|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. április 14.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Fogyással javul az emlékezetünk
Johh Gunstad, a Kent State Egyetem Pszichológia Tanszékének tanársegédje egy kutatócsoporttal együttműködve összefüggést fedezett fel a súlyvesztés és az emlékezet illetve koncentrálóképesség javulása között. Felfedezésüket a Journal of American Society for Metabolic and Bariatric Surgery című folyóirat legközelebbi számában teszik közzé.
A vizsgálatok során 150 személyt figyeltek meg, akik vagy valamilyen fogyasztó műtéten estek át, vagy súlyos elhízásuk miatt megfigyelés alatt álltak. Az eredmények azt mutatták, hogy tizenkét héttel a műtét után jelentősen javult a páciensek emlékezete és koncentrálóképessége.
”Most először sikerült összefüggést találni a fogyás és a memóriajavulás között” - számolt be róla Gunstad, majd hozzátette: ”Ez reményt adhat azoknak, akik komoly koncentrációzavarral vagy memóriagondokkal küzdenek.”
A vizsgálatok eredményei egyébként nem okoztak meglepetést Gunstad számára, mivel az elhízással járó egyéb egészségügyi gondok, mint a magas vérnyomás, a kettestípusú cukorbetegség vagy az alvás közbeni légzéskihagyás mind károsítják az agyat, tehát, amint ezek a tünetek elmúlnak, javulás áll be az egyén emlékezetében.
A csapat további két éven át kíséri figyelemmel a tanulmányban résztvevők életét. Az alanyokat a műtét előtt, tizenkét héttel a műtét után, majd egy évvel a műtét után is megvizsgálták, és két év elteltével újra ellenőrizni fogják őket.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Vegyszerek okozta belső sérülések, Gombamérgezés, Gázmérgezés, Bursitis, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Erythema nodosum, Ekcéma, Körömgombásodás, Fejtetű, Basalioma, Szemölcs, Herpesz, Rosacea, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Hasnyálmirigy-rák, Leukémiák, Petefészekrák, Gégerák, Prosztatarák, Agydaganat, Bőrrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gasztrointesztinális perforáció, Whipple-kór, Botulizmus, Anális fisszúra, Reflux, Gyomorhurut, Aranyér, Zollinger-Ellison szindróma, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Diszkalkulia, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Hiperkinézis, Turner-szindróma, Autizmus, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Fitymaszűkület, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Andropauza, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Bilharziózis, Fitymafék (rövid), Heregyulladás (orchiditis), ... |
|
Fertőző betegségek
Herpangina, Lépfene, Álomkór, Sárgaláz, Tuberkulózis (TBC), Candida fertőzés, Skarlát, Veszettség (Rabies lyssa), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
Gégegyulladás, Nyálmirigyek betegségei, Hangszalag polip, Siketség, Arcüreg-gyulladás, Torok- és mandulagyulladás, Nagyothallás, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Galaktozémia, Nyitott gerinc, Ewing-szarkóma, Oltási szövődmények, Járványos gyermekbénulás, Reumás láz, Torokgyík (Diftéria), Cisztás fibrózis, ... |
Hormonális betegségek
Férfi nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, Cushing-szindróma, Conn-szindróma, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Vitustánc , Auditív Feldolgozási Zavar (APD) , Bartter-szindróma, Guillain-Barré-kór, Amiotrófiás laterálszklerózis, Angelman-szindróma, Wernicke-féle enkefalopátia, Neglekt szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, Hemofília, Aplasztikus vérszegénység, Wiskott-Aldrich szindróma, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Lágyfekély, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), Szifilisz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Dupuytren-kontraktúra , Metatarsalgia , Izombetegségek, Lúdtalp, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerincferdülés (scoliosis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Stockholm-szindróma , Alkoholizmus, delírium tremens, Exorexia , Korszakov-szindróma, Kiégés-szindróma (burnout), Borderline szindróma, Paranoia, Kényszerbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Álköszvény, SLE (bőrfarkas), Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Bélelzáródás, Léprepedés, Vakbélgyulladás, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Meckel-divertikulum, ... |
|
Szemészet
Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Jégárpa, Rövidlátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, Kancsalság, Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívizom betegségek, Szívbillentyű-betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Anémia, Von Willebrand szindróma, Angina pectoris, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Endometriózis, Méhgyulladás, Spontán vetélés, Bartholin ciszta, Terhességi rendellenességek, toxémia, Mióma, Meddőség, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Farkasvakság, Kóros soványság, Lisztérzékenység, Bulimia, Beri-beri, Anorexia, Angol-kór, Elhízás, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Hörghurut, Tüdőtályog, Asztma, Atelektázia, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőgyulladás, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Heveny glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|