|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. szeptember 22.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Miért nem tudjuk mindig tartani a fogyással elért súlyt?
Korábbi kutatások azt mutatták, hogy akik lefogytak és tartották súlyukat, jobban megválogatták, mit is esznek, míg akik visszaszedik a leadott súlyt, kevésbé ügyelnek erre. Egy új tanulmány szerint azonban az agyműködés is felelős a jelenségért. Ezek az emberek nagyon odafigyeltek arra, mit esznek és megvontak maguktól bizonyos ételeket.
A súlyt körülbelül egy évig könnyebb megtartani, azonban később visszatérnek a kilók. Egy korábbi vizsgálat azt mutatta, hogy az egészségesen étkezőknél az agy egy kis régiója működik, amely valószínűleg az akaraterővel van kapcsolatban.
Jeanne McCaffery, a Brown Egyetem és a Miriam Kórház kutatója munkatársaival 18 egészséges, 16 elhízott és 17 olyan embert vizsgált, akik legalább 15 kilót fogytak és legalább három éve tartják súlyukat. Éhgyomorra különböző ételeket és más tárgyakat ábrázoló fényképeket mutattak nekik, eközben agyuk működését is vizsgálták. Kiderült, hogy a súlyukat sikeresen tartóknál a bal felső frontális és a középső temporális régióban fokozódott az aktivitás, ezen területek felelősek az önkontrollért. "Lehetséges, hogy ezek az agyi válaszok, amelyek megelőző vagy kijavító viselkedéshez vezetnek, segítik elő a hosszútávú fogyást" - magyarázta McCaffery.
A cikk az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban olvasható.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gázmérgezés, Ficamok, rándulások, Gombamérgezés, Agy- és gerincsérülések, Shock (sokk), Égési- és fagyási sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Rühesség, Rosacea, Szemölcs, Herpesz, Festékes anyajegy, Korpásodás, Lapostetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Ajak- és szájüregi rák, Végbélrák, Tüdőrák, Hererák, Wilms-tumor, Papillaris carcinoma, Méhnyakrák, Lipoma, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Irritábilis bélszindróma (IBS), Gyomorhurut, Aranyér, Gasztrosztóma , Hepatitis B, Reflux, Crohn-betegség, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, ... |
Fejlődési rendellenességek
Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Autizmus, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Fitymaszűkület, Korai magömlés, Prosztata-megnagyobbodás, Mellékhere-gyulladás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Heregyulladás (orchiditis), Here vízsérv (hydrocele testis), ... |
|
Fertőző betegségek
Álomkór, Legionárius betegség (legionellosis), Mononukleózis, Vérhas, Kanyaró, Campylobacteriózis, Veszettség (Rabies lyssa), Agyvelőgyulladás, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Orrpolip, Gégegyulladás, Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), ... |
|
Gyermekgyógyászat
Ewing-szarkóma, Fenilketonúria, Down-kór, Oltási szövődmények, Mumpsz, Alsó húgyúti fertőzés, Szamárköhögés, Galaktozémia, ... |
Hormonális betegségek
Conn-betegség, Cushing-szindróma, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Női nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Cukorbetegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Arcidegzsába, Myastenia gravis, Guillain-Barré-kór, Alzheimer-kór, Tourette-szindróma, Polyneuropathia, Parkinson-kór, Amiotrófiás laterálszklerózis, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Guillain-Barre szindróma, Hemofília, Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Leiden mutáció, ... |
Nemi betegségek
Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, Tripper, kankó (gonorrhea), HIV (AIDS), Lágyfekély, Szifilisz, ... |
|
Ortopédia
Izombetegségek, Gerincferdülés (scoliosis), Dongaláb, Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Scheuermann-kór, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Asperger-szindróma, Skizofrénia, Szorongásos kórképek, Értelmi fogyatékosság, Korszakov-szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Mániás depressziós elmezavar, Kényszerbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Köszvény, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Léprepedés, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, ... |
|
Szemészet
Stargardt-szindróma, Glaukóma (zöld hályog), Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, Távollátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Keratoconus, Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbillentyű-betegségek, Szívelégtelenség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Angina pectoris, Magasvérnyomás-betegség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Méhgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Meddőség, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Anorexia, Skorbut, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Beri-beri, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, Légmell, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Asztma, Tüdőtályog, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Inkontinencia, Veseelégtelenség, Idült glomerulonephritis, Vizelet-inkontinencia, Veseciszta, Vizeletinkontinencia, Vesicoureteralis reflux, Húgycsőgyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|