|
| |
|
|
|
|
|
|
2010. április 28.| Szerző: betegszoba.hu
| |
|
|
|
| |
12 évvel rövidítjük meg életünket
Kutatók kimutatták, hogy az egészségtelen szokások négyesfogata - a dohányzás, az ivás, az egészségtelen étrend és a mozgáshiány - 12 évvel rövidítheti meg az átlagos élettartamot.
Az Archives of Internal Medicine hétfői számában megjelent tanulmány szerint azon személyek esetében, akik mind a négy magas kockázatú tevékenységet folytatták, háromszor akkora a rák illetve szívbetegség okozta halálozás kockázata, valamint négyszer akkora az egyéb eredetű halálozás kockázata, mint azok esetében, akik egyik szokást sem követték.
A kutatók 4886 tizennyolc éven felüli embert vizsgáltak 1984-1985-ben, és mindegyikük mellé egy egészségügyi viselkedési pontszámot utaltak az alapján, hogy milyen mértékben vett részt a rossz szokásokban: négy pontot kapott az, aki mind a négy egészségtelen viselkedést folytatta, és nullát az, aki egyikben sem vett részt.
A szerzők szerint általánosan kijelenthető, hogy minél magasabb a pontszám, annál rövidebb az átlagos élettartam. A lekövetés átlagosan 20 éves időtartama alatt a résztvevők közül 1080 fő elhunyt: 431 szív- és érrendszeri megbetegedésben, 318 rákban, 331 pedig egyéb okok következtében. Azon résztvevőkhöz viszonyítva, akik egyik egészségtelen szokást sem folytatták, a halálozás kockázata minden egyes egészségtelen szokás hozzáadásával nőtt.
A négy ponttal rendelkező személyek halálozási kockázata egy 12 évvel idősebb ember kockázatának felel meg, szemben azzal, aki egyik egészségtelen szokást sem folytatja.
"Ahhoz, hogy teljes mértékben megérthessük e viselkedési formák közegészségügyi hatását, az egészségügyi kimenetelekre gyakorolt egyéni és kombinált hatását is meg kell vizsgálni" - nyilatkozta az oslói egyetem kutatója, Elisabeth Kvaavik, a tanulmány társszerzője.
A magatartási formákat a következőképpen határozták meg: dohányzás, zöldség és gyümölcs fogyasztása naponta három alkalomnál kevesebbszer, heti két óránál kevesebb testmozgás végzése, nők esetében heti 0,12 liternél, férfiak esetében heti 0,17 liternél több alkohol fogyasztása. A tanulmány szerzői szerint e viselkedési formák visszaszorításával évekkel meghosszabbíthatjuk életünket.
"Mérsékelt, ugyanakkor elérhető életmódbeli változtatásokkal valószínűleg jelentős befolyást érhetünk el az egyének és a populáció szintjén egyaránt" - állítják a kutatók. "Az egészséges étrendet és életmódot az egész népesség körében ösztönző hatékony módszerek kidolgozásának prioritásként kell megjelennie az egészségpolitikában."
|
|
|
|
|
|
|
Betegségek kategóriánként:
Allergiás megbetegedések
Gyógyszer allergia, Pollen allergia, Egyéb allergiák, Latexallergia, Élelmiszer allergia, Állati eredetű allergiák, ... |
|
Balesetek, sérülések, mérgezések
Agy- és gerincsérülések, Gombamérgezés, Vegyszerek okozta belső sérülések, Gázmérgezés, Ficamok, rándulások, Sziget-betegség, Agyrázkódás, Shock (sokk), ... |
|
Bőrbetegségek
Seborrheás dermatitisz, Bőr- és nyálkahártya candida fertőzése, Melanoma - festéksejtes bőrdaganat, Ótvar, Fejtetű, Herpesz, Ruhatetű, Körömgombásodás, ... |
Cukorbetegség (diabétesz)
2-es típusú (időskori) diabétesz, 1-es típusú (fiatalkori) diabétesz, ... |
|
Daganatos megbetegedések
Hasnyálmirigy-rák, Léprepedés, lépdaganat, lépciszta, Wilms-tumor, Bőrrák, Nyelőcsőrák, Leukémiák, Hólyagrák, Hererák, ... |
|
Emésztőrendszeri betegségek
Gyomor-nyelőcső reflux (GORB, GERD), Epehólyag-gyulladás, Nyombélfekély, Hepatitis C, Fekélyes vastagbél-gyulladás, Reflux, Hepatitis B, Aranyér, ... |
Fejlődési rendellenességek
Marfan-szindróma, Mellkas fejlődési rendellenességek, Kromoszóma rendellenességek, Koponya-, gerinc- és agyfejlődési rendellenességek, Nemiszervek fejlődési rendellenességei, Arc-, szem- és nyak fejlődési rendellenességek, Szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességek, Diszkalkulia, ... |
|
Férfi egészségügyi problémák
Heretuberkulózis (orchidoepididymitis tuberculosa), Herecsavarodás (torsio testis), Rejtettheréjűség (cryptorchismus), Here vízsérv (hydrocele testis), Fitymaszűkület, Erektilis diszfunkció / Potenciazavar, Korai magömlés, Fitymafék (rövid), ... |
|
Fertőző betegségek
Malária, Bárányhimlő, Agyvelőgyulladás, Toxoplazmózis, Járványos májgyulladás (Hepatitis A), Trichomoniázis, Rubeola (rózsahimlő), Skarlát, ... |
Fogászat, szájsebészet, szájápolás
Fogszuvasodás, Afták, A fogágy, fogíny betegségei , ... |
|
Fül-orr gégészet
A fül egyéb betegségei, Orrpolip, Nyálmirigyek betegségei, Nagyothallás, Az orr, orrüreg egyéb betegségei , Tinnitus (fülzúgás), Siketség, Gégegyulladás, ... |
|
Gyermekgyógyászat
Cisztás fibrózis, Reumás láz, Oltási szövődmények, Járványos gyermekbénulás, Krupp, Fenilketonúria, Felső húgyúti fertőzés, Farkastorok, ... |
Hormonális betegségek
Hipofízis betegségei, Cushing-szindróma, Férfi nemi hormonok betegségei, Addison-kór, Conn-betegség, Női nemi hormonok betegségei, Cukorbetegség, Pajzsmirigy betegségek, hipo- és hipertireózis, ... |
|
Ideggyógyászati megbetegedések
Myastenia gravis, Huntington chorea, Tourette-szindróma, Porckorongsérv, Narkolepszia, Izomdisztrófia, Neurofibromatózis (Recklinghausen kór), Angelman-szindróma, ... |
|
Immunológia, hematológia
Guillain-Barre szindróma, Leiden mutáció, Non-Hodgkin limfómák, Vashiányos anaemia, Autoimmun betegség, Wiskott-Aldrich szindróma, Hemofília, Vészes vérszegénység, ... |
Nemi betegségek
Tripper, kankó (gonorrhea), HPV, hegyes függöly, vírusos szemölcs, Szifilisz, Lágyfekély, HIV (AIDS), Chlamydia, Genitális herpesz, ... |
|
Ortopédia
Csípőízületi betegségek (csípőficam, coxartrózis), Sarokcsont gyulladás (sarkantyú), Izombetegségek, Lúdtalp, Lumbágó, Térdízületi betegségek (meniszkusz, artrózis), Scheuermann-kór, Gerincferdülés (scoliosis), ... |
|
Pszichiátriai megbetegedések
Játékszenvedély (patológiás gambling) , Korszakov-szindróma, Kábítószerfüggőség, Diszlexia, Gyógyszerfüggőség, Értelmi fogyatékosság, Pánikbetegség, Asperger-szindróma, ... |
Reumatológiai megbegetedések
Reumatoid arthritis, Bechterew-kór, Fibrosus dysplasia, SLE (bőrfarkas), Köszvény, Sjögren-szindróma, ... |
|
Sebészet
Meckel-divertikulum, Lábszárfekély, Léprepedés, Lágyéksérv, Vakbélgyulladás, Vérmérgezés, Bélelzáródás, ... |
|
Szemészet
Rövidlátás, Sárgafolt elfajulás, Kötőhártya-gyulladás, Szemhéjgörcs, Kancsalság, Fénytörési rendellenességek (asztigmia), Astigmia (fénytörési rendellenességek), Glaukóma (zöld hályog), ... |
Szív- és érrendszeri betegségek
Koszorúér-betegségek (angina pectoris, szívinfarktus, hirtelen halál), Magasvérnyomás-betegség, Koleszterin - és vérzsír problémák, érelmeszesedés, Visszérbetegségek (trombózis, visszér gyulladás), Szívritmus-zavarok (pitvari- és kamrai aritmiák), Szívbillentyű-betegségek, Szívizom betegségek, Agyi érbetegségek, stroke (agyembólia, agytrombózis, agyvérzés, agyérgörcs), ... |
|
Szülészet, nőgyógyászat
Terhességi rendellenességek, toxémia, Spontán vetélés, Endometriózis, Vérzési, menstruációs rendellenességek, Petefészek-ciszták, Külső nemiszerv- és hüvelygyulladás, Premenstruációs tünetegyüttes, Méhgyulladás, ... |
|
Táplálkozási betegségek
Anorexia, Elhízás, Nem allergiás eredetű élelmiszer hiperszenzitivitás (laktóz intolerancia), Angol-kór, Beri-beri, Alultápláltság, Farkasvakság, Kóros soványság, ... |
Tüdő- és légúti megbetegedések
Hörghurut, Tüdőtályog, Porártalom (szilikózis, azbesztózis, stb.), COPD, Meghűlés, megfázás, Légúti allergia, szénanátha, Tüdőtágulat (emphysema), Tüdőkeringés betegségei, ... |
|
Vese- és húgyúti megbetegedések
Veseelégtelenség, Vesicoureteralis reflux, Veseciszta, Heveny hólyaggyulladás, Vizeletinkontinencia, Vizelet-inkontinencia, Húgycsőgyulladás, Inkontinencia, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|