|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. március 3.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Indul a túlsúly elleni küzdelem
A Magyar Elhízástudományi Társaság 2010. március 4-5-én tartja éves Kongresszusát az Aesculap Akadémián. A kongresszus célja, hogy felhívja a figyelmet: a túlsúly a betegségek melegágya. Megfelelő módszerekkel, diétával azonban orvosolható.
A Magyar Elhízástudományi Társaság sajtóközleményéből kiderül, hogy az elhízás valóban korunk népbetegsége, amely egyike a 21. század egészségügyi kihívásainak. A friss statisztikai adatok szerint Magyarországon a felnőttkori lakosság egyötödét érinti az elhízás, míg a túlsúlyos állapot a nők mintegy 30, a férfiak 40%-nál fordul elő. Összességében az erősebbik nem kétharmada, a nők több mint fele túlsúlyos vagy elhízott. Különösen elgondolkodtató, hogy ma hazánkban minden ötödik gyermek plusz kilókkal küzd.
A túlsúly, az elhízás a második legfontosabb megelőzhető rizikófaktor a dohányzás után, amely számos betegség kialakulásában játszik jelentős szerepet. Ide sorolható a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, a szívinfarktus, a szélütés, a cukorbetegség és az egyes daganatos betegségek. Ennek következtében Magyarországon becslések szerint évi mintegy 52 ezer, vagyis napi 168 haláleset fordul elő, amely óránként 7 halálesetnek felel meg. Természetesen a halál körüli időpontban már senki nem gondol az elhízásra, hanem csak a halált közvetlenül előidéző betegséget látják kiváltó tényezőnek - hangsúlyozta Halmy László professzor a holnapi napon kezdődő két napos rendezvény szervezője, a Társaság elnöke.
A tudományos rendezvényen külön blokkban foglalkoznak a diétás kezelésék körül kialakult anomáliák megvitatásával. Az elmúlt esztendőkben számos fogyókúrás lehetőség látott napvilágot. Egyes vélemények szerint a szénhidrátok bevitelének megszorítása az üdvözítő megoldás. A módszer rövidtávon valóban a legeredményesebb, de az évek múlva végzett összehasonlításban nem jelentkeznek jobb eredmények, mint a többi tápanyag megszorításával kialakított étrend alkalmazása esetén. A testsúlycsökkentés beindításához viszont előnyös lehet- fejtette ki a Társaság elnöke. Ugyanakkor nemzetközi vizsgálatok tükrében a fehérjében gazdag étrend szerepe erősödött meg. A nagyobb arányú fehérje bevitel mellett kevesebb zsiradék és szénhidrátfelvétel látszik legelőnyösebbnek a testsúlycsökkentésben. Ez hosszú távon is eredményesnek tűnik. Új megvilágításba került az elhízottak D-vitamin igénye is, mivel a D-vitamint a zsírsejtek csapdája magába zárja, ezért csökkentett bevitel mellett hiányállapot alakulhat ki. A D-vitamin védő szerepe a daganatkeletkezés, a szívbetegségek és az immungyengeség kialakulásában is jelentős lehet.
A részvevők előadást hallhatnak arról, hogy az elhízott személyek táplálkozása nemcsak többletfogyasztást, hanem hiányos táplálékfelvételt is tartalmaz. A többletet a nagyobb mennyiségű állati zsír, valamint a szükségesnél nagyobb só és omega-6 zsírsav bevitele jelenti. Ugyanakkor a túlsúlyos emberek étrendje a szükségesnél kevesebb omega-3 zsírsavat, kalciumot és D-vitamint tartalmaz.
A kongresszuson ismertetésre kerül az elhízás vírus eredetének elmélete is Atkinson (USA) vizsgálatai alapján. Az adenovírus 36 és 37 kórokozó szerepe az emberi elhízásban is bizonyítást nyert. Halmy professzor kiemelte, Magyarországon sok az elhízott, különösen aggasztó a túlsúlyos gyermekek magas száma! Az országok rangsorában az első harmadban elfoglalt helyünkön változtatni kell. Éppen ezért külön foglalkoznak a gyermekkori elhízás kezelésével, a fokozott fizikai aktivitás jelentőségével. Bemutatják a résztvevőknek a témával kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket, illetve azt, miként segíthetnek a testsúly csökkentésében a labdajátékok.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Latexallergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Agy- és gerincsérülések, Égési- és fagyási sérülések, Gázmérgezés, Sziget-betegség, Vegyszerek okozta belső sérülések, Bursitis, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Szemölcs, Fejtetű, Kontaktekcéma, Pikkelysömör (psoriasis), Rosacea, Seborrheás dermatitisz, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Körömgombásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Prosztatarák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Gyomorrák, Ajak- és szájüregi rák, Nyelőcsőrák, Vastagbélrák, Csontdaganatok, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Alkoholos májkárosodás, Reflux, Epehólyag-gyulladás, Hepatitis A (heveny májgyulladás), Crohn-betegség, Nyombélfekély, Májzsugor, Gasztrosztóma , ... |
Fejlődési rendellenességek
Autizmus, Fenilketonuria, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Herecsavarodás (torsio testis), Mellékhere-gyulladás, Férfi meddőség, Fitymaszűkület, Herezacskóvisszeresség, Heregyulladás (orchiditis), Kleinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Kanyaró, Lépfene, Toxoplazmózis, Trichomoniázis, Vérhas, Dengue-láz, Kolera, Campylobacteriózis, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nyálmirigyek betegségei, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , A gége egyéb betegségei, Nagyothallás, Hangszalag polip, Torok- és mandulagyulladás, Gégegyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Farkastorok, Mumpsz, Felső húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Alsó húgyúti fertőzés, Járványos gyermekbénulás, Oltási szövődmények, Bölcsőhalál, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Porckorongsérv, Wernicke-féle enkefalopátia, Epilepszia, Guillain-Barré-kór, Alvászavarok, Angelman-szindróma, Tourette-szindróma, Polyneuropathia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Hemofília, Vashiányos anaemia, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, HIV (AIDS), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lumbágó, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Dongaláb, Lúdtalp, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csontritkulás (oszteoporózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Szorongásos kórképek, Mániás depressziós elmezavar, Korszakov-szindróma, Borderline szindróma, Diszlexia, Depresszió, Delirium tremens, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Meckel-divertikulum, Vérmérgezés, Léprepedés, Lábszárfekély, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Szürkehályog (katarakta), Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Glaukóma (zöld hályog), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Stargardt-szindróma, Kancsalság, Rövidlátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívbillentyű-betegségek, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Meddőség, Spontán vetélés, Terhességi rendellenességek, toxémia, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Klimaktérium, Premenstruációs tünetegyüttes, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Angol-kór, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Lisztérzékenység, Alultápláltság, Farkasvakság, Skorbut, Elhízás, Anorexia, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Meghűlés, megfázás, Hörghurut, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, COPD, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Idült glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Heveny glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Vesicoureteralis reflux, Nephrosis szindróma, Veseciszta, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|