|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2011. április 4.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A vallás hízlal?
Egy új kutatásból az derül ki, hogy azok, akik gyakran járnak vallásos szertartásokra, jelentősen nagyobb eséllyel híznak el, mikor középkorúak lesznek.
A tanulmány nem azt bizonyítja, hogy a vallásos élet hizlal, a testsúlyt sem hozza összefüggésbe a hittel. Az eredmények mégis meglepőek, tekintettel főként arra a tényre, hogy a vallásos emberek általában jobb egészségnek örvendenek, mint mások, mondta el a tanulmány szerzője, Matthew J. Feinstein, a chicagoi Északnyugati Egyetem orvostanhallgatója. ”A tanulmány emberek egy bizonyos csoportját állítja a központba, akik úgy tűnik, hogy hajlamosabbak az elhízásra. Jót tenne nekik egy célirányos megelőző program, illetve a már kialakult állapot kezelése.”
A tudósok már évek óta vizsgálták a vallásos élet és az egészség kapcsolatát, és felfedezték a kettő közti pozitív összefüggést. A vallásos tevékenység - akár privát, akár közösségi - jobb fizikai állapotot, kisebb mértékű depressziót és nagyobb boldogságot eredményez, jelentette ki Jeff Levin, a Baylor Egyetem Vallás és Népességegészségügy Programjának igazgatója. Arra is utalnak azonban jelek, hogy a vallásos emberek jobban is híznak. Az Amerikai szív Szövetség atlantai konferenciáján közzétett tanulmányban például nyomon követték az emberek súlyának alakulását. Egy korábbi, hosszú távú felmérés adatait elemezték. 2 433 embert vizsgáltak, akik a 80-as évek közepén 20-32 év közöttiek voltak. A legtöbben a nők köréből kerültek ki, 41 százalékuk tartozott az afroamerikaiak közé. Miután az egyén faktorokat rögzítették, kiderült, hogy a vallásukat legsűrűbben gyakorlók 32 százaléka elhízott ezen idő alatt. A legkevésbé szorgalmasok között ez az arány mindössze 22 százalék lett.
Vajon miért híznak el ezek az emberek? Levin szerint az egyik lehetőség, hogy az istentiszteletre, Bibliakörbe, imacsoportkba járó emberek általában ”csak egy helyben ülnek, ahelyett, hogy mozognának odakinn. A vallással kapcsolatos étkezési szokások sem éppen egészségesek, folyton ünnepelnek valamit, az összejövetelek után lakomát tartanak vagy édességeket szolgálnak fel, sült csirkét, állati zsiradékban sült hagyományos kóser ételeket, stb.” Felmerül egy másik kérdés is: Miért lehet az, hogy a túlsúlyuk ellenére a vallásos emberek egészségesebbek? Feinstein szerint ezt már magyarázhatja az egyszerű tény is, hogy köztük kevesebb dohányost találni. Bármi is legyen az ok, a tanulmány rámutat arra is, hogy az imádság helye felvállalhatja az elhízás elleni küzdelmet is. ”A megoldás részei lehetnek, például úgy, ha felhívják a figyelmet a túlsúlyra és egészségvásárokat rendeznek.” - mondta el Dr. Daniel P. Sulmasy, orvostudományi és etikai professzor. ”A lelkipásztorok, különösen a szegényebb körzetekben, szorgalmazhatnák a friss termékek fogyasztását a gyorsételekkel szemben.”
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Egyéb allergiák, Gyógyszer allergia, Latexallergia, Pollen allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Gombamérgezés, Nyílt sebek, Agyrázkódás, Bursitis, Vegyszerek okozta belső sérülések, Ficamok, rándulások, Ételfertőzés és -mérgezés, Sziget-betegség, ... |
|
Bőrbetegségek
Akne - pattanásos bőr, Basalioma, Ótvar, Szemölcs, Lichen ruber planus, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Rühesség, Korpásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Májrák, Csontdaganatok, Végbélrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Vastagbélrák, Vesedaganatok, Leukémiák, Méhnyakrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epekőbetegség, Tárolási betegségek, Gasztrosztóma , Hasnyálmirigy gyulladás , Májzsugor, Crohn-betegség, Aranyér, Zollinger-Ellison szindróma, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, Marfan-szindróma, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Kromoszóma rendellenességek, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Korai magömlés, Férfi meddőség, Kleinefelter-szindróma, Fitymafék (rövid), Herecsavarodás (torsio testis), Herezacskóvisszeresség, Prosztata-megnagyobbodás, Klinefelter-szindróma, ... |
|
Fertőző betegségek
Chikungunya-láz, Toxoplazmózis, Feketehimlő, Agyvelőgyulladás, Kanyaró, Influenza, Álomkór, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Siketség, Orrpolip, Arcüreg-gyulladás, Torok- és mandulagyulladás, Nagyothallás, Nyálmirigyek betegségei, A gége egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Nyitott gerinc, Diszpraxia, Galaktozémia, Felső húgyúti fertőzés, Cisztás fibrózis, Bölcsőhalál, Farkastorok, Oltási szövődmények, ... |
Hormonális betegségek
Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, Conn-betegség, Cukorbetegség, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Női nemi hormonok betegségei, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Guillain-Barré-kór, Prozopagnózia, Tourette-szindróma, Epilepszia, Myastenia gravis, Wernicke-féle enkefalopátia, Arcidegzsába, Creutzfeldt-jakob kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Leiden mutáció, Agranulócitózis, Wiskott-Aldrich szindróma, Aplasztikus vérszegénység, Autoimmun betegség, Vashiányos anaemia, Non-Hodgkin limfómák, Hodgkin-kór, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Genitális herpesz, Lágyfekély, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Tripper, kankó (gonorrhea), Chlamydia, ... |
|
Ortopédia
Lúdtalp, Dupuytren-kontraktúra , Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Izombetegségek, Csontritkulás (oszteoporózis), Metatarsalgia , ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Exorexia , Pánikbetegség, Depresszió, Borderline személyiségzavar, Asperger-szindróma, Disztímia, Korszakov-szindróma, Skizofrénia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Köszvény, Reumatoid arthritis, Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, SLE (bőrfarkas), Álköszvény, Bechterew-kór, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Lábszárfekély, Vérmérgezés, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Astigmia (fénytörési rendellenességek), Glaukóma (zöld hályog), Kötőhártya-gyulladás, Keratoconus, Jégárpa, Stargardt-szindróma, Makula degeneráció, Távollátás, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Endocarditis, Szívbillentyű-betegségek, Anémia, Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Angina pectoris, Érelmeszesedés, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Meddőség, Petefészekgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Preeklampszia, Terhességi rendellenességek, toxémia, Petefészek-ciszták, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Alultápláltság, Kóros soványság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Skorbut, Beri-beri, Angol-kór, Bulimia, Lisztérzékenység, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Légúti allergia, szénanátha, Atelektázia, Meghűlés, megfázás, Tüdőtályog, COPD, Tüdőkeringés betegségei, Hörghurut, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesicoureteralis reflux, Vesemedence-gyulladás, Húgycsőgyulladás, Vesekőbetegség, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Idült glomerulonephritis, Veseelégtelenség, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|