Egészséges életmód

Korábban halnak a gyenge kamaszfiúk


Azok a férfiak, akik kamaszként nem duzzadtak az erőtől, esélyesebbek arra, hogy idő előtt távoznak az élők sorából valamelyik főbb halálok következtében - derült ki egy új kutatásból.

A svéd Karolinska Intézet kutatói kiderítették, hogy a fiatalkori gyenge izomzat ugyanolyan hatással van a korai halálozás kockázatára, mint a túlsúly vagy a magas vérnyomás. Az eredmények rámutatnak arra, hogy a fiatalok - különösen a gyengébbek - számára elengedhetetlen a rendszeres testmozgás az izomerő javítása érdekében. Az erről szóló cikk a BMJ online kiadásában olvasható.

A kutatásban több mint 1 millió fiatal svéd férfi vett részt a 16-19 éves korosztályból, akiket 24 éven át követték nyomon. A kutatás kezdetén lemérték az izomerejüket, korainak pedig az 55 éves kor előtt bekövetkező halált tekintették. A nyomonkövetés időszakában több mint 26 ezer férfi halt meg (2,3 százalék). Leggyakrabban önkezükkel vetettek véget az életüknek (22 százalék). 15 százalékuk vesztét rák okozta, kevesebb mint 8 százalékukét pedig szívbetegség. A tinédzserként erősebb résztvevőknél 20-35 százalékkal kisebb volt a korai halál kockázata, függetlenül a magas vérnyomástól és a testtömeg-indextől. Közöttük ritkábban fordult elő az öngyilkosság is, 65 százalékkal kevesebb mentális problémát diagnosztizáltak náluk (skizofrénia, hangulatzavarok). Az összes halálokot egyszerre vizsgálva a leggyengébb izomzattal rendelkezők körében 100 000 emberre vetítve 122,3 haláleset kövezkezett be évente, mely a legerősebbek között 86,9-en alakult. Ezen belül a szívbetegség 9,5 illetve 5,6 arányban szedte áldozatait, míg az öngyilkosság 24,6 és 16,9 arányban. 

Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy a tizenévesek fejletlenebb izomzata "kockázati tényezőt jelent a főbb halálokok tekintetében, mint amilyen az öngyilkosság és a szívbetegség" - foglalta össze Finn Rasmussen, a kutatás vezetője. Ennek értelmében igen fontos lenne a testmozgás szorgalmazása gyermek- és kamaszkorban. Habár a kutatás összefüggéseket fedezett fel, nem igazolta azok ok-okozati viszonyát.