|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. október 31.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A tévé a fogyás titka
címben említett tényezők, mint a testmozgás és az étkezés kontrollálása fontos szerepet játszanak a fogyásban, de ugyanígy fontos az is, hogy ne nézzünk annyi tévét, ne tartsunk otthon zsíros ételeket és vegyünk néhány sportfelszerelést is.
"Az otthoni környezet erősebben befolyásolja az eredményt, mint ahogy arra számítottunk." - mondta a tanulmány vezető szerzője, Suzanne Phelan, a Kaliforniai Egyetem kineziológus adjunktusa.
A tanulmány elkészítéséhez Phelan és munkatársai 167 olyan ember kérdőívét nézték át az Egyesült Államok különböző részeiről, akik testsúlyuk legalább 10 %-át sikerrel vesztették el, az elért eredményt pedig legalább 5 éven keresztül képesek voltak megtartani. Két másik csoportot is vizsgáltak, providence-i és philadelphiai túlsúlyos és elhízott emberekből álltak, akik már próbálkoztak fogyókúrával.
A kutatók szerették volna megérteni azokat, akik sikerrel vették fel a harcot a kilóik ellen, és hogy mi különbözteti meg őket azoktól, akik nem képesek lefogyni. Azt találták, hogy akik lefogytak, azok 3,95-ször illetve 2,85-ször annyit mozogtak, mint a két kontrollcsoport tagjai. 1,63-szor illetve 1,41-szer annyian tanúsítottak kellő önuralmat a diéta során. Otthonukban kevesebb helyen áll rendelkezésre televízió és nem tartanak annyi zsíros ételt sem a kamrájukban.
Az eredmények az Annals of Behavioral Medicine októberi számában jelentek meg.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Csonttörések, Shock (sokk), Bursitis, Égési- és fagyási sérülések, Nyílt sebek, Ételfertőzés és -mérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Ótvar, Rühesség, Rosacea, Szemölcs, Herpesz, Ruhatetű, Fejtetű, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Emlőrák, Kötőszöveti eredetű daganatok, Hólyagrák, Papillaris carcinoma, Gégerák, Végbélrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Nyombélfekély, Tárolási betegségek, Aranyér, Gyomorhurut, Irritábilis bélszindróma (IBS), Reflux, Crohn-betegség, Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Cri du chat (macskanyávogás) szindróma, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Autizmus, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Prosztata-megnagyobbodás, Kleinefelter-szindróma, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Fitymaszűkület, Korai magömlés, Herecsavarodás (torsio testis), Herezacskóvisszeresség, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Kanyaró, Álomkór, Agyhártyagyulladás, Influenza, Kandidiázis (candida), Campylobacteriózis, Agyvelőgyulladás, Gnathostoma-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Afták, A fogágy, fogíny betegségei , Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, Siketség, Torok- és mandulagyulladás, Nagyothallás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Gégegyulladás, Hangszalag polip, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Alsó húgyúti fertőzés, Galaktozémia, Torokgyík (Diftéria), Szamárköhögés, Nyitott gerinc, Cisztás fibrózis, Down-kór, Reumás láz, ... |
Hormonális betegségek
Addison-kór, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Conn-betegség, Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Narkolepszia, Epilepszia, Amiotrófiás laterálszklerózis, Tourette-szindróma, Alvászavarok, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Guillain-Barré-kór, Wernicke-féle enkefalopátia, ... |
|
Immunológia, hematológia
Agranulócitózis, Guillain-Barre szindróma, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Leiden mutáció, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, ... |
Nemi betegségek
Szifilisz, Genitális herpesz, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Lágyfekély, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Lumbágó, Porcbetegségek (kondromalácia), Lúdtalp, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Korszakov-szindróma, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Depresszió, Delirium tremens, Pánikbetegség, Skizofrénia, Alkoholizmus, delírium tremens, Diszlexia, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Fibrosus dysplasia, Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Lágyéksérv, Vérmérgezés, Lábszárfekély, Meckel-divertikulum, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Szemhéjgörcs, Stargardt-szindróma, Rövidlátás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Kancsalság, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Szürkehályog (katarakta), Keratoconus, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Magasvérnyomás-betegség, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívbillentyű-betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Szívizom betegségek, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Mióma, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Spontán vetélés, Meddőség, Petefészekgyulladás, Petefészek-ciszták, Terhességi rendellenességek, toxémia, Klimaktérium, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Bulimia, Anorexia, Elhízás, Lisztérzékenység, Farkasvakság, Alultápláltság, Beri-beri, Skorbut, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), Asztma, COPD, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), Tüdőgyulladás, Meghűlés, megfázás, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vesemedence-gyulladás, Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Veseelégtelenség, Heveny glomerulonephritis, Inkontinencia, Idült glomerulonephritis, Vesicoureteralis reflux, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|