arcduzzanat, arcfájdalom, fejfájás, fogfájás, ingerültség
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Későbbi tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek |
| Kórház, rendelő: |
Állami Egészségügyi Központ (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító |
| Alternatív gyógymódok: |
helyes fogmosás |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: farkasju (23 éves nő) | időpont: 2008. november 7. 17:30 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fejfájás, fogfájás
Szájüreg: fogazat rendellenességei (késői fogfejlődés, fogszerkezet rendellenességei, fogszuvasodás), fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás, ínygyulladás |
| Kórház, rendelő: |
Szent Imre Kórház (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A fogászati kezelés után jópár óráig nem ettem |
|
|
 |
| |
| beküldte: madarili (39 éves nő) | időpont: 2008. október 29. 08:06 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás, ínyvérzés, szájszárazság
Általános tünetek: fogfájás, szorongás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
panadol a fájdalomra, aztán irány a fogorvos |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Panna (37 éves nő) | időpont: 2008. október 25. 14:23 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Általános tünetek: fogfájás
Szájüreg: fogszuvasodás, szájszárazság |
| Kórház, rendelő: |
SZTE Fogorvostudományi kar (Csongrád megye, Szeged) |
| Gyógyszerek: |
fájdalomcsillapító, másnap irány a fogorvos |
| Alternatív gyógymódok: |
az alkohol érzéstelenít némiképp, de a problémát nem oldja meg |
| Meggyógyult: |
igen |
| Rehabilitáció: |
A fogorvos kezelte. |
|
|
 |
| |
| beküldte: Patri (27 éves nő) | időpont: 2008. október 20. 19:09 |
 |
| Történet: |
Fogszuvasodás tüneteivel mentem orvoshoz. A fogorvos meglepődött, hogy nem "őrültem" bele a fájdalomba, azonnal megröngenezte. Én sem értem, miért nem fájt jobban, mert végül gyökérkezelni kellett, akkora volt a lyuk. |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogazat rendellenességei (késői fogfejlődés, fogszerkezet rendellenességei, fogszuvasodás)
Általános tünetek: fogfájás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Alternatív gyógymódok: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Maros M (25 éves nő) | időpont: 2008. október 14. 18:48 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Kórház, rendelő: |
SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika (Budapest, Budapest) |
| Gyógyszerek: |
- |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: rekap (25 éves nő) | időpont: 2008. október 4. 16:56 |
 |
| Történet: |
Fogászati megbetegedésekre egy jó orvosság van: fogorvoshoz kell menni |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: kóros fogképződés, szájszárazság |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: farkasju (23 éves nő) | időpont: 2008. szeptember 26. 18:13 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fogszuvasodás |
| Kórház, rendelő: |
Szent János Kórház (Budapest, Budapest) |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: Szilvi86 (25 éves nő) | időpont: 2008. július 25. 14:25 |
 |
| Kezdeti tünetek: |
Szájüreg: fehér felrakódások (könnyen eltávolítható), ínyvérzés, szájszárazság |
| Későbbi tünetek: |
Szájüreg: fogazati, rágási rendellenességek, fogszuvasodás (a gyakori hánytatás miatt), ínyvérzés |
| Kórház, rendelő: |
Városi Kórház-Rendelőintézet (Veszprém megye, Tapolca) |
| Gyógyszerek: |
elmex |
| Alternatív gyógymódok: |
tömés |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| beküldte: ewe (33 éves nő) | időpont: 2008. június 25. 18:50 |
 |
| Történet: |
szokásos fogászati ellenőrzésen kiszűrt lyukas fogak kezelése:) |
| Kórház, rendelő: |
Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet (Somogy megye, Nagyatád) |
| Gyógyszerek: |
semmi |
| Meggyógyult: |
igen |
|
|
 |
| |
| |
|
| oldal:
1 |
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Latexallergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ficamok, rándulások, Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Sziget-betegség, Nyílt sebek, Gombamérgezés, Shock (sokk), Bursitis, ... |
|
Bőrbetegségek
Orbánc, Fejtetű, Lapostetű, Seborrheás dermatitisz, Kontaktekcéma, Festékes anyajegy, Napszúrás, Erythema nodosum, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Kötőszöveti eredetű daganatok, Ajak- és szájüregi rák, Kaposi-szarkóma, Tüdőrák, Vesemedencerák, Méhnyakrák, Hasnyálmirigy-rák, Krónikus limfoid leukémia, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Aranyér, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gasztrosztóma , Botulizmus, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Nyombélfekély, Hepatitis C, Crohn-betegség, ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Kromoszóma rendellenességek, Diszkalkulia, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Heregyulladás (orchiditis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Bilharziózis, Herecsavarodás (torsio testis), Klinefelter-szindróma, Fitymafék (rövid), Férfi meddőség, ... |
|
Fertőző betegségek
Chikungunya-láz, Amőbiázis, Ebola, Lépfene, Gnathostoma-fertőzés, Dengue-láz, Agyhártyagyulladás, Mononukleózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Siketség, Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Orrpolip, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Bölcsőhalál, Alsó húgyúti fertőzés, Torokgyík (Diftéria), Felső húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, Szamárköhögés, Diszpraxia, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Conn-szindróma, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Narkolepszia, Neglekt szindróma, Alzheimer-kór, Disztónia, Anozognózia, Huntington chorea, Alvási apnoe, Epilepszia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Aplasztikus vérszegénység, Hodgkin-kór, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Chlamydia, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csontritkulás (oszteoporózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Metatarsalgia , Lúdtalp, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Stockholm-szindróma , Disztímia, Szorongásos kórképek, Kábítószerfüggőség, Skizofrénia, Delirium tremens, Paranoia, Korszakov-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Köszvény, Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Glaukóma (zöld hályog), Stargardt-szindróma, Keratoconus, Makula degeneráció, Jégárpa, Szemhéjgörcs, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Angina pectoris, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Endocarditis, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Dilatatív kardiomiopátia, Szívelégtelenség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Méhgyulladás, Preeklampszia, Petefészek-ciszták, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Klimaktérium, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Farkasvakság, Beri-beri, Bulimia, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Anorexia, Skorbut, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Asztma, Atelektázia, Meghűlés, megfázás, COPD, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseciszta, Vizelet-inkontinencia, Inkontinencia, Veseelégtelenség, Heveny hólyaggyulladás, Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|