|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. január 18.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A sikeres diéta kulcsa nem az akaraterő!
Sokan gondolják úgy, hogy az év végi ünnepeket szinte menetrendszerűen követő diéta sikere kizárólag az elhatározáson és az akaraterőn múlik. Bár ezek is számítanak, egy új kutatás szerint egy másik tényezőnek is komoly szerepe van a fogyásban, ez pedig a diéta szabályainak összetettsége.
Az amerikai Indiana Egyetem és a berlini Max Planck Humán Fejlődéstani Intézet kutatói 390 olyan nőt követtek nyomon, akik kétféle diétát kezdtek el. Az egyik a Németország-szerte ismert Brigitte-diéta volt, amelynél egyszerűen követni kell egy adott étrendet, míg a másik a Weight Watchers (Súlykontroll), amelynél minden étel egy adott pontszámot ér és naponta csak egy bizonyos pontszámig ehetünk.
A kutatók megállapították, hogy minél összetettebbnek tűnt egy diéta, annál hamarabb hagyták abba az emberek, ez az összefüggés a szociális és kognitív tényezőkre történt korrekció után is megállta helyét. Emellett természetesen a környezet is számít, például hogy minden nassolnivalót eltegyünk a közelünkből.
Ha valaki fogyókúrázni szeretne, válasszon olyat, amelynek szabályait egyszerű betartani. "Ha egy bonyolultabb diéta mellett döntünk, amely például a rugalmassága miatt vonzóbb, gondoljuk végig, mekkora erőfeszítést igényel nyilvántartani az elfogyasztott adagokat" - javasolja Jutta Mata, aki jelenleg a Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora. "Ha nagyon összetett diétát választunk, nagyobb valószínűséggel fogjuk feladni, így a legjobb, ha eleve másikat keresünk."
A legnagyobb kihívást azonban nem a súly leadása, hanem új súlyunk megtartása jelenti, minél hosszabb ideig tartjuk be a diétás étrendet, annál valószínűbb, hogy sikerül megtartani súlyunkat.
A cikk az Appetite folyóiratban jelent meg.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Egyéb allergiák, Élelmiszer allergia, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agyrázkódás, Ficamok, rándulások, Ételfertőzés és -mérgezés, Égési- és fagyási sérülések, Sziget-betegség, Csonttörések, Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, ... |
|
Bőrbetegségek
Pikkelysömör (psoriasis), Fejtetű, Rosacea, Napszúrás, Körömgombásodás, Kontaktekcéma, Festékes anyajegy, Orbánc, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Lipoma, Vesedaganatok, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Emlőrák, Agydaganat, Hólyagrák, Végbélrák, Ajak- és szájüregi rák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Epekőbetegség, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gasztrosztóma , Hepatitis C, Reflux, Alkoholos májkárosodás, Hasnyálmirigy gyulladás , Tárolási betegségek, ... |
Fejlődési rendellenességek
Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Autizmus, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Csont- és izületi fejlődési rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Diszkalkulia, Turner-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymaszűkület, Prosztata-megnagyobbodás, Mellékhere-gyulladás, Kleinefelter-szindróma, Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Álomkór, Dengue-láz, Mononucleosis infectiosa (Pfeiffer-féle mirigyláz), Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Campylobacteriózis, Influenza, Anthrax, Gnathostoma-fertőzés, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
A gége egyéb betegségei, Nyálmirigyek betegségei, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Hangszalag polip, Nagyothallás, Torok- és mandulagyulladás, Arcüreg-gyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Farkastorok, Torokgyík (Diftéria), Nyitott gerinc, Ewing-szarkóma, Reumás láz, Bölcsőhalál, Cisztás fibrózis, Szamárköhögés, ... |
Hormonális betegségek
Cukorbetegség, Női nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Conn-betegség, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Epilepszia, Narkolepszia, Huntington chorea, Porckorongsérv, Myastenia gravis, Tourette-szindróma, Arcidegzsába, Alzheimer-kór, ... |
|
Immunológia, hematológia
Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Autoimmun betegség, Hodgkin-kór, Agranulócitózis, Vashiányos anaemia, Vészes vérszegénység, Hemofília, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Genitális herpesz, HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, HIV (AIDS), Chlamydia, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), ... |
|
Ortopédia
Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Porcbetegségek (kondromalácia), Csontritkulás (oszteoporózis), Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Diszlexia, Borderline szindróma, Skizofrénia, Korszakov-szindróma, Paranoia, Egyéb függőségek, Kényszerbetegség, Pánikbetegség, ... |
Reumatológiai megbegetedések
SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Köszvény, Sjögren-szindróma, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, ... |
|
Sebészet
Vérmérgezés, Vakbélgyulladás, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Lágyéksérv, Léprepedés, Lábszárfekély, ... |
|
Szemészet
Glaukóma (zöld hályog), Sárgafolt elfajulás, Stargardt-szindróma, Rövidlátás, Jégárpa, Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Szürkehályog (katarakta), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívizom betegségek, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Magasvérnyomás-betegség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívbillentyű-betegségek, Gyulladásos szívbetegségek (szívbelhártya, szívburok, szívizomzat), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Premenstruációs tünetegyüttes, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Endometriózis, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Méhgyulladás, Meddőség, Spontán vetélés, Mióma, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Lisztérzékenység, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Farkasvakság, Angol-kór, Anorexia, Beri-beri, Elhízás, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőgyulladás, Asztma, Légmell, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőtályog, Légúti allergia, szénanátha, Meghűlés, megfázás, Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Nephrosis szindróma, Inkontinencia, Vizeletinkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Vesicoureteralis reflux, Idült glomerulonephritis, Veseelégtelenség, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|