|
|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. június 25.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
A hizlaló ételek iránti vágyért egy hormon felelős
Aki fogyókúrázik, pontosan tudja, hogy tartózkodnia kell a magas kalóriatartalmú nassolni valóktól. Mégis folyton a csokoládés doboz felé kacsingat, és azt kívánja, bárcsak lenne egy olyan tabletta, ami visszatartja attól, hogy az egészet bekebelezze.
Ez a gyógyszer egy nap valósággá válhat, ez derült ki az Endokrin Társaság San Diego-i éves ülésén. A szer gátolná a gerlin, vagyis az "éhséghormon" aktivitását, amely az agy éhségközpontját stimulálja.
A tanulmányt Dr. Tony Goldstone prezentálta, a Brit Orvosi Kutatótanács Klinikai Tudományok Központjának endokrinológus konzultánsa. Ebből kiderült, hogy a gerlin valóban növeli a magas kalóriatartalmú ételek iránti vágyat az embereknél. "Állatokkal és emberekkel végzett kutatásokból már tudjuk, hogy a gerlintől leszünk éhesebbek." - mondta Goldstone. "Az állatkísérletekből gyanították, hogy valószínűleg stimulálja az agy jutalomközpontját is, és talán szerepe van a táplálóbb ételekre adott válaszban is, de ezt emberek esetében még nem sikerült bizonyítani."
A tanulmány
A bizonyítékot szolgáltató tanulmány során 18 egészséges felnőttnek mutattak különféle ételfotókat három reggelen: egy alkalommal úgy, hogy kihagyták a reggelit, kétszer pedig 90 perccel a reggeli elfogyasztása után. Az egyik reggelizős alkalommal a résztvevők injekciót kaptak. Egy részük sós vizes oldatot, azaz placebót, a többiek pedig gerlint. Magas kalóriatartalmú ételek fotóit is látták, mint például csokoládé, sütemény, pizza; illetve alacsony kalóriatartalmúakét is (saláták, zöldségek). Egy billentyűzet segítségével jelezték, hogy melyik ételt mennyire szívesen ennék meg. Az alacsony kalóriatartalmú ételek mindkét csoport esetében azonos pontszámokat kaptak. A magas kalóriatartalmú ételekre azonban többen szavaztak azok közül, akik gerlint kaptak.
"Úgy tűnik, a gerlin jobban módosítja a magas kalóriatartalmú ételek iránt érzett vágyat." - mondta Goldstone. A hatás különösen érvényesült abban az esetben, ha előtte egy éjszakán át éheztek a résztvevők. "Tudjuk, hogy mikor éhezünk, akkor jobban vágyunk a táplálóbb ételekre. Ezt a hatást igyekeztünk leutánozni."
Lesz fogyókúrás gyógyszer?
A gerlin működését gátló tabletta tehát hasznos lehet a fogyókúrázók számára, néhány cég pedig már dolgozik a kifejlesztésén. Nem akkor kell majd beszedni, mikor feltör a vágy, mert idő kell a hatás kialakulásáig, de részévé válhat egy teljes körű súlycsökkentő kúrának, mondta Goldstone. "A kész szernek lehet egy különleges, a magas kalóriatartalmú ételek iránti vágyat blokkoló hatása."
A tanulmány eredményei nem hoztak meglepetést, mondta Alain Dagher, a montreali McGill Egyetem neurológus adjunktusa, aki a gerlint tanulmányozta. Kutatása során, állatokon végzett MRI vizsgálatokból kiderítette, hogy a "gerlin fokozza az agy ételre adott válaszát. Így nem meglepő, hogy az embereknek beadott egyetlen injekció hozzájárul ahhoz, hogy általánosságban a magasabb kalóriatartalmú ételeket válasszák." - mondta. Dagher folytatja munkáját. "Igyekszünk pontosítani azt, hogy miként hat az agyra a gerlin, annak mely területeit befolyásolja, és ez miként jelentkezik az étkezés terén."
A gerlin talán nem tehető felelőssé az elhízásért, de fenntarthatja azt, mivel csökkenti a fogyás képességét, mondta Dagher.
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Pollen allergia, Egyéb allergiák, Állati eredetű allergiák, Latexallergia, Gyógyszer allergia, Élelmiszer allergia, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Vegyszerek okozta belső sérülések, Sziget-betegség, Bursitis, Ficamok, rándulások, Ételfertőzés és -mérgezés, Shock (sokk), Égési- és fagyási sérülések, Agyrázkódás, ... |
|
Bőrbetegségek
Orbánc, Rosacea, Kontaktekcéma, Ótvar, Seborrheás dermatitisz, Herpesz, Festékes anyajegy, Pikkelysömör (psoriasis), ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hólyagrák, Petefészekrák, Emlőrák, Kötőszövet, lágy rész rosszindulatú daganata, Kaposi-szarkóma, Wilms-tumor, Nyelőcsőrák, Májrák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Botulizmus, Alkoholos májkárosodás, Zollinger-Ellison szindróma, Vastagbél-divertikulitis/divertikulosis, Gasztrosztóma , Hepatitis A (heveny májgyulladás), Gasztrointesztinális perforáció, Tárolási betegségek, ... |
Fejlődési rendellenességek
Mellkas fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Autizmus, Fenilketonuria, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, Húgyúti fejlődési rendellenességek, Marfan-szindróma, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heregyulladás (orchiditis), Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herezacskóvisszeresség, Klinefelter-szindróma, Kleinefelter-szindróma, Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Férfi meddőség, Andropauza, ... |
|
Fertőző betegségek
Ebola, Veszettség (Rabies lyssa), Influenza, Febris recurrens, Lyme-kór, Anthrax, Feketehimlő, Chikungunya-láz, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, A fogágy, fogíny betegségei , Afták, ... |
|
Fül-orr gégészet
Torok- és mandulagyulladás, Tinnitus (fülzúgás), Arcüreg-gyulladás, Gégegyulladás, Siketség, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Hangszalag polip, A fül egyéb betegségei, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Felső húgyúti fertőzés, Down-kór, Diszpraxia, Járványos gyermekbénulás, Szamárköhögés, Ewing-szarkóma, Mumpsz, ... |
Hormonális betegségek
Női nemi hormonok betegségei, Hipofízis betegségei, Cukorbetegség, Addison-kór, Férfi nemi hormonok betegségei, Cushing-szindróma, Conn-szindróma, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Vitustánc , Cluster-fejfájás , Sclerosis multiplex, Parkinson-kór, Esszenciális tremor, Wernicke-féle enkefalopátia, Idegenkéz-szindróma, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), ... |
|
Immunológia, hematológia
Vashiányos anaemia, Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Wiskott-Aldrich szindróma, Vészes vérszegénység, Hemofília, Non-Hodgkin limfómák, Autoimmun betegség, ... |
Nemi betegségek
HIV (AIDS), Genitális herpesz, Lágyfekély, Szifilisz, Chlamydia, Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, ... |
|
Ortopédia
Metatarsalgia , Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Lúdtalp, Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Gerincferdülés (scoliosis), Csontritkulás (oszteoporózis), Scheuermann-kór, Gerinc tartási rendellenességei (lordózis, kifózis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Értelmi fogyatékosság, Játékszenvedély (patológiás gambling) , Alkoholizmus, delírium tremens, Gyógyszerfüggőség, Egyéb függőségek, Asperger-szindróma, Kábítószerfüggőség, Borderline szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Álköszvény, Fibrosus dysplasia, Reumatoid arthritis, SLE (bőrfarkas), Bechterew-kór, Sjögren-szindróma, Köszvény, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Lágyéksérv, Bélelzáródás, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Léprepedés, ... |
|
Szemészet
Kötőhártya-gyulladás, Astigmia (fénytörési rendellenességek), Makula degeneráció, Stargardt-szindróma, Glaukóma (zöld hályog), Távollátás, Rövidlátás, Szemhéjgörcs, ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Magasvérnyomás-betegség, Coarctatio aortae , Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Coronariasclerosis (Koszorúér-elmeszesedés), Anémia, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Petefészek-ciszták, Meddőség, Bartholin ciszta, Spontán vetélés, Klimaktérium, Preeklampszia, Petefészekgyulladás, Vérzési, menstruációs rendellenességek, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Kóros soványság, Anorexia, Bulimia, Lisztérzékenység, Farkasvakság, Elhízás, Alultápláltság, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Tüdőkeringés betegségei, Meghűlés, megfázás, Légmell, Atelektázia, Asztma, Hörghurut, Tüdőgyulladás, Tüdőtágulat (emphysema), ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Vizelet-inkontinencia, Heveny hólyaggyulladás, Vesemedence-gyulladás, Vesekőbetegség, Idült glomerulonephritis, Húgycsőgyulladás, Vesicoureteralis reflux, Veseciszta, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|