|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. május 5.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Öt perc és felfrissül az agy
A kutatók szerint már öt perc kültéri testmozgás is felpörgeti az ember szellemi egészségi állapotát.
Egyre inkább bizonyított tény, hogy a különféle mozgásoknak (séta, biciklizés) a természettel történő párosítása fokozza az ember jó közérzetét. A legutóbbi angliai kutatások során kiderült, hogy a különféle kültéri cselekvések, mint séta, kertészkedés, biciklizés, horgászás, csónakázás, lovaglás közben már öt perc alatt jelentős javulás állt be a kedélyállapot és az önbecsülés terén. Ez a tendencia életkortól függetlenül jelentkezett férfiaknál és nőknél is, de sokkal erősebb volt fiatalok és mentális problémákkal küszködők esetében. Még inkább fokozta ezt a hatást, ha valamilyen folyó vagy tó is volt a környezetben.
Jules Pretty, az essexi egyetem kutatója szerint a munkahelyi stressz feloldásaként, orvosi esetekben, de fiatal bűnelkövetők kezelése során is jótékony hatásúak lehetnek a zöldben végzett foglalkozások, ráadásul az effajta aktivitás költségkímélő és gyógyszermentes alternatívája mentális közérzetünk javításának. A kutatás vezetője azonban azt is elmondta, hogy az ilyen eredmények mindig kihívást jelentenek a gyógyítási irányvonalak meghatározásánál, hiszen a fizikai foglalkoztatásokra épülő javaslatok könnyen születnek, de csak ritkán kerülnek széleskörű megvalósításra.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Bursitis, Ficamok, rándulások, Shock (sokk), Csonttörések, Vegyszerek okozta belső sérülések, Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Lapostetű, Festékes anyajegy, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Fejtetű, Ótvar, Kaposi-szarkóma, Orbánc, Vitiligo, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Végbélrák, Hólyagrák, Gégerák, Ajak- és szájüregi rák, Petefészekrák, Wilms-tumor, Vastagbélrák, Emlőrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Hepatitis C, Gyomorfekély, Irritábilis bélszindróma (IBS), Alkoholos májkárosodás, Nyombélfekély, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Hepatitis A (heveny májgyulladás), Epehólyag-gyulladás, ... |
Fejlődési rendellenességek
Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Diszkalkulia, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Mellékhere-gyulladás, Prosztata-megnagyobbodás, Férfi meddőség, Heregyulladás (orchiditis), Korai magömlés, Herezacskóvisszeresség, Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Rubeola (rózsahimlő), Campylobacteriózis, Trichomoniázis, Agyhártyagyulladás, Dengue-láz, Kolera, Tetanusz, Malária, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), A gége egyéb betegségei, Gégegyulladás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Arcüreg-gyulladás, Hangszalag polip, Nyálmirigyek betegségei, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Járványos gyermekbénulás, Ewing-szarkóma, Felső húgyúti fertőzés, Fenilketonúria, Cisztás fibrózis, Szamárköhögés, Down-kór, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Cushing-szindróma, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Izomdisztrófia, Angelman-szindróma, Migrén, Wernicke-féle enkefalopátia, Narkolepszia, Sclerosis multiplex, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), ... |
|
Immunológia, hematológia
Non-Hodgkin limfómák, Leiden mutáció, Hemofília, Guillain-Barre szindróma, Wiskott-Aldrich szindróma, Hodgkin-kór, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, ... |
Nemi betegségek
HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Chlamydia, Szifilisz, Lágyfekély, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Csontritkulás (oszteoporózis), Scheuermann-kór, Dongaláb, Lumbágó, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Kényszerbetegség, Pánikbetegség, Skizofrénia, Paranoia, Korszakov-szindróma, Diszlexia, Alkoholizmus, delírium tremens, Delirium tremens, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Bechterew-kór, Köszvény, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Léprepedés, Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Kancsalság, Keratoconus, Jégárpa, Távollátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Kötőhártya-gyulladás, Sárgafolt elfajulás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívizom betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Szívelégtelenség, Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Petefészekgyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Mióma, Spontán vetélés, Méhgyulladás, Meddőség, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Anorexia, Lisztérzékenység, Elhízás, Farkasvakság, Skorbut, Beri-beri, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
COPD, Légmell, Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, Tüdőkeringés betegségei, Hörghurut, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizeletinkontinencia, Veseciszta, Nephrosis szindróma, Húgycsőgyulladás, Heveny hólyaggyulladás, Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|