|
| |
|
|
|
|
|
|
2009. május 1.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A kevés alvás viselkedészavarhoz vezethet
Egy nemrégiben elvégzett finn tanulmány szerint ha a gyermekek keveset alszanak - akkor is, ha nehézségek nélkül - növekszik az esélye figyelemzavaros/hiperaktív tünetegyüttes (ADHD) kialakulására.
Az elmúlt évtizedekben sok országban visszaesett az alvással töltött órák száma. Az Egyesült Államokban pl. a becslések szerint a gyerekek harmada nem alszik eleget. Feltételezik, hogy az alvásmegvonás a gyerekek esetében viselkedészavarokat okozhat a fáradtság helyett, de csak kevesen vizsgálták meg ezt a hipotézist.
A Helsinki Egyetem és a Finn Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Intézet kutatói megvizsgálták, hogy a csökkent alvásidő az ADHD-hoz hasonló viselkedészavarokat okoz-e. 280 egészséges gyermek (146 lány és 136 fiú) vett részt a tanulmányban. A kutatók rögzítették a gyermekek alvási szokásait a szülők elbeszélése, aktigráf, vagy a gyermek csuklójára rögzített alvásmonitor segítségével.
A gyerekek, akiknek átlagos alvásideje 7,7 óránál rövidebb volt, sokkal hiperaktívabbnak és lobbanékonynak bizonyultak, az ADHD-összpontszámuk is magasabb volt. A figyelemmel kapcsolatban ugyanolyan értékeket mutattak, mint azok, akik több időt töltöttek alvással. A többváltozós statisztikai modellek alapján a rövid alvásidő statisztikailag szignifikáns előrejelzője maradt a hiperaktivitásnak és a lobbanékonyságnak. Az alvási nehézségeket pedig összefüggésbe hozták a hiperaktivitással, az impulzivitással és a figyelmetlenséggel. A rövid alvásidő és az alvási nehézségek között nem találtak jelentős összefüggést.
"Ki tudtuk mutatni, hogy a rövid alvásidő és az alvási nehézség összefügg az ADHD viselkedési tüneteivel, és azt is megállapítottuk, hogy a rövid alvásidő súlyosbítja a viselkedési tüneteket, az alvási nehézségek jelenlététől függetlenül." - mondta Juulia Paavonen kutató.
"Az eredmények arra utalnak, hogy a megfelelő alvási szokások kialakítása gyerekkorban nagyon fontos lehet a viselkedészavarok megelőzésében. Habár a nem megfelelő alvás valószínűleg képes negatív irányban befolyásolni a viselkedést és a teljesítményt, intervenciós tanulmányok is szükségesek ennek megerősítésére." - folytatta Paavonen.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Élelmiszer allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Pollen allergia, Gyógyszer allergia, Latexallergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Nyílt sebek, Ficamok, rándulások, Ételfertőzés és -mérgezés, Agy- és gerincsérülések, Csonttörések, Shock (sokk), Sziget-betegség, Égési- és fagyási sérülések, ... |
|
Bőrbetegségek
Ruhatetű, Korpásodás, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Herpesz, Fejtetű, Basalioma, Szemölcs, Akne - pattanásos bőr, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, 2-es típusú (időskori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hererák, Tüdőrák, Gégerák, Nyelőcsőrák, Bőrrák, Wilms-tumor, Vastagbélrák, Hólyagrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Hasnyálmirigy gyulladás , Májzsugor, Gyomorfekély, Hepatitis B, Alkoholos májkárosodás, Reflux, Nyombélfekély, ... |
Fejlődési rendellenességek
Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Táplálkozási szervrendszer fejlődési rendellenességei, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Turner-szindróma, Marfan-szindróma, Diszkalkulia, Fenilketonuria, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Herezacskóvisszeresség, Mellékhere-gyulladás, Kleinefelter-szindróma, Fitymaszűkület, Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herecsavarodás (torsio testis), Heregyulladás (orchiditis), Korai magömlés, ... |
|
Fertőző betegségek
Veszettség (Rabies lyssa), Kullancs-enkefalitisz, Rubeola (rózsahimlő), Mononukleózis, Kandidiázis (candida), Malária, Vérhas, Skarlát, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
A fogágy, fogíny betegségei , Afták, Fogszuvasodás, ... |
|
Fül-orr gégészet
Orrpolip, A gége egyéb betegségei, Hangszalag polip, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Nagyothallás, Gégegyulladás, A fül egyéb betegségei, Torok- és mandulagyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Szamárköhögés, Járványos gyermekbénulás, Galaktozémia, Reumás láz, Alsó húgyúti fertőzés, Ewing-szarkóma, Felső húgyúti fertőzés, Down-kór, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Conn-betegség, Férfi nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Addison-kór, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, Cushing-szindróma, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Huntington chorea, Epilepszia, Creutzfeldt-jakob kór, Izomdisztrófia, Narkolepszia, Angelman-szindróma, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Alvászavarok, ... |
|
Immunológia, hematológia
Vészes vérszegénység, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Aplasztikus vérszegénység, Leiden mutáció, Hemofília, Hodgkin-kór, Wiskott-Aldrich szindróma, ... |
Nemi betegségek
Lágyfekély, Szifilisz, Tripper, kankó (gonorrhea), Genitális herpesz, Chlamydia, HIV (AIDS), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Scheuermann-kór, Csontritkulás (oszteoporózis), Porcbetegségek (kondromalácia), Izombetegségek, Bokaízület betegségei, szalagsérülések, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), Lúdtalp, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Skizofrénia, Korszakov-szindróma, Mániás depressziós elmezavar, Kényszerbetegség, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Depresszió, Paranoia, Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Fibrosus dysplasia, Sjögren-szindróma, Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, SLE (bőrfarkas), Köszvény, ... |
|
Sebészet
Lábszárfekély, Vérmérgezés, Bélelzáródás, Meckel-divertikulum, Vakbélgyulladás, Léprepedés, Lágyéksérv, ... |
|
Szemészet
Szürkehályog (katarakta), Távollátás, Kötőhártya-gyulladás, Rövidlátás, Keratoconus, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Stargardt-szindróma, Kancsalság, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Szívizom betegségek, Magasvérnyomás-betegség, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), Szívelégtelenség, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Klimaktérium, Méhgyulladás, Mióma, Meddőség, Petefészekgyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Terhességi rendellenességek, toxémia, Spontán vetélés, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Angol-kór, Elhízás, Anorexia, Skorbut, Beri-beri, Farkasvakság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Légúti allergia, szénanátha, Tüdőkeringés betegségei, Tüdőgyulladás, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), COPD, Tüdőtágulat (emphysema), Meghűlés, megfázás, Asztma, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Heveny glomerulonephritis, Idült glomerulonephritis, Vizeletinkontinencia, Nephrosis szindróma, Vesicoureteralis reflux, Vesekőbetegség, Vizelet-inkontinencia, Vesemedence-gyulladás, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|