|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. november 6.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
Alakváltoztató vörösvértestek
A vér negyvenöt százalékát alkotó vörösvértestek rendszerint fánk alakúak, vagyis egy mindkét oldalán benyomódott kör alakú párnához hasonlítanak. Időnként azonban aszimmetrikus formájúvá alakulhatnak át, ami befolyásolja a véráramlást. Francia kutatók a deformáció részleteire és hatásaira próbáltak fényt deríteni.
A témában megjelent közleményük a Physical Review Letters-ben olvasható. Amikor a vörösvértest a véráramlással keresztülhalad egy verőéren, egyik oldala általában ejtőernyőszerűen kiboltosodik. Előfordul azonban néha, hogy deformálódva papucs alakot vesz fel. Ennek okát Badr Kaoui és munkatársai a francia grenoblei Joseph Fourier Egyetemen modellezéssel fejtették meg.
A sejteket kétdimenziós folyadékkal töltött zsákként modellezve rájöttek, hogy ha nem megfelelő feltöltöttség, azaz nem elég "kövér" a zsák, a szimmetrikus ejtőernyő papuccsá esik össze. Az átalakulás segíti a hatékonyabb véráramlást.
Még mindig kevéssé ismert a vörösvértestek alakváltoztatása, és keveset tudunk oxigénszállításukról, vagy a szervezet vegyületeivel való kémiai reakcióikról is. A véráramlás megismerése az olyan érbetegségek megértéséhez elengedhetetlen, mint például a koszorúér-betegség. A világ fejlett országainak többségében a szívet ellátó verőerek véráramlását akadályozó plakkok felhalmozódásával járó betegség a vezető halálok. A mostani vizsgálat eredményei jelentős lépést jelentenek a vörösvértestek alakváltozásának hatásaival kapcsolatos kutatásokban.
|
s z u p e r p a t i k a
|
|
Írja meg kórtörténetét és vegye fel a kapcsolatot névtelenül betegtársaival!
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, Gyógyszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Shock (sokk), Gázmérgezés, Nyílt sebek, Agy- és gerincsérülések, Ficamok, rándulások, Égési- és fagyási sérülések, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Napszúrás, Rosacea, Vitiligo, Pikkelysömör (psoriasis), Korpásodás, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Akne - pattanásos bőr, Orbánc, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Leukémiák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Bőrrák, Prosztatarák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Hólyagrák, Hererák, Gégerák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomorhurut, Aranyér, Epekőbetegség, Alkoholos májkárosodás, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Hepatitis C, Tárolási betegségek, Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Mellkas fejlődési rendellenességek, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, Húgyúti fejlődési rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Herezacskóvisszeresség, Prosztata-megnagyobbodás, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Férfi meddőség, Fitymaszűkület, ... |
|
Fertőző betegségek
Tuberkulózis (TBC), Kandidiázis (candida), Anthrax, Gnathostoma-fertőzés, Campylobacteriózis, Kanyaró, Mononukleózis, Tetanusz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Nagyothallás, A gége egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, A fül egyéb betegségei, Siketség, Hangszalag polip, Arcüreg-gyulladás, Orrpolip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Down-kór, Fenilketonúria, Szamárköhögés, Reumás láz, Bölcsőhalál, Torokgyík (Diftéria), Alsó húgyúti fertőzés, Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Hipofízis betegségei, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Alvászavarok, Parkinson-kór, Huntington chorea, Epilepszia, Polyneuropathia, Tourette-szindróma, Migrén, Alzheimer-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Aplasztikus vérszegénység, Agranulócitózis, Non-Hodgkin limfómák, Hemofília, Vészes vérszegénység, Hodgkin-kór, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Genitális herpesz, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Lágyfekély, HIV (AIDS), Chlamydia, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Lúdtalp, Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Izombetegségek, Dongaláb, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Alkoholizmus, delírium tremens, Kábítószerfüggőség, Szorongásos kórképek, Korszakov-szindróma, Pánikbetegség, Paranoia, Skizofrénia, Mániás depressziós elmezavar, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Léprepedés, Bélelzáródás, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Vérmérgezés, ... |
|
Szemészet
Kancsalság, Sárgafolt elfajulás, Rövidlátás, Távollátás, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Glaukóma (zöld hályog), Kötőhártya-gyulladás, Jégárpa, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Magasvérnyomás-betegség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívbillentyű-betegségek, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívelégtelenség, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Mióma, Petefészekgyulladás, Méhgyulladás, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Terhességi rendellenességek, toxémia, Klimaktérium, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Kóros soványság, Bulimia, Angol-kór, Beri-beri, Farkasvakság, Skorbut, Lisztérzékenység, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Légúti allergia, szénanátha, Hörghurut, Tüdőkeringés betegségei, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Meghűlés, megfázás, Tüdőgyulladás, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesekőbetegség, Vesemedence-gyulladás, Nephrosis szindróma, Vizelet-inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Heveny hólyaggyulladás, Veseelégtelenség, Heveny glomerulonephritis, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|