|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2008. november 24.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Tesztelik a kokainfüggőség elleni vakcinát
Spanyolországban, ahol Európában a legmagasabb a kokainfogyasztás, kutatók jövőre egy olyan vakcinát tesztelnek majd, amely segíteni fog a kábítószereseknek legyőzni függőségüket - közölték szakértők csütörtökön.
A jövő év első felében 164 emberen próbálják majd ki a vakcinát tucatnyi kórházban, mondta el egy sajtótájékoztatón Carmen Moya Garcia, az egészségügyi minisztérium Nemzeti Drogprogramját vezető epidemiológus. A vakcina nem fojtja el a kokain iránti vágyat, ám a drogfüggők nem éreznek semmit, amikor használják a szert.
A vakcina egy fehérjemolekulát kapcsol a kokainmolekulákhoz, ezek arra serkentik a szervezet immunrendszerét, hogy a kábítószert felismerő antitesteket termeljenek és ne engedjék a drogot eljutni az agyba, magyarázta Carlos Alvarez Vara pszichiáter. "A páciensek nem éreznek semmit, amikor használják a szert és csalódottak lesznek, hogy kidobták a pénzüket az ablakon" - mondta Vara. Az Európai Orvostudományi Hivatal által jóváhagyott klinikai vizsgálatot más országokra is kiterjeszthetik majd.
Az elmúlt évben 22 ezer spanyol kért segítséget az orvosoktól és kórházaktól kokainfüggősége miatt. A kokainfüggőség kezelése manapság főként pszichiátriai tanácsadásból és 12 lépéses programokból áll. A szakértők szerint a tipikus kokainfüggő 15 és 34 éves kor közötti fiatal diplomás férfi.
Főként Spanyolországban lép be Európa területére a dél-amerikai kokain, amely többnyire az egykori gyarmatról, Kolumbiából érkezik, ez az ország a világ legnagyobb kokaintermelője. Az igazságszolgáltatásban dolgozók szerint Spanyolország a kolumbiai kokainkartellek pénzmosási központjává vált. Az elmúlt évben Soanyolországban több, mint nyolcezer embert csuktak le kokainterjesztésért.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), Csonttörések, Agyrázkódás, Bursitis, Agy- és gerincsérülések, Gázmérgezés, Ficamok, rándulások, ... |
|
Bőrbetegségek
Korpásodás, Pikkelysömör (psoriasis), Ótvar, Rosacea, Erythema nodosum, Pinta, Seborrheás dermatitisz, Rühesség, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Bőrrák, Nyelőcsőrák, Méhnyakrák, Vesedaganatok, Gégerák, Prosztatarák, Májrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Irritábilis bélszindróma (IBS), Nyombélfekély, Zsírmáj, Hepatitis B, Epehólyag-gyulladás, Crohn-betegség, Fekélyes vastagbél-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Turner-szindróma, Diszkalkulia, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Mellékhere-gyulladás, Bilharziózis, Férfi meddőség, Kleinefelter-szindróma, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Herecsavarodás (torsio testis), Klinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Legionárius betegség (legionellosis), Calicivírus-fertőzés , Feketehimlő, Ebola, Campylobacteriózis, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Agyvelőgyulladás, Amőbiázis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, Nagyothallás, Siketség, Gégegyulladás, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Krupp, Oltási szövődmények, Fenilketonúria, Szamárköhögés, Down-kór, Mumpsz, Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Conn-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Agnózia, Alvási apnoe, Parkinson-kór, Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Porckorongsérv, Cluster-fejfájás , Alvászavarok, Wernicke-féle enkefalopátia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Hemofília, Vészes vérszegénység, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Leiden mutáció, Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Szifilisz, HIV (AIDS), Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Gerincferdülés (scoliosis), Scheuermann-kór, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dongaláb, Porcbetegségek (kondromalácia), Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kábítószerfüggőség, Gyógyszerfüggőség, Értelmi fogyatékosság, Poszttraumatikus stressz szindróma, Asperger-szindróma, Borderline személyiségzavar, Paranoia, Kiégés-szindróma (burnout), ... |
Reumatológiai megbegetedések
Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Köszvény, Álköszvény, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Jégárpa, Szürkehályog (katarakta), Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Glaukóma (zöld hályog), Rövidlátás, Stargardt-szindróma, Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Von Willebrand szindróma, Dilatatív kardiomiopátia, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Anémia, Szívelégtelenség, Coarctatio aortae , Érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Bartholin ciszta, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Klimaktérium, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Farkasvakság, Alultápláltság, Lisztérzékenység, Bulimia, Kóros soványság, Elhízás, Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Tüdőgyulladás, COPD, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőtályog, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Légmell, Meghűlés, megfázás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Vesicoureteralis reflux, Vizelet-inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|