Dohányzás

Visszavonták a dohányzási tilalmat

betegszoba.hu


Svájc legfelsőbb bírósága visszavonta a genfi nyilvános helyeken három hónapja bevezetett dohányzási tilalmat. A döntés szerint az intézkedés során megszegték a megfelelő eljárási menetet.

A szövetségi bíróság keddi határozata szerint a dohányzási tilalom nem volt elég sürgető ahhoz, hogy lehetővé tegye az állam kormánya számára a törvény beiktatását az előtt, hogy azt a kanton parlamenti képviselői elfogadták volna, így nem volt jogi alapja a rendelkezésnek.

Genf kormánya népszavazás alapján szándékozott keresztülvinni egy egész kantonra kiterjedő, a nyilvános helyeket érintő dohányzási tilalmat július elsején. Az eljárásjog szerint azonban először a törvénytervezetet kellett volna elfogadnia az állam országgyűlési képviselőinek.#img1#

Az ítélet, amely csak a tilalom bevezetéséhez vezető eljárást vitatja, nem magát a tilalmat, azonnal hatályba lép, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók ismét rágyújthatnak az éttermekben és a bárokban.

A tilalom újra bevezetéséhez Genf kanton hatóságainak még egyszer rá kell venniük parlamenti képviselőiket, hogy fogadjanak el egy törvénytervezetet, amit aztán népszavazásra lehetne bocsájtani. A svájci ATS hírügynökség információi szerint a tervezetet leghamarabb jövő tavaszra hagyhatják jóvá.